Ezt a filmet kérték tőlem a magyarok

A hetvenes években disszidált, a nyolcvanas évek végén már A Simpson család-ot animálta, a szatirikus rajzfilmsorozatért még Frank Zappa is gratulált neki. A kilencvenes években egy generáció nőtt fel a nickelodeonos rajzfilmjein, tavaly azért jött vissza Magyarországra, hogy megrendezze a Pappa piá-t. Csupó Gáborral a nagy sikerrel futó Duna-parti musical koncepciójáról, a hollywoodi buliéletről és az animációkészítés titkairól is beszélgettünk. A rendező elmesélte, milyen szomszéd volt Jack Nicholson, min veszett össze Scorsese operatőrével, és miért édes pofa Tim Curry. De elmondta azt is, hogyan utaztatta Magyarországra a Pixar sztárrendezőjét, mikor indul újra a Fecsegő tipegők, és mi a tipikus hollywoodi bullshit.

2008 óta nem rendezett filmet. Mivel foglalkozott az elmúlt kilenc évben?

Forgatókönyveket írtam, és olvastam is jó párat, az ügynökeim állandóan gyerekfantasyket küldtek tovább nekem: csupa olyasmit, amit már csináltam. Akkoriban mindenki a Harry Potter-t próbálta utánozni, de én valami újra vágytam. Hiába, mert az embert hamar beskatulyázzák, és két gyerekfilm meg jó pár rajzfilm után rám ragadt, hogy csak a családi szórakoztatáshoz értek.

Csupó Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Majdhogynem ki voltam éhezve, amikor megkaptam a Pappa piá-t. Tetszett a forgatókönyv, és tetszett, hogy valami mást – zenés vígjátékot – csinálhatok. Akkor még Zene nélkül munkacímen futott a film, ezt varázsolták át később a Mamma miá-s viccre.

A forgatáson azt mondta, egyik nap úgy ébred, hogy tetszik a Pappa pia mint cím, a másikon, hogy micsoda hülyeség ez. Ezek szerint azóta megbarátkozott vele?

Összeírtunk egy listát – a filmbeli dalok szövegeiből akartunk kivenni sorokat –, de a Filmalap ragaszkodott a Pappa piá-hoz. Kell egy kis őrültség, Minden nap nyár – ilyesmikkel próbálkoztunk. Én ironikusabbra akartam venni az egész filmet, a rendezői vágatba ki is írtam viccből a Pappa pia cím alá, hogy „Ennél jobbat sajnos nem tudtunk kitalálni”, de a Filmalap levetette. Azt mondták, úgy nem vennék komolyan a filmet, én meg azt, hogy ezt a filmet nem is szabad.

Eredetileg kikacsintósabb irányba vittem volna az egészet, sok jelenetet leforgattunk, ami nem került be a végső verzióba. Nem vagyok elégedetlen a végeredménnyel, ezt a filmet kérték tőlem a magyarok, úgyhogy én ezt tettem le az asztalra.

Mondana példát, milyen jelenetek végezték a vágóasztalon?

Egy vicces geggel kezdődik a film: Korda Gyuri bácsi forgat a Duna-parton, és amikor meglátja a fiatal csajokat, elkezdi üldözni őket a motorcsónakjával, pedig nincs is vezetési engedélye a Dunára. Úgy akartam befejezni a filmet, hogy amikor Mara és Tomi csókolóznak a színpadon, felmegy a kamera, ráközelít a folyóra, és látjuk, hogy Korda Gyuri bácsi még mindig húzza maga után Klárikát, a rendőrök még mindig nem tudják elkapni, és csak kiabálnak utána, hogy „Gyuri bácsi, most már tényleg elég!” Ezzel is azt sugalltuk volna, hogy nem vesszük komolyan magunkat.

Korda György és Balázs Klári a Pappa pia forgatásán Forrás: InterCom

Szigorúan tartották magukat a forgatókönyvhöz a forgatáson?

