A Saul fia megnyerte a Golden Globe-ot

Nemes Jeles László, Saul fia
Vágólapra másolva!
Ami Szabó Istvánnak kétszer sem jött össze, az most Nemes Jeles Lászlónak elsőre sikerült: a Saul fia az első magyar film, amelyik díjat nyert a Golden Globe-on. Az este győztese a három díjat kapott A visszatérő. Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence is szoborral tért haza, győzedelmeskedett továbbá Kate Winslet és Matt Damon, a nagy öregek közül Stallone és Ennio Morricone örülhetett. Három év szünet után visszatért Ricky Gervais, a kíméletlenségéről híres angol humorista most is nagy kedvvel gúnyolódott Hollywoodon.
Vágólapra másolva!

Szabó Istvánnak két filmjét is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, de sem a Redl ezredes, sem a Hanussen nem tudott győzni. Nemes Jeles Lászlót viszont felhívták a színpadra, és a magyar győzelemnek őszintén örülő Helen Mirren adta át neki a díjat. Mirren – aki pár évvel ezelőtt a főszerepet játszotta Szabó István Az ajtó című filmjében – a boríték kibontása után boldogan adta a világ tudtára, hogy egy olyan ország diadalmaskodott, amely még egyszer sem győzött a Golden Globe-on.

Nemes Jeles László a Golden Globe-díjjal a kezében Forrás: MTI/AP/NBC/Paul Drinkwater

Az 1958-ban különdíjjal jutalmazott Gábor Zsazsa után Nemes Jeles László a második magyar, akit Golden Globe-bal tüntettek ki. Rengeteg embernek mondott hálát, majd pedig a következő gondolattal zárta köszönőbeszédét: „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot.”

Így örültek a magyarok a Saul fia díjának

A színpadra lépő Nemes Jeles László küszködött ugyan a meghatódottságával, de összeszedett, lényegre szorítkozó beszédet mondott, és még arra is odafigyelt, hogy a Saul fia céljáról áruljon el valami fontosat. Élje át ön is a győzelem pillanatát!

„A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni” – mondta az MTI-nek Nemes Jeles László Los Angelesből a díjkiosztó után, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. „A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe.”

Az este győztese A visszatérő című bosszúwestern volt. A film három fontos kategóriában is győzedelmeskedett, elvitte a legjobb dráma díját, Alejandro González Iñárritu többek között Ridley Scott és George Miller elől orozta el a legjobb rendezőnek járó szobrot, Leonardo DiCapriót pedig megválasztották a legjobb férfi főszereplőnek.

Ki volt a legszebb a vörös szőnyegen?

Jennifer Lopez a változatosság kedvéért most a lábát tette közszemlére, Kirsten Dunst szállította az észbontó dekoltázst, Jennifer Lawrence vörösben, Kate Winslet pedig kékben pompázott, Olivia Wilde simogatta a szemet. Szavazzon a kedvencére!

A visszatérő győzelmén maga Alejandro González Iñárritu rendező is meglepődött. Egyelőre úgy tűnik, volt értelme az elképesztő erőfeszítésnek, amivel ezt a filmet létrehozták: ma este megkapta a három legfontosabb díjat a Golden Globe-on, a hétvégén pedig 37 millió dollárt hozott az amerikai mozipénztáraknál.

Alejandro Gonzalez Iñárritu, Leonardo DiCaprio és A visszatérő három szobra Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

Állva ünnepelték a kollégái DiCapriót. Még csak Tom Hardynál tartott a köszönőbeszédében, aki biztos, hogy a való életben nem hagyná őt a vadonban megfagyni, amikor ráküldték az idő lejártát jelző zenét. Azért így is eljutott addig, hogy az őslakosokat ért igazságtalanságokról is beszéljen pár szót.

Azt jósoltuk, hogy háromszoros Golden Globe-győztes Cate Blanchett ezen az éjszakán díj nélkül marad, és a fiatal vetélytársai közül nyer valaki. Valóban ez történt, az örömittas Brie Larson vette át a szobrot, akit A szobá-ban nyújtott alakításáért jutalmaztak meg. Büszke lehet erre a díjra, ugyanis az este egyik legerősebb kategóriájában győzött, Blanchett mellett Rooney Mara, Saoirse Ronan és Alicia Vikander volt még versenyben a legjobb női főszereplő díjáért.

Brie Larson a Golden Globe-díjjal pózol Forrás: AFP

Jim Carrey prezentálta a legjobb film díját a vígjátéki kategóriában. A Dumb és Dumber sztárja maximálisan kihasználta abban a tényben rejlő humort, hogy ő már két Golden Globe-díjat kapott korábban.

