Oscart is nyerhet a cannes-i nagydíjas film

Vágólapra másolva!
Aszgar Farhadi cannes-i nagydíjas filmjét, az Egy hős-t nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára Irán - jelentette be csütörtökön Teheránban az al-Farabi Alapítvány.
Vágólapra másolva!

Ez az iráni alapítvány választja ki 1994 óta azt a filmet, amelyet a iszlám köztársaság az Oscar-díjért indít. Mint közölték, 44 film közül esett a választás a kétszeres Oscar-díjas Farhadi alkotására, amely olyan morális kérdéseket feszeget, mint a becsület, a hiúság vagy a lelkiismeretfurdalás.

Amikor barátnője egy arannyal teli táskát talál az utcán, a férfi először megkísérli abból visszafizetni adósságát, majd végül inkább megkeresi a táska tulajdonosát és visszaszolgáltatja az aranyakat. A közösségi oldalakon azonban megkérdőjelezik Rahim történetének hitelességét, és az eleinte hősnek tartott férfit hazugnak állítják be.


"Kétféle módon lehet témákról beszélni: vagy közvetlen módon bírálunk vagy egy történeten keresztül mutatjuk be és bíráljuk a társadalmat. Van, aki azt gondolja, hogy a társadalomkritika még nem rendszerkritika. Pedig a kettő összefügg" - hangsúlyozta az iráni rendező Cannes-ban, ahol alkotása elnyerte a filmfesztivál második legjelentősebb díját, a Nagydíjat.

Farhadi 2011-ben kapott Oscar-díjat a Nader és Simin - Egy elválás története című filmjéért a legjobb idegennyelvű film kategóriában, ugyanabban az évben a film elnyerte a Golden Globe-díjat, a francia César-díjat és az Arany medve-díjat is a Berlinalén.


Második Oscar-díját 2017-ben nyerte el Az ügyfél című filmjével, amely francia-iráni koprodukcióban készült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!