A storyline megmaradt, de a dalok sorrendjét vagy magukat a számokat kicseréltük, ha találtunk olyat, ami jobban passzolt a filmbe, vagy ha nem kaptunk jogot a felhasználásra. Szerettünk volna az LGT-től is berakni számokat, de Presser Gábor nem adja ki az LGT dalait filmekhez.

Engedte improvizálni a színészeket?

A dialógusok 95%-a úgy hangzik el a filmben, ahogy Divinyi Réka leírta a forgatókönyvben, de Stohl András rögtönzött néhány poént. Például azt, amikor leengedteti a székét az egyik gengszterével, mert még ahhoz is lusta, hogy megnyomja a gombot. Ferónak is volt pár jó beszólása, de ezek sajnos kikerültek a filmből, mert túl merészek voltak, vagy kicsúszott belőle pár káromkodás, amit egy 12-es karikás családi filmből muszáj kivágni.

Stohl András a Pappa pia című filmben Forrás: InterCom

Tisztában vagyok vele, hogy nem ezzel a filmmel fogunk tarolni Cannes-ban, de nem is ez volt vele a célunk. Mi csak egy egyszerű, szórakoztató, nyári közönségfilmet akartunk csinálni, és azt hiszem, ez sikerült.

A kritikák viszont sok mindent kifogásoltak a filmben. Van olyan, amit jogosnak tart?

Tudtuk, hogy a film címe és zsánere miatt senki nem lesz velünk jóindulatú. Nem esnek jól a kritikák, de erre számítottunk. A cím valakinek bejön, valaki lopásnak tartja, pedig csak egy szójáték, és végül is van a filmben papa és pia is, szóval illik hozzá.

Amikor a Pappa pia slágerei szóltak anno a rádióban, ön King Crimsont, Miles Davist, Frank Zappát hallgatott. Igaz, hogy csak pár Zappa-lemez volt a hóna alatt, amikor nekivágott Amerikának?

Azokból volt a legtöbb, de azért akadt más is. Jugoszláviába mentünk ki turistavízummal, onnan szöktünk át Svédországba, és ott már minden albumot meg tudtam vásárolni. Itthon csak az utcán árult csempészlemezeket lehetett megvenni. ’79-ben utaztam ki Amerikába, miután megismertem a későbbi (első) feleségemet, Arlene-t, a lemezeket pedig sajnos el kellett adnom, amikor elváltam a második feleségemtől. Nem volt kedvem 5000 lemezt újra bedobozolni, így áron alul, de túladtam rajtuk.

Csupó Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Azt mondják, veszélyes találkozni a hőseiddel. Frank Zappa olyan volt, amilyennek a zenéje alapján elképzelte?

Eszembe se jutott, hogy valaha találkozni fogok vele. Amikor megtudtam, hogy átjön hozzánk, mert szereti A Simpson család-ot, és meg akarja látogatni a sorozat animátorait, kicsit tartottam tőle. Zappának volt egy szúrós, szarkasztikus humora, de velünk meglepően kedves volt, és barátságos.

Telefonált, hogy átjöhet-e, és mondta, hogy tíz perc múlva ott lesz nálunk. Amikor meglátta, hogy egy óriási Frank Zappa-plakát van a falamon, azt mondta, „Nahát, milyen gyorsan kiraktad!”. Majd azzal folytatta, hogy minden dolgozómnak szeretne gratulálni A Simpson család-hoz – és valóban lekezelt mind a 150 emberrel.

Volt, aki őrültebb bulikat rendezett Los Angelesben Frank Zappánál?

Én soha nem láttam őt bulizni. A fiai buliztak, de ő mindig dolgozott: ült a kis keverőpultjánál, komponált, és rendszerezte a dolgait.

Frank Zappa a nyolcvanas évek elején Forrás: leemage/©Marcello Mencarini/Leemage/Marcello Mencarini

Ki tartotta akkor a legnagyobb bulikat?

Rajtam kívül? (nevet) A 20th Century Fox mindig nagy bulit csinált, amikor új bemutatója volt a Simpsons-nak, de a Paramount se maradt el mögötte: A Thornberry család mozifilm premierjére élő elefántokat és zsiráfokat hoztak, hogy a gyerekek lovagolhassanak rajtuk. Szerintem többet költöttek arra a partira, mint mi a Pappa piá-ra összesen.

