Meghalt az első Bond-lány, aki ledobta a ruháit

Molly Peters
Vágólapra másolva!
Hetvenöt éves korában meghalt Molly Peters, akit a Tűzgolyó című negyedik Bond-filmben csábított el Sean Connery. A halálhírt a hivatalos James Bond Twitter-oldal közölte először, a halál okát nem írták meg. May 30, 2017 Peters egy terapeutát alakított, aki a titkos ügynök hátát masszírozta egy szanatóriumban. Később fordult a kocka, ezúttal már a nő nem viselt semmit, csak egy törülközőt, és őt kényeztette Bond. Peters volt az első Bond-lány, aki levetkőzött a sorozatban. A színésznő és Connery közös jeleneteit túl erotikusnak találta a brit korhatárbizottság, ezért bizonyos részeket ki kellett vágni a filmből. Joel Block (@joelrblock) által megosztott bejegyzés, 2015. Okt 31., 19:01 PDT Peters modellként kezdett el dolgozni, a Tűzgolyó rendezője, Terence Young fedezte fel őt. A Bond-film hiába aratott nagy sikert, a színésznő karrierjét nem indította el. Szerződés kötötte az ügynökéhez, aki meggátolta abban, hogy más filmekben szerepeljen.   A mára teljesen elfeledett Target for Killing című krimiben szerepelt még, amelyben Stewart Granger, Klaus Kinski és a Tűzgolyó főgonosza, Adolfo Celi voltak a partnerei. Az 1968-as Don’t Raise the Bridge, Lower the Water című brit vígjáték volt az utolsó filmje.
Vágólapra másolva!