Oscar-díjra jelölhetnek két magyar filmet is

Mindenki
Vágólapra másolva!
A Saul fia Oscar-díja miatt érzett össznemzeti büszkeség még jó ideig kitart, de azért nem lenne rossz belátható időn belül egy újabb magyar filmest látni aranyszoborral a kezében. Erre jövőre és az után is komoly esély van.
Vágólapra másolva!

Idén februárban 34 év szünet után ismét Oscar-díjat nyert egy magyar film. A Saul fia szenzációs sikerét követő évben a Tiszta szívvel című kerekesszékes gengszterfilmmel próbálkozik hazánk a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, de még a film rendezője, Till Attila is elismeri, hogy amerikai forgalmazó híján szinte kizárt a duplázás.

Brie Larson, Nemes Jeles László, Emmanuel Lubezki, Leonardo DiCaprio és Alejandro González Iñárritu a 2016-os Oscar-gálán Forrás: AFP

Ha az idegen nyelvű nagyjátékfilmek között nem is, az élőszereplős és animációs kisfilmek versenyében esély van magyar jelölésre a közeljövőben. Deák Kristóf Mindenki című alkotása és a Hugo Bumfeldt című rajzfilm is nyert olyan díjat nemzetközi filmfesztiválon, ami miatt jelölhetővé vált Oscar-díjra az adott kategóriában.

Hogyan lesz Oscar-díjra jelölhető egy kisfilm?

A legjobb előszereplős és animációs rövidfilm kategóriájában kétféleképpen válhat egy film Oscar-jelölésre alkalmassá: bizonyos rangos filmfesztiválokon nyert díjjal (a kvalifikáló fesztiválok listáját itt lehet megnézni), illetve azzal, ha a filmet bemutatják egy Los Angeles-i moziban (így szoktak bejutni például a Pixar kisfilmjei).

A Mindenki című, 25 perces kisfilm főszerepeit két gyerekszínész (Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya), illetve az a Szamosi Zsófia játssza, aki a magyar mozikban éppen nagy sikerrel futó A martfűi rém-ben alakítja az ártatlanul elítélt férfi testvérét.

A fiatal rendező, Deák Kristóf alkotása idén márciusban mutatkozott be a magyar közönségnek a Friss Húson (mi is akkor írtunk róla lelkes kritikát), majd június közepén elhozta a tokiói Short Shorts fesztivál nemzetközi kisjátékfilm-kategóriájának fődíját, amivel jelölhetővé vált az Oscar-díjra.

Deák Kristóf rendező gyerekszereplői gyűrűjében a Mindenki forgatásán Forrás: Mindenki Facebook

A Mindenki azonban duplán is bebiztosította magát, ugyanis november elején elnyert egy másik Oscar-kvalifikáló díjat is, ezúttal a chicagói nemzetközi gyerekfilmfesztiválon. A két díj miatt a magyar filmnek ha nem is lett pont kétszer annyi esélye bekerülni az Oscar-jelöltek közé, mindenképpen növeli annak valószínűségét.

A másik Oscar-esélyes magyar kisfilm, a Hugo Bumfeldt című tizenkét perces animáció, aminek címszereplője egy távoli bolygón élő űrlény kisfiú, aki háziállat gyanánt egy, a Földről elrabolt könnyűbúvárt kap ajándékba.

A MOME-n tanuló Bognár Éva Katinka diplomafilmje számos fesztiváldíj után október végén Austinban kapott olyan elismerést, amely Oscar-jelölésre is kvalifikálja. Ez a film azonban csak a jövő évi mezőnybe kerülhet be, mert az austini díj elnyerése idején már lezárultak az idei rövidfilmes Oscar-nevezések.

Mikor drukkoljunk?

Az idén tehát a Mindenki csapatának tudunk majd szurkolni. Az Oscar-jelölésre érdemes 60-70 kisfilmből novemberben kiválasztanak tizet, és ezek közül kerül majd ki a végső öt jelölt film. Tavaly november 19-én hozták nyilvánosságra a tízes szűkített Oscar-listát az élőszereplős kisfilmek kategóriájában is, az idén is körülbelül akkorra várható a bejelentés.

Azaz nagyon valószínű, hogy pár napon belül tudni fogjuk, hogy továbbjutott-e a Mindenki.

Az Oscar-jelöléseket 2017. január 24-én hozzák majd nyilvánosságra, a díjkiosztó február 26-án lesz a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.

Magyar kisfilmet jelöltek már Oscar-díjra?

Az előszereplős kisfilmek kategóriájában az Oscar története során mindössze egyszer jelöltek magyar filmet, ötvenhárom évvel ezelőtt a Koncert című alkotást, amit a Mephistó-ért később díjazott Szabó István még főiskolásként rendezett.

Az animációs kisfilmek esetében sikeresebbek voltunk, háromszor is szerepelt magyar film a jelöltek között. 1975-ben Jankovics Marcell Sisyphus című háromperces rajzfilmjét jelölték, öt évvel később Rófusz Ferenc meg is kapta a szobrot A légy-ért.

Több mint negyedszázados szünet után M. Tóth Géza Maestró-ja küzdött meg többek között a Levitáció című Pixar-filmmel, illetve a Jégkorszak-ból ismert motkány egyik rövidke kalandjával (No Time for Nuts).

A 2015-ös Oscar-versenyben Bucsi Réka Symphony No. 42 című animációja rákerült a szűkített tízes listára, ám jelölést végül nem kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!