Én is tartottam nagy úszómedencés bulikat a mulhollandi házamban, amiken pezsgővel ugráltak a vízbe az emberek, és három napig takarítottam utána az összetört üvegeket. Mielőtt eladtam, csináltam egy open house bulit, oda több ezren jöttek. Végül a Paramount igazgatója vette meg, aki azzal a szöveggel alkudta le az árat, hogy „Ne izgulj, Gábor, annyit dolgozunk majd együtt, hogy megtérül neked ez a veszteség”. Váltam a második feleségemtől, el kellett adnom a házat, az ingatlanpiac pedig épp a padlón volt, úgyhogy sokat buktam rajta.

Adott munkát?

Dehogy. Tipikus hollywoodi bullshit volt. Megígérnek mindent, aztán nem tartják a szavukat.

Jack Nicholson is átnézett a búcsúbuliba?

Nem. Pedig szomszédok voltunk, velem szemben lakott, Marlon Brando mellett. Kétszer találkoztam vele a tíz év alatt, amíg fent éltem. Olyan távolságok vannak ott, és olyan magasak a falak, hogy nem lehet csak úgy átszólni.

És Brando?

Őt egyszer sem láttam. Nagyon zárkózott figura volt.

Emigráns magyarként könnyű volt beilleszkednie a hollywoodi életbe?

Fokozatosan szoktam hozzá. Segített, hogy a feleségem, Arlene amerikai volt, és együtt indítottuk el a stúdiónkat (a Klasky Csupo-t). Eleinte kisebb reklámfilmeket, más stúdiók és tévécsatornák logóit terveztük, és rövid rajzfilmeket küldözgettünk a fesztiválokra, de nem voltak nagy terveink. Amikor otthagytam a Pannónia Rajzfilmstúdiót a hetvenes években, arról álmodoztam, hogy a haverjaimmal alapítok egy stúdiót Amerikában, és négyen-öten nevetgélünk, rajzolgatunk, és jó zenéket hallgatunk egy szobában.

Aztán jóval nagyobb lett a stúdió ennél, mert jól jött ki a lépés. Megkaptuk A Simpson család-ot a nyolcvanas évek végén: Matt Groening találta ki a karaktereket, mi pedig az egyszerű, letisztult animációs stílust és a figyelemfelkeltő színeket adtuk a sorozathoz. A Simpsons-szal hirtelen jött a siker, de jól tudtuk kezelni, mert Arlene-nal mindketten rendszerezettek vagyunk, és jó érzékkel ismertük fel másban a tehetséget. Tudtuk, kit kell szerződtetni magunk mellé.

Arlene Klasky és Csupó Gábor 2002-ben Forrás: AFP

Az animációs szakma rocksztárjai lettek A Simpson család-dal?

Abban az időben kitűntünk, de nem volt nehéz dolgunk, mert évtizedek óta mindenki ugyanazokat a rajzfilmeket gyártotta. Akkoriban még el sem tudták képzelni, hogy főműsoridőben animációt vetítsenek a tévében, a rajzfilmről azt gondolták, hogy csak szombat reggelre lehet készíteni – gyerekeknek. Ezt az előítéletet bontotta le a Simpsons a merészebb, vadabb stílusával, ami nemcsak a figurák kinézetében, hanem a történetekben és a párbeszédekben is megjelent.

Milyen rajzfilmeket adott szombat reggel az amerikai tévé?

Leginkább a Hanna-Barbera rajzfilmjeit, Scooby-Doo-t, ilyesmit. Amikor átjöttem Svédországból Amerikába, én is hozzájuk szerződtem, a Scooby-Doo-n dolgoztam fázisrajzolóként. Hála Istennek, csak hat hónapig voltam ott. Futószalagon gyártották a rajzfilmeket, nem érdekelte őket a minőség. Az írók nem erőltették meg magukat, mert a gyerekek már megszerették a karaktereket, és akkor is nézték volna, ha Scooby-Doo fél órán keresztül csak ásítozik. Őket nem a szofisztikált történet, hanem a karakterek sármja és tulajdonságai fogják meg.

