Szex helyett ő maga a karórájával ügyetlenkedik, a feleségét kegyetlenül megerőszakolják

Szalmakutyák

Ötvenéves a bosszúállást bemutató 1970-es évekbeli emblematikus darab, a vadnyugati elemekkel átszőtt pszichothriller, a Szalmakutyák. Sam Peckinpah az egyirányú történetvezetés és nyers erőszak-ábrázolás dacára roppant érzékeny filmet rendezett, amelynek a mélyben megbúvó konfliktusok adnak igazi feszültséget. A főszereplő a kétszeres Oscar-díjas nagy színész, Dustin Hoffman.

David Sumner (Dustin Hoffman) az Egyesült Államokból költözik át az angol vidékre, ahonnan csinos felesége, Amy (Susan George) származik. A beilleszkedés azonban nem éppen súrlódásmentes, David idegenül mozog a részeges helyiek között, amiért felesége is egyre jobban neheztel rá. A gyerekek gyanakvó tekintete, a kocsmapultot támasztó Hedden apuka (Peter Vaughan) erőfitogtató közjátéka, és a helyi nagymenő, Charlie Venner (Del Henney) irigységgel vegyes, lesajnáló megjegyzései pillanatok alatt kijelölik a leendő harctér frontvonalait, amelyek az egyén és a közösség, férfi és nő, a civilizáció és a vadon törvényei között húzódnak.

A természet közelébe való "visszatérés" ugyanis nem a remélt nyugalmat hozza el. Épp ellenkezőleg: a helyiekkel való találkozás során mindkét fél legsötétebb, állatias ösztönei törnek felszínre.

Amy folyamatosan olyan helyzeteket teremt, amelyekben Davidnek nyers erőt kellene mutatnia, a férfi azonban láthatóan nem beszéli ezt a nyelvet, és tulajdonképpen még akkor is nagyon nehezen érti meg, mitől kellene megvédenie magát vagy a feleségét, amikor a helyzet tettlegességig fajul. David a társadalmi helyzetéből és a foglalkozásából fakadóan az észszerű megoldásokat keresi, és hitetlenkedve fogadja az értelmetlen erőszakot. A film rengeteg gesztuson keresztül mutatja be, mennyire távol állnak Davidtől a klasszikus férfiasságnak tulajdonított macsós vonások: az anyósülésen utazik, nem ért a barkácsoláshoz, elcsalja a testedzést, szex helyett a karórájával és a vekkerrel bíbelődik, nem élvezi a vadászatot, besül a puskája stb.

Szalmakutyák (Dustin Hoffman) Forrás: 20th Century Fox

Amy látva férje gyámolatlan, konfliktuskerülő magatartását, egyre kihívóbban viselkedik. Ártalmatlannak tűnő beszélgetéseket folytat a munkásokkal, megmutatja a bugyiját és melltartó nélkül is mutatkozik előttük, folyamatos incselkedései pedig egyenes úton vezetnek a film felénél lévő dupla (!) megerőszakolós jelenethez, ami több szempontból is roppant zavarba ejtő.

Egyrészt nézőként is átélhetővé válik Amy kognitív disszonanciája, aki egyszerre áldozat és ravasz manipulátor, ösztöni lénye oltalmat keres, amit a férjétől nem kap meg, de közben a felettes én kelletlenül bontja le a morális korlátait, Amy egyszerre akarja és viszolyog a Charlie-val való aktustól.

Szalmakutyák Forrás: 20th Century Fox

Másrészt Peckinpah virtuóz vágástechnikája révén a jelenetnek David is részesévé válik, mintha nem a vadászatot követné értetlen tűnődéssel, hanem a feleségét bántó erőszaktevőket. A magabiztos és visszataszítü alfahím szerepében tetszelgő Charlie-ról ugyanis az aktus után leolvad a férfiasság máza, mikor egyik társának is átengedi a terepet, a falkaszellem felülírja a személyes vágyait.

Peckinpah egy kegyetlen nemi erőszakot mutat meg.

Ez a fordulópont nemcsak a cselekményben jelent éles váltást (a film első fele jóformán csak expozíció, innentől kezdve folyamatos akció), hanem a férfiasság vizsgálatában is. Mit jelent férfinak lenni, hogyan viselkedik egy férfi, mitől válik férfivá? Eddig a pontig a film is azt sugallta, hogy David nem igazán férfias, de innentől ez bonyolultabbá válik.

Szalmakutyák Forrás: 20th Century Fox

David férfiassága az elveiben ölt testet, visszahúzódó, jámbor természetét a szereplők – s velük együtt talán mi, nézők is – folyamatosan összetévesztik a gyengeséggel (nem nagyon emlegetett párhuzam, de William Wyler 1958-as western-remekműve, az Idegen a cowboyok között is hasonló témát jár körbe, ott Gregory Peck a főszereplő).

David nehezen áll ki magáért, ez látszik abból, ahogy például a macskás incidenst kezeli, de reflexszerűen konfliktust vállal, ha elvekről van szó: még akkor sem hajlandó átadni a sebesült Nilest a részeg csőcseléknek, mikor azok már az életét fenyegetik. Kérdés ugyanakkor, hogy a magasztos elvek, a civilizált logika, hovatovább a keresztényi magatartás mit ér abban a vadnyugati közegben, ahol David modern kori beavatástörténete zajlik?