A Mentőexpedíció nyerte a legjobb vígjáték vagy musical kategóriáját, a díjat átvevő Ridley Scott megragadta az alkalmat, hogy látványosan elcsodálkozzon azon, hogy ebbe a kategóriába rakták a filmjét. A köszönőbeszéde felénél már megszólalt a lekonferáló zene, de ő azért csak folytatta, sorolta az emberek nevét, akiknek hálával tartozik. „Hiányzol, Tony” – mondta a végén, utalva pár éve elhunyt bátyjára, Tony Scottra.

Ridley Scott (középen) a Golden Globe-díjjal Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

Előzetesen Matt Damon díjazása tűnt a legbiztosabbnak. Nem történt meglepetés, valóban az ő neve került elő a borítékból a legjobb vígjátékban játszó férfi főszereplő kihirdetésekor. Damonnak ez a második Golden Globe-ja, először a Good Will Hunting forgatókönyvírójaként nyert Ben Affleckkel együtt. „Az egyetlen ember, akihez nem volt hűtlen Ben Affleck” – így konferálta fel korábban Damont Gervais.

Matt Damon a Golden Globe-díjjal pózol Forrás: AFP/Frederic J Brown

Ahogy Leonardo Dicaprio, úgy Jennifer Lawrence is harmadszor tért haza díjjal a Golden Globe-ról. Csak amíg A visszatérő sztárja negyvenegy év alatt ért el idáig, addig a Joy üzletasszonyát alakító Lawrence még csupán huszonöt éves.

Jennifer Lawrence a Golden Globe-díjjal pózol Forrás: AFP/2016 Getty Images/Mark Davis

A színésznőt elővigyázatosan felkísérték a színpadra, nehogy zakózás legyen a dologból. Hosszasan méltatta David O. Russell rendezőt, akivel a Joy-ban már harmadszorra dolgozott együtt, illetve a nőt, akinek az életéről szól a film. Állítólagos új legjobb barátnőjéről, Amy Schumerről nem tett említést, pedig az ő orra elől happolta el a díjat.

A Steve Jobs durván elhasalt a mozipénztáraknál, a legtöbben azt jósolták, hogy ezzel a díjszezonból is kiírta magát a film. Nagy meglepetésre azonban Danny Boyle életrajzi drámája két fontos díjat is begyűjtött. Kate Winslet többek között Jane Fonda és Alicia Vikander ellenében győzedelmeskedett a legjobb női mellékszereplő kategóriájában, Aaron Sorkin pedig a forgatókönyvírók versenyét nyerte meg.

Kate Winslet a Golden Globe-díjjal Forrás: AFP

Sorkin úgy érezte, hogy annyi esélye volt a díj megnyerésére, mintha a legjobb női főszereplők kategóriájában versenyzett volna. Winslet a forgatókönyvíróról mondta a legszebbet: „Most már boldogan érhet végem az életem, tudva, hogy Aaron Sorkin által írt szöveget mondhattam el egy filmben.”

A közönség állva tapsolt, amikor Sylvester Stallone a Rocky zenéjére lépett fel a színpadra. Az akcióikont 1977-ben már jelölték Golden Globe-ra az első Rocky-film után, a díjat viszont csak most, harminckilenc évvel később kapta meg a bokszoló megformálásáért a Creed – Apollo fia című filmben. Stallone rengeteg élő személyt felsorolt köszönőbeszédében, a végén aztán a legjobb képzeletbeli barátjának, Rocky Balboának hálálkodott.

Sylvester Stallone a Golden Globe-díjjal pózol Forrás: AFP/Frederic J Brown

Tarantino elesett ugyan a legjobb forgatókönyvnek járó díjtól, a kultrendező azonban így is feljutott a színpadra. A zeneszerző távollétében ő vette át az Aljas nyolcas filmzenéjéért Ennio Morriconénak ítélt díjat. És ha már mikrofon közelébe jutott, a kedvenc zeneszerzőjének nevezte Morriconét, majd Mozarthoz, Schuberthez és Beethovenhez hasonlította. Ha a díjat felkonferáló Jamie Foxxon múlt volna, ő az amúgy jelöltségig sem jutó Straight Outta Compton zenéjét jutalmazta volna.

A három év után visszatérő Ricky Gervais pontosan olyan kíméletlenséggel osztotta ki a sztárokat, ahogy azt előzetesen vártuk tőle. Volt pár gyenge poénja, nőnek nézte például A dán lány főszereplőjét, Eddie Redmayne-t, de összességében ez egy méltó visszatérés volt.