Nekem nem tetszett, hogy a Hanna-Barberánál mindent iszonyú gyorsan kellett megcsinálni. Hiába tudtam volna javítani egy rajzon, az volt a lényeg, hogy minél előbb elkészüljek, és csináljam a következőt. A mi stúdiónk talán azért is tudott berobbanni az amerikai rajzfilmkészítésbe, mert inkább lassabban dolgoztunk, de odafigyeltünk a minőségre.

Csupó Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Három év után mégis elváltak az útjaik A Simpson család-dal. Mi történt?

A producer, James Brooks elutazott New Yorkba forgatni (elismert hollywoodi rendező, többek közt a Lesz ez még így se! és a Becéző szavak fűződik a nevéhez - A.Zs.), és amikor három-négy hónap után visszajött Los Angelesbe, újra akarta csináltatni az epizódokat. Az én producerem elmagyarázta a 20th Century Foxnak, hogy az elfogadott forgatókönyvek alapján gyártottuk le a részeket, és ha újra meg akarják csináltatni, azt újra ki kell számláznunk.

Amikor Jim ezt megtudta, felhívott, hogy azonnal rúgjam ki a producert, aki elintézte, hogy kifizessenek minket a munkánkért. Mondtam, hogy nem rúgom ki, nem rontott el semmit. Azt mondta, oké, akkor elveszik tőlünk a sorozatot. Úgy is lett.

Nem bánta meg?

Nem. Persze jó lett volna, ha csinálhatjuk tovább, mert meg voltak elégedve a munkánkkal, és ki tudja, talán még ma is A Simpson család-dal foglalkoznék. Vagy nem: az is lehet, hogy ennyi idő alatt belefáradtam volna, és kiadtam volna egy másik cégnek a munkát. De nekem a becsületem többet ér a pénznél.

A Klasky Csupo stúdió bejárata Forrás: Klasky Csupo

Ez a hozzáállás kifizetődött: másnap csengett a telefon, és a Viacom több tízmillió dolláros szerződést ajánlott, hogy készítsünk rajzfilmeket az új csatornájuknak, a Nickelodeonnak. Véletlen egybeesés volt, azt hitték, a Simpsons mellé ezt is be tudjuk vállalni.

Igaz, hogy a gyerekeik inspirálták az olyan sorozatokat, mint a Fecsegő tipegők vagy a Jaj, a szörnyek!?

A Viacom telefonhívása után pillanatok alatt kellett ötleteket prezentálnunk, és Arlene, aki a második gyerekünkkel volt terhes, egyből arra gondolt: mi van, ha a kisfiunk, aki már mond dolgokat, de még senki sem érti, tudna beszélni a másik babával? „Saját nyelvükön beszélő babák, akiket a felnőttek nem értenek” – ezt írtam a papírra, és a Nickelodeon rögtön lecsapott rá.

A Jaj, a szörnyek! ötlete pedig onnan jött, hogy a két fiunk az esti mesék közül mindig azokat élvezte a legjobban, amikben szörnyek voltak. Gondoltam, csinálhatnánk egy barátságos szörnycsapatot, akik iskolában tanulják, hogyan kell ijesztgetni a gyerekeket. Rajzoltam hozzá pár nagyfülű, őrült szörnyet, és erre is ráharaptak a csatornánál. A rajzaim nagy része be is került a sorozatba.

Mit szólt, amikor a Pixar kijött a Szörny Rt.-vel, majd a Szörny egyetem-mel, amiben barátságos szörnyek tanulják ijesztgetni a gyerekeket?

Egymásra néztünk Arlene-nel, hogy basszus, lenyúlták a filmünket. De mit csinálhattunk volna?

Jaj, a szörnyek! / Szörny Rt. Forrás: Nickelodeon / Pixar

Amerikában ilyenkor perelni szoktak.