Szalmakutyák Forrás: 20th Century Fox

Ebben a kérdésben kissé elválnak az értelmezési lehetőségek, mert a finálé ostromjelenetében Davidből csak kibújik a vérszomjas ösztönlény: egyik ellenfelét egy piszkavassal veri agyon, a többiekre forró vizet önt, és van, aki egy vadászcsapdában hal meg.

Innen nézve David megbukik, hiszen az ellenfelei legyőzéséhez hozzájuk hasonlóvá kénytelen aljasodni, az intellektusbeli fölényességet szimbolizáló szemüvege pedig megreped.

De nem törik szilánkosra, és ez fontos. Ha David gondolkodásmódja felől közelítjük meg az ostromot, látni kell, hogy az elszabadult falkával (szó sincs itt bajtársakról, hiába idézi az egyik beállítás direkten is A vad banda összetartó antihőseit) szemben nincs más lehetőség, így az erőszak nagyon is legitimitást nyer: a jámbor ember nem egyenlő a kihasználható, gyámoltalan fajankóval, az erőszak nem jó dolog, de az élet része, ahogy a civilizáció sem írja felül maradéktalanul az élethez nagyon is szükséges ösztönöket.

A ház védelme ekkora túlerővel szemben eleve rengeteg intellektuális töltetet kíván Davidtől, mintha ösztöne és szellemi lénye kerülne itt szimbiózisba, ahogy kieszeli a védekezés részleteit (vicces belegondolni, hogy majd húsz évvel később a Reszkessetek, betörők!-ben tulajdonképpen ennek a szekvenciának a paródiáján nevetgélünk önfeledten), hogy a film végén férfias nyugalommal már csak annyit mondjon: "Ne törődj vele! Bízd csak rám!"

A Szalmakutyák sötét tónusú film, főleg amennyiben Davidnek és Amynek a köztük tátongó intellektuális szakadék és eltérő értékrendjük miatt esélyük sincs a boldog együttlétre (a film egy pontján David ki is mondja, hogy Amy olyan, mint egy éretlen gyerek), menjenek bárhová a világban (és Peckinpah filmográfiájára is eleve jellemző a melankóliával kevert kiábrándultság) – David mégis olyan ritka szereplő a Peckinpah-univerzumban, aki valódi hőssé tud válni.

Szalmakutyák Forrás: 20th Century Fox

A Hays-kódex alól frissen felszabaduló amerikai filmgyártás az 1970-es években tömegével ontotta magából az állatias ösztönöket (és a nemiséget) középpontba állító filmeket. A Szalmakutyák mellett például szintén a 70-es évek elején mutatták be a nagy magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fényképezte Gyilkos túrá-t (1972) és A tizedes háremé-t (1971). Előbbi kettőt szorosabban is összeköti, hogy az ún. hixploitation filmek sorát gyarapítják (sok egyéb mellett olyan filmek tartoznak még ide, mint A texasi láncfűrészes mészárlás; 1974, vagy A lápvidék harcosai; 1981), melyekben rendszerint városi emberek kerülnek szembe az amerikai délvidék erőszakos "őslakosaival" (a Szalmakutyák persze Angliában játszódik, de ettől még vérbeli újhollywoodi mozi, a konkrét helyszín mellékes).

A Gyilkos túrá-val még erősebb párhuzamot jelent, hogy a "bosszú" mindkét filmben inkább csak kényszerű önvédelem, a forrása pedig a nemi erőszak. Bosszúfilmek korábban is tonnaszámra készültek Hollywoodban (a western egyik leggyakoribb visszatérő motívuma is a bosszú), de mindez ilyen implicit módon korábban sosem kötődött a szexuális abúzushoz. A Szalmakutyák így a 70-es évtizedben fénykorát élő, ún. rape & revenge szubzsáner egyik trendindító darabja is, amely erős átfedéseket mutat az előbb már említett hixpoitation filmekkel – olyan filmsorozatokat sorolhatunk még ide, mint az Emelt fővel (1973) vagy a Bosszúvágy (1974). A Szalmakutyák viszont érthető módon nem egy szerializálható alkotás.

Igaz, pár éve a Szalmakutyák is áldozatául esett Hollywood remake-kényszerének, a 2011-es verzió pedig tökéletes példája annak, hogyan lehet egy filmklasszikus mögöttes rétegeit lehagyva egy tucatthrillert készíteni. A remake jobban hasonlít egy promóciós reklámra, amiben karakterek helyett jóképű modellek járnak-kelnek márkás ruhákban, nyaralási prospektusokat idéző festői környezetben. Pedig a cselekmény szinte ugyanaz (az egyetlen lényeges érdemi változtatás, hogy Anglia helyett a hixploitationok őshelyszínének számító délen járunk), mégis híján van minden finom mozzanatnak, képi megoldásnak, gesztusnak, amitől működésbe léphetne a "mozimágia". A Szalmakutyák remake éppen olyan, mint a filmes plakát: ugyanaz, csak műanyagból van.