Most a politikusok dögöljenek meg! - az Elit halálosztók 2 kritikája

Rio de Janeiro egyetlen igaz harcosa visszatér, de ezúttal nem a drogbárókra irányul igazságosztó munkája, hanem a korrupt rendőrségre és még korruptabb politikusokra. A Elit halálosztók 2 (Tropa de elite 2) jobb mint az első rész és bár hangsúlyozottan fikció, görbe tükröt tart a szamba-metropolisz működésének. A Berlinálén ugyan nem nyert semmit, Brazíliában 2010 legnézettebb filmje lett és sokkal nézhetőbb, mint az első rész.

Nagy a felhajtás az Elit halálosztók 2 (Tropa de elite 2) körül Brazíliában, de főleg a helyszínül szolgáló Rióban: helyszíni benyomásaink szerint a DVD minden könyvesboltban a legfeltűnőbb helyen áll, a könyvben megjelent forgatókönyvet veszik, mint a cukrot, és a közelgő karneválra tonnaszám árulják a Tropa de elite-s jelmezeket. A tények is nagy sikerről tanúskodnak: 2010-ben több jegyet váltottak a filmre a brazil mozikban, mint az Avatar-ra, és nemcsak Brazília történetének lett legnézettebb filmje, egész Latin-Amerikát lázba hozta. Plusz a közönségsiker mellett még a kritikusok is dicsérték.

A BOPE, a rendfenntartó brazil elitalakulat története - amelynek az első részben az volt a feladata, hogy a pápa 1997-es látogatására kipucolja a favelákat - a jelenben folytatódik. Míg az első rész a BOPE drogbárók ellen folytatott harcát mutatja be, itt csak a film elején látható drogdealer-BOPE összecsapás, amely a további történések kiváltója lesz. José Padilha rendező ezúttal a szegénynegyedeket irányító drogbárókón túl a rendszert életben tartó korrupt politikai vezetésre szegezi tekintetét és mutatja be Brazíliának és a világnak.

A rendező eredetileg dokumentumfilmet akart forgatni a BOPE-ról, de mivel ehhez az elit alakulatból senki sem adta az arcát, maradt a játékfilm. Jobban is tette, hogy így döntött, nemcsak azért, mert ezzel megnyerte a 2008-as Berlinalét, hanem mert még így is kapott életveszélyes fenyegetéseket. Nem véletlenül kezdődik azzal a felirattal a második rész, hogy "a sok hasonlóság ellenére a film fikció". A filmet a Berlinale Panoráma szekciójában mutatták be, ahol azok a filmek mennek, amelyek lecsúsztak a versenyfilm-kategóriáról.

Annyira azért nem óvatoskodik Padilha, a Rio több faveláját a mai napig irányító Comando Vermelhót (Vörös kommandó) például nevén nevezi. A csoport tagjai a film kezdetén éppen börtönlázadásba kezdenek a Banguban, Rió szuperbörtönében. Seu Jorge, a híres énekes is felbukkan egy cameo-szerepben a film elején, de mivel ő a lázadás egyik vezetője, elég hamar meg is hal. Éppen az ő lelövése indítja el az eseményeket: Roberto Nacsimento (Wagner Moura) BOPE-alezredest és másodparancsnokát, Andé Matiast az eset