Mi nem vagyunk olyanok. A nézők tudták, hogy ezt az ötletet már elsütötték, és elég volt az elismerés, hogy sok újságban megjegyezték: ezek a filmek nagyban hasonlítanak a mi sorozatunkra.

Egyébként minden tiszteletem a Pixaré, nagyon ügyesek. Sőt Brad Bird, aki az egyik rendezőjük lett, és megcsinálta A hihetetlen család-ot, ami tényleg hihetetlenül jó lett, előtte nekem dolgozott. Elhoztam Magyarországra is, amikor A Simpson család-nak csináltuk a Michael Jackson-videót harminc éve. Itthon, a Varga Stúdióban animáltuk az egyik Butterfinger-reklámot és a Jackson-videót. Szétnézni sajnos nem volt ideje, mert két-három hétre engedtek át minket, és éjjel-nappal storyboardokat rajzolt, és a mozgáspróbákat felügyelte.

Egykori disszidensként nem vegzálták a hatóságok, amikor hazajött?

Akkorra már letelt a tíz év, ami után amnesztiát adtak. ’75-ben mentem el Magyarországról, és ’86-ban haza tudtam jönni az édesapám temetésére anélkül, hogy letartóztattak volna illegális határátlépés miatt.

Brad Birdön kívül kit fedezett még fel Amerikában?

Sokan már híresen kopogtattak nálam. Például Igor Kovalyov, akinek Kijevben volt stúdiója, a fesztiválokról pedig rengeteg díja. Avantgárd és őrült rajzfilmstílusa volt, ami nagyon bejött nekem. Tudtam, hogy olyan egymásba átalakuló szörnyeket, elszállt művészfilmeket, amiket ő csinál, az amerikai tévében nem lehet eladni, úgyhogy azt mondtam neki: itt pénzt kell keresni, művészkedni csak egy határon belül lehet, tudja-e így is vállalni a munkát. Tudta.

Amikor látta, hogy bejött neki az amerikai élet, áthívta a kijevi kollégáit is. Akkoriban a művészeknek még adtak munkavállalási engedélyt Amerikában, ha valaki kezességet vállalt értük. Ha aláírtam egy papírt, hogy erre és erre a művészre szükségem van, mert ilyet nem találok Amerikában – és még egy olyan őrültet, mint Kovalyov, nem találtam –, akkor rögtön megadták a vízumot. Így szerződtettünk sok művészt Európából, akik sokat hozzáadtak a stúdiónk stílusához.

Csupó Gábor Fotó: Mudra László - Origo

A Nickelodeonnál hol volt az a határ, ameddig művészkedni lehetett? A sorozataik igencsak szokatlannak számítottak a kilencvenes években.

A menedzsment látta, hogy már a Simpsons is azért működött, mert kilógott a többi rajzfilm közül, ezért ránk hagyták, hogy csináljuk, amit szoktunk. Tetszett nekik, hogy máshogy néznek ki a rajzfilmjeink, és nem akarták ránk húzni a szabványt. Nem kellett a minőségen aluli Hanna-Barberákat utánoznunk.

Ezek után kíváncsi vagyok: a Disney-rajzfilmekről mi a véleménye?

Azokon nőttem fel, nekik köszönhetem, hogy belecsöppentem ebbe a világba. Gyerekkoromban fanatikusan faltam a rajzfilmeket, a 101 kiskutyá-t százegyszer néztem meg. Pénzem persze nem volt, hátul szöktem be a moziba egy lyukon, amikor kijött a közönség, és elbújtam a székek között a következő vetítésig. Elvarázsolt, milyen folyékonyan mozognak a figurák, és milyen gazdagon tudják életre kelteni a karaktereket.

101 kiskutya Forrás: Walt Disney Productions

Na jó, de ez még a Disney aranykora volt. A nyolcvanas években viszont éppen mélyrepülésben voltak.

Aztán 2006-ban megvették a Pixart, és ez megmentette őket. Látták, hogy a számítógépes technológia felé halad az animáció, úgyhogy felvásárolták a céget, és a fiatal animátorok fiatalos ötleteivel újra labdába tudtak rúgni. Különben elsüllyedtek volna.