Ricky Gervais sörrel a kezében lépett a mikrofonhoz Forrás: MTI/AP/NBC/Paul Drinkwater

Cikizte többek között a Golden Globe-ot sugárzó NBC-t, a republikánus elnökjelöltet, Donald Trumpot és a katolikus egyházat. Roman Polanski kedvenc randifilmjének nevezte a Spotlight-ot, amelyben gyermekeket molesztáló papokat buktatnak le újságírók. A legkeményebben azonban magát a Golden Globe-ot gúnyolta: öreg, zavarodott újságíróknak hívta a HFPA külföldi tudósítóit, az általuk odaítélt díjat pedig egy darab ócskavasnak és értéktelennek nevezte, azt mondta, annyi a jelentősége, hogy így szelfizhetnek a sztárokkal a HFPA tagjai.

Gervais már többször is beleszállt Mel Gibsonba a régebbi Golden Globe-gálákon. Most próbált megértő lenni, de a következőnél kedvesebb bók nem jutott az eszébe: „Inkább Mel Gibsonnal innék egy italt a hotelszobájában, mint Bill Cosbyval.” A Mad Max sztárja sem maradt adós: „Hasznos dolog háromévente egyszer találkozni Gervais-zel. Emlékeztet arra, hogy menjek el végbéltükrözésre.”

A 73. Golden Globe-díj nyertesei a filmes kategóriákban

Legjobb film (dráma)

Carol
Mad Max: A harag útja (Mad Max: Fury Road)
Spotlight
A szoba (Room)
A visszatérő (The Revenant)

Legjobb film (musical vagy vígjáték)

Joy
A kém (Spy)
Kész katasztrófa (Trainwreck)
Mentőexpedíció (The Martian)
A nagy dobás (The Big Short)

Legjobb rendező

Todd Haynes (Carol)
George Miller (Mad Max: A harag útja)
Ridley Scott (Mentőexpedíció)
Tom McCarthy (Spotlight)
Alejandro González Iñárritu (A visszatérő)

Legjobb férfi főszereplő (dráma)

Bryan Cranston (Trumbo)
Leonardo DiCaprio (A visszatérő)
Michael Fassbender (Steve Jobs)
Eddie Redmayne (A dán lány)
Will Smith (Sérülés)

Legjobb női főszereplő (dráma)

Cate Blanchett (Carol)
Brie Larson (A szoba)
Rooney Mara (Carol)
Saoirse Ronan (Brooklyn)
Alicia Vikander (A dán lány)

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték vagy musical)

Christian Bale (A nagy dobás)
Steve Carell (A nagy dobás)
Matt Damon (Mentőexpedíció)
Al Pacino (Danny Collins)
Mark Ruffalo (Infinitely Polar Bear)

Legjobb női főszereplő (musical vagy vígjáték)

Jennifer Lawrence (Joy)
Melissa McCarthy (A kém)
Amy Schumer (Kész katasztrófa)
Maggie Smith (The Lady in the Van)
Lily Tomlin (Grandma)

Legjobb férfi mellékszereplő

Paul Dano (Szeretet és köszönet)
Idris Elba (Beasts of No Nation)
Mark Rylance (Kémek hídja)
Michael Shannon (99 Homes)
Sylvester Stallone (Creed - Apollo fia)

Legjobb női mellékszereplő

Jane Fonda (Ifjúság)
Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas)
Helen Mirren (Trumbo)
Alicia Vikander (Ex Machina)
Kate Winslet (Steve Jobs)

Legjobb forgatókönyv

Quentin Tarantino (Aljas nyolcas)
Charles Randolph és Adam McKay (A nagy dobás)
Tom McCarthy és Josh Singer (Spotlight)
Aaron Sorkin (Steve Jobs)
Emma Donoghue (A szoba)

Legjobb betétdal

Love Me Like You Do (A szürke ötven árnyalata)
One Kind of Love (Szeretet és köszönet)
See You Again (Halálos iramban 7)
Simple Sound #3 (Ifjúság)
Writing’s On The Wall (SPECTRE)

Legjobb filmzene

Carter Burwell (Carol)
Alexandre Desplat (A dán lány)
Ennio Morricone (Aljas nyolcas)
Daniel Pemberton (Steve Jobs)
Ryuichi Sakamoto és Alva Noto (A visszatérő)

Legjobb animációs film

Agymanók
Anomalisa
Dínó tesó
Shaun, a bárány
Snoopy és Charlie Brown

Legjobb idegen nyelvű film

El Club
Legújabb testamentum
Miekkailija
Mustang
Saul fia

A cikk megjelenését az Intercom Zrt. támogatta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!