Magyarországon is látható lesz Nicolas Cage legőrültebb filmje

Vágólapra másolva!
Újabb darabbal gyarapodott Nicolas Cage őrült filmjeinek sora, sőt lehet, hogy a Willy mesevilága című akció-horror-vígjáték a legőrültebb mint közül. Erről a magyar közönség is nyilatkozhat majd, mivel szinkronos előzetesének tanúsága szerint a film magyar forgalmazásba kerül. 
Vágólapra másolva!

Kevin Lewis rendezésében

Ez a park azonban sötét titkokat rejt, az újdonsült gondnoknak pedig egy sor őrült, valóságos gyilkológéppé változott kabalafigurával kell megküzdenie, ha túl akarja élni az éjszakát.