A Halálos iramban 8 lenyomta a Star Wars 7-et

Vin Diesel, Halálos iramban 8
Vágólapra másolva!
A Halálos iramban 8 amerikai nyitóeredménye kétharmada volt csak annak, amennyit a hetedik rész hozott össze az első három napján. A legújabb 100,2 millió, az előző pedig 147,2 millió dollárral rajtolt el. A visszaesés miatt senki nem fog könnyeket hullatni: ez így is a sorozat történetének második legjobb amerikai nyitóhétvégéje, nemzetközi összehasonlításban pedig több kategóriában is rekordot döntött a Halálos iramban 8. Vin Diesel és Charlize Theron a Halálos iramban 8 című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon57603840 Ez a sorozat mindig is azért küzdött, hogy országhatárokon, kulturális különbségeken túllépve világszerte minél több embert megszólítson. A nyolcadik rész bevételének földrajzi eloszlása világosan megmutatja, hogy ezt a célt elérték. Vin Diesel és kompániája ugyanúgy menőnek számít Vietnamban, Izraelben, Portugáliában és Kolumbiában. Ebben a négy országban és még tizenhárom másikban minden idők legjobb nyitóbevételét produkálta a film. Tyrese Gibson, Ludacris, Scott Eastwood, Dwayne Johnson, Nathalie Emmanuel és Michelle Rodriguez a Halálos iramban 8 című filmbenForrás: UIP-Duna Filmmiddleon1280853 Többek között Kínában is rekordot döntött a Halálos iramban 8, 190 milliós bevételével a hetedik rész 182 millióval beállított csúcsát múlta felül. Az Amerikán kívüli világban eddig a Jurassic World szedte össze a legtöbb pénzt egyetlen hétvége leforgása alatt, szám szerint 316,7 milliót, de most már erről a rekordról is múlt időben kell beszélni, Vin Diesel legfrissebb adrenalinfutama ugyanis 432,3 milliót termelt. A legnagyobb bravúrt hagytam a végére, a Halálos iramban 8 a globális rekordert, a Star Wars: Az ébredő Erő-t is letaszította a trónról. Az űrfantasy világszinten 529 millióval rajtolt el, az autós akciófilm pár millióval többel, 532,5 millió dollárral zárta a hétvégét. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Halálos iramban 8 ($100,2 / $100,2) 2. Bébi úr ($15,5 / $116,3) 3. A szépség és a szörnyeteg ($13,6 / $454,6) 4. Hupikék törpikék – Az elveszett falu ($6,5 / $24,7) 5. Vén rókák ($6,4 / $23,4) 6. Gifted ($3 / $4,4) 7. Tűnj el! ($2,9 / $167,5) 8. Power Rangers ($2,9 / $80,6) 9. The Case for Christ ($2,7 / $8,4) 10. Kong: Koponya-sziget ($2,7 / $161,2)
Vágólapra másolva!