Nem fogja elhinni, miről szól Polanski új filmje

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
Novembertől forgatja Párizsban Roman Polanski J'Accuse című filmjét a híres francia Dreyfus-ügyről, amelynek feldolgozását már évek óta tervezi az Oscar-díjas rendező.
Vágólapra másolva!

A kémtörténet főhősét, Alfred Dreyfus kapitányt Louis Garrel alakítja, de szerepel majd a filmben Mathieu Amalric, Olivier Gourmet és Polanski színésznő felesége, Emmanuelle Seigner is.

A hazaárulással vádolt Alfred Dreyfus ügyét a francia igazságszolgáltatás legnagyobb tévedései között emlegetik.

A francia-zsidó kapitány ellen az 1890-es évek végén indult per azzal a váddal, hogy a németeknek kémkedett. Jean Dujardin Oscar-díjas francia színész játssza majd azt a kémelhárító tisztet, aki Deyfus elítélése után bizonyította, hogy az életfogytiglan börtönbe küldött kapitány ártatlan volt.

Roman Polanski a 2014-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Valery Hache


Polanski hat éve tervezi a filmet. 2012-ben a cannes-i filmfesztiválon be is jelentette, hogy dolgozik rajta. A forgatókönyvet Robert Harris brit író írta, aki korábban Polanski Szellemíró című filmjének szkriptjét jegyezte.

A rendező a J'Accuse (Vádolom) címet Emile Zolától kölcsönözte, aki ezzel kezdte 1898-ban publikált híres nyílt levelét, amelyet Dreyfus védelmében írt és amelyben antiszemitizmussal vádolta meg a francia kormányt.


A zongorista és a Rosemary gyermeke című filmek rendezője eredetileg angolul akart forgatni, és hangsúlyozta, hogy a történet a mai viszonyokra is igaz:


Az új film fogadtatására azonban óhatatlanul rányomja majd a bélyegét, hogy ez lesz Polanski első produkciója a MeToo-kampány elindulása óta. A szexuális zaklatások elleni mozgalom ugyanis az amerikai filmakadémiát is elérte, és a testület kizárta az Oscar-díjas rendezőt a tagjai közül. Polanski ellen az Egyesült Államokban a hetvenes évek óta elfogató parancs van érvényben, mivel a rendezőt elítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért, de az ítélethirdetés előtt Franciaországba szökött, és máig ott él. Polanski törvénytelennek nevezte kizárását és jogi lépéseket helyezett kilátásba.

A Newsweek lengyel kiadásának adott interjújában pedig, amely a kizárása előtt készült, de azt követően jelent meg, a MeToo-mozgalmat a

egy formájának nevezte.

Quentin Tarantino egyébként éppen most forgatja a hírhedt Manson-szektáról szóló, Once Upon a Time in Hollywood című filmjét, amely a 60-as évek végét idézi fel, amikor a szekta tagjai meggyilkolták Polanski állapotos feleségét, Sharon Tate színésznőt. A filmben Rafal Zawierucha lengyel színész alakítja Polanskit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!