Bucsi Réka: Még soha nem kaptam ekkora elismerést

BUCSI Réka
Berlin, 2018. február 24. Bucsi Réka, mielőtt átveszi a rövidfilmes szekcióban elnyert Audi Short Film Award elismeréssel a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén 2018. február 24-én. Bucsi Réka a Solar Walk című, dán-magyar koprodukcióban készült animációs filmmel érdemelte ki a díjat. (MTI/EPApool/Sascha Steinbach)
Vágólapra másolva!
"Nagyon jól érzem magam, teljesen fel vagyok töltődve! Még soha nem kaptam ekkora elismerést a munkámért" – mondta az MTI-nek vasárnap Bucsi Réka, akinek Solar Walk című animációs rövidfilmjét a Berlinalén az Audi Short Film Awarddal díjazták.
Vágólapra másolva!

Váratlanul érte a siker, hiszen korábban már két Berlinalén is szerepelt alkotásaival, és akkor nem kapott díjat.

– idézte fel a szombat este megrendezett díjátadót.

A nemzetközi csapatból, akikkel a filmet készítette, többen is elkísérték a Berlinaléra, köztük a hanghatásokon dolgozó Lukács Péter Benjámin, de a díjátadóra már egyedül maradt. A gála után részt vett a díjazottak számára rendezett vacsorán és az azt követő ünneplésen is.

Bucsi Réka Forrás: MTI/EPApool/Sascha Steinbach

Mint megjegyezte, a rövidfilmes mezőnyt, amelyben díjazott lett, rendkívüli sokféleség jellemzi, egymás mellett szerepel benne a nagyon kísérleti, avantgárd rövidfilm és a politikai dokumentumfilm, ami önmagában igazán pozitív, de a filmeket blokkokban megtekintő nézőktől azért rugalmasságot kíván.

A terveiről elárulta, hogy most egy amerikai televíziós csatornának készít egy rövidfilmet. "Saját film lesz, a saját forgatókönyvemből dolgozom megbízás alapján. Négyperces, kisebb animációs film, mert szeretek a nagyobb projektek között egy kis időt egy rövidebb lélegzetű munkára szánni. Lazító, kikapcsoló jellegű, csak egy-két hónapig dolgozom rajta, aztán megint hozzá tudok fogni egy újabb nagy feladathoz" – mesélte.

Ha befejezte a rövidfilmet,

szeretne belevágni egy animációs nagyjátékfilmbe.

Ez azonban nagy kihívás, nem csak rajta múlik, hogy meg tudja-e valósítani. "Örülnék, ha magyar produkció lenne. De nem próbáltam még nagyjátékfilmes összegre pályázni. Hagyományos 2D cell animációt szeretnék készíteni nemzetközi csapattal, és ez elég nagy költségvetést feltételez. Az a célom, hogy belátható időn belül meg tudjam csinálni, ne húzódjon a végtelenségig" – mondta.

A Solar Walk eredetileg 50 perces különleges összművészeti projektként debütált ősszel Dániában, ennek 21 perces rövidfilmváltozatát hívta meg a Berlinale a versenyprogramba.

A produkció a dán Aarhus Jazz Orchestrával való együttműködésből született, és a viborgi animációs műhelyben készült egy nemzetközi csapattal: francia, amerikai, dán kollégákkal. Bucsi Réka úgy festette le rövidfilmjét, mint egy galaktikus utazást, egy űrbéli történetet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!