A nickelodeonos aranykornak viszont épp 2006-ban szakadt vége. Mi történt?

Leváltották a menedzsmentet, akik a semmiből felépítettek egy hatalmas tévébirodalmat. Sumner Redstone vette át a Viacomot, aki ránézett a szerződésünkre, és azt mondta, a mai piac ezt a fizetést már nem bírja el. Kirúgtak mindenkit a Nickelodeonnál, nekünk pedig azt mondták, akkor hosszabbítják meg a szerződésünket, ha levisszük a fizetésünket a felére. „Azok után, hogy felépítettünk titeket? Fuck you!” – ez volt a válaszom.

Akkoriban már 750 ember dolgozott nekünk, 10-15 millió dollár bevételünk volt havonta, és le kellett építeni a céget, különben csődbe mentünk volna. Tíz-húsz ember maradt csak, én pedig azt mondtam, nem akarok elölről felépíteni egy ekkora stúdiót. Animációval foglalkoztam 25 évig, elég volt. Akkor kezdtem élőszereplős filmeket rendezni.

Csupó Gábor Fotó: Mudra László - Origo

Nem lett volna jobb elfogadni a félárú ajánlatot, hogy megmaradjon a stúdió?

És odamenni minden alkalmazotthoz, hogy „Eddig ötezret fizettünk, maradnál a feléért?”. Ehhez se képem, se kedvem nem volt. Különben is sértésnek vettük az ajánlatot. Nekünk és még pár másik tehetséges rajzfilmstúdiónak köszönhették, hogy az lett a Nickelodeonból, ami.

De megérdemelték, amit kaptak. Ha Redstone-nak nincs ott a többi biznisze, a Nickelodeon rég csődbe ment volna. Kisebb sikereik voltak ugyan, de azokat össze se lehet hasonlítani az aranykorral. Ebből is látszik, hogy nem lehet megoldani a helyzetet, ha kicsiben gondolkodsz, és filléreken akarsz spórolni.

Azóta milliószor megbánták, hogy felbontották a szerződésünket, de épp a héten kaptam egy e-mailt Arlene-tól, hogy végre sikerült újra megegyezni velük. Egy éve alkudozunk a Viacommal, és azt mondtuk, addig hozzánk se szóljanak, amíg nem hajlandóak elfogadni a régi üzletet.

Újraindítják a Fecsegő tipegők-et?

Igen. A Nickelodeonnál fogják gyártani, mi Arlene-nel producerek leszünk, a forgatókönyveket, a színészeket, az animációt fogjuk felügyelni. A gyerekek nem fognak felnőni – azt egyébként is megcsináltuk már a Fecsegő tipegők – Mindenki felnőtt!-ben –, még mindig csúsznak-másznak, de modernebb környezetben, és mai témák foglalkoztatják őket.

Fecsegő Tipegők – Mindenki felnőtt! Forrás: Nickelodeon

Hiányzott az animáció?

Igen is, meg nem is. Néha visszagondolok rá, és hiányzik a jó társaság meg az animálással járó izgalom, de nem bántam meg, hogy már nem foglalkozom a stúdióval. Lelkileg nagyon fárasztó, ha ennyi mindenre kell figyelni, és mindig jót kell gyártani.

Első élőszereplős filmjét (Híd Terabithia földjére) a 14 éves Josh Hutchersonnal forgatta, aki később Az éhezők viadala egyik főszerepét vitte. Már akkor látszott, hogy sztár lesz belőle?

Nagyon profi volt, imádtam vele dolgozni. Szigorú, de kedves szülei voltak, és ő is rendszerezett volt: mindig időben érkezett, tudta a szövegét, és olyan természetesen játszott, hogy az ember érezte, nagy tehetséggel dolgozik.

Josh Hutcherson, Bailee Madison, AnnaSophia Robb és Csupó Gábor 2007-ben a Híd Terabithia földjére kaliforniai premierjén Forrás: Getty Images/AFP/Stephen Shugerman

AnneSophia Robbról (a főszereplő kislány a filmben - A.Zs.) azt éreztük, hogy ő kicsit félvállról veszi a dolgot. Nem készült fel mindig előre, helyben kellett átvenni vele a jelenetet, és miután elmondta a dialógját, már ment is hülyéskedni, nem arra koncentrált, mi lesz a következő jelenetben. Lehet, hogy ezért is nem ívelt fel utána a karrierje.

Dakota Blue Richards viszont, aki a Holdhercegnő-ben játszotta a kislányt, nem akart színész lenni, azért nem lehet mostanában filmekben látni. Elképesztően jó fej volt, és tehetséges, tudott rögtönözni, ha nem volt felkészülve, de nem volt meg benne az elszántság, hogy színész legyen. Visszahúzódó alkat volt, nem szerette, ha mindenki őt nézi. Csinált még egy-két filmet, de azóta nem beszéltem vele.

Natascha McElhone és Dakota Blue Richards a Holdhercegnő című filmben Forrás: Hungaricom

A Taxisofőr és a Dühöngő bika operatőrével, Michael Chapmannel viszont nemcsak beszéltek, kiabáltak is a Híd Terabithia földjére forgatásán. Min különböztek össze?

Amikor kaptam egy listát a lehetséges operatőrökről, rögtön megakadt a szemem Chapman nevén. Mondtam, őt akarom. Felhívták, elvállalta, a producerem pedig utána közölte: „Egy dolgot elfelejtettem. Kibírhatatlan csávó, mindenki utálja a bizniszben.” De akkor már késő volt.

Az első két hétben marha nagyképű volt: megcsinált mindent, de nem tetszett neki, hogy egy elsőfilmes dirigál neki. Egyszer aztán nem akarta felvenni úgy a jelenetet, ahogy kértem, mondván, hogy neki van egy jobb ötlete. Felajánlottam, hogy csináljuk meg mindkettőt, és a vágóasztalon meglátjuk, melyik a jobb. De ő ragaszkodott hozzá, hogy csak a sajátját veszi fel, és elkezdett kioktatni, hogy mit képzelek én, hogy megmondom neki, mit csináljon, mikor még csak most keltem fel a rajzasztaltól, ő pedig már negyven éve a szakmában van.

Akkor elkezdtem vele kiabálni, hogy pakolja össze a kameráját, és menjen haza; különben is azért utálja mindenki, mert ilyen kibírhatatlan. Új-Zélandon forgattunk, úgyhogy ettől nagyon megijedt. Elvörösödött, eloldalgott a producerekhez, majd tíz perc múlva visszaballagott, és bocsánatot kért. Utána olyan lett, mint a kezes bárány. De azért nem anekdotáztunk utána sem Scorseséről.

Az csak véletlen, hogy ez volt az utolsó munkája operatőrként?

(nevet) Nem, mondta nekem, hogy már évek óta gondolkozik a visszavonuláson, és mivel nagyon tetszett neki a végeredmény, úgy gondolta, legalább egy jó filmmel zárja le a karrierjét.

Tim Curry-vel már jobban kijött a Holdhercegnő-ben?

Persze. Tim Curry édes pofa, barátságos, kedves ember. Vele már dolgoztunk a Jaj, a szörnyek!-ben is, sokáig Hollywoodban élt, és gyakran szinkronizált. Azért is hívtuk a Holdhercegnő-be, mert tudtuk, hogy nemcsak tehetséges, de szerény, jó fej, és könnyű vele dolgozni.

Tim Curry a Holdhercegnő című filmben Forrás: Hungaricom

Mik a tervei a közeljövőre: ingázni fog a magyar és az amerikai filmek között?

Már nagyon hiányzik Los Angeles, úgyhogy most visszamegyek Amerikába. Nem akarok ingázni: vakációzni biztosan visszajövök, de filmterveim nincsenek Magyarországon. Amerikában van pár forgatókönyv, amin dolgozom. Egyik sem tökéletes, de látok bennük fantáziát.