Nemes Gyula rendező mindannak az ellenkezőjét hirdeti a Zeró-val, amit a kormánybiztos filmkészítés terén üdvösnek és követendőnek tart. Szélsőségesen csapongó hangulatú, kaotikus és provokatív filmet alkotott, amelyről azt tippeljük, hogy kevés embernek fog bejönni, de nekik nagyon.
A Zero szerelmespárját Kovács Krisztián és a cseh Martina Krátká alakítják, akik gerillaakciót hajtanak végre a méhek megmentésére. Már az előzetesben is több képet mutatnak a meghökkentő szexjelenetükből: először mézet öntenek a meztelen testükre, aztán vadul falni kezdi egymást. Lars Von Trier egyik kedvenc színésze, Udo Kier a sajtóanyag szerint a világ urát alakítja, és még a magyar nyelvvel is megpróbálkozott a film kedvéért. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László is feltűnik pár pillanatra a Zeró-ban, őt az arisztokratikus alkata miatt hívták el a forgatásra.
„Komédiánk egy terroristáról szól, aki egymaga átveszi az uralmat, és egy igazságosabb világot próbál létrehozni. De a világmegváltás szentesíti-e az eszközöket? Erről szól a film. Nem a megoldást kerestük, hanem kérdéseket akartunk feltenni a nézőknek” – foglalta össze a rendező a Zero történetét, amelyet amúgy azoknak ajánlanak, akiknek fontos a bolygónk jövője. Nemes Gyula akkor lenne a legboldogabb, ha kitörne a forradalom, miután a nézők kijöttek a moziból.
A tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztiválon mutatták be a filmet, és Orbán Viktor kisatírozott feje miatt sokat foglalkozott vele a média. Az előzetesben is felvillantott jelenetben híres politikusok arcképével ellátott görögdinnyéket lőnek szét a terroristák, Putyin vagy Merkel felismerhető a filmben, Orbán arcát azonban zizegő fekete vonalakkal eltakarták.
Nemes arról beszélt a The Hollywood Reporternek, hogy világossá tették számára, amennyiben belerakja a filmbe a kifogásolt jelenetet, akkor vissza kell fizetnie a Filmalaptól kapott támogatást. A rangos amerikai szaklapnak és később az Origónak sem akarta egyértelműen elismerni, hogy Orbán fotójával díszített dinnyét lőnek szét a filmjében:
„Ilyen jelenet van benne? Én ilyenről nem tudok. Amit el tudok mondani erről, hogy némelyik jelenet annyira radikális lett, hogy megijedtem. Fogtam egy filctollat, és belefirkáltam. Aki azt gondolja, hogy ez vicc, az nézze meg a filmet. Ez a film egy politikai satíra.”
Az előzetesbe mindent belesűrítettek, amiről azt gondolták, hogy meghökkentő és figyelemfelkeltő lehet: mézes szexet, a magyar nyelvet törő Udo Kiert, technológiaellenes forradalmat és persze a nagy hírverést kapott dinnyeaprítást. A Zeró-t március 24-től lehet megnézni a magyar mozikban, a trailer mellé egy moziplakátot is mellékeltek.