Őskori barátság miatt sírunk majd karácsony előtt

Dínó tesó
Vágólapra másolva!
A Dínó tesó legújabb előzetese az eddigieknél is világosabban avatja be a nézőt abba az alternatív valóságba, amiben a film játszódik, illetve vázolja fel az ősembergyerek és a dinoszaurusz valószínűtlen barátságának a kezdetét. Könnyen lehet, hogy decemberben a Dínó tesó-n fog a legtöbb néző elérzékenyülni a moziban.A Pixar legújabb rajzfilmjében az őslényeket elpusztító aszteroida kevéssel ugyan, de elkerülte a Földet. A dinoszauruszok így életben maradtak, és az egyelőre még négykézlábon közlekedő emberekkel való első találkozásukat meséli el a Dínó tesó. Gyilkolászás nélkül, sok-sok szeretettel, kalandozással és természeti csodával.A Dínó tesó két főhőse: Spot és ArloForrás: Fórum Hungarymiddleoff680478Jópofa ötlet, hogy míg a dínók tudnak beszélni, addig a Spot nevű mufurc kisfiú csak morogni tud. A grafikusok kitettek magukért, olyan csodálatos tájakkal teli világot teremtettek, hogy szinte sajnáljuk, hogy a valóságban ez nem létezik. A film nemcsak érzelmes, hanem vicces is lesz, Arlo és Spot az ürgék kiöntésének egy kevésbé kegyetlen módjával próbálkozik az előzetesben. Még víz sem kell hozzá, csak egy nagy tüdő.A Pixar idén már egyszer lenyűgözött minket az Agymanók-kal, most egy hagyományosabb, szívhez szóló mesével alapoznak majd meg az ünnepi hangulathoz. A Dínó tesó december 3-tól lesz látható a magyar mozikban. Egyszerűen zseniális az Agymanókhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150624-agymanok-kritika-inside-out-pixar.htmlA Minyonok a világ második legtöbb pénzt hozó rajzfilmjehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150915-a-minyonok-a-vilag-legtobb-masodik-legtobb-penzt-hozo-rajzfilmje.htmlVégre egy dinó, ami nem harapja le az ember fejéthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150722-dino-teso-elozetes-pixar-agymanok.html
Vágólapra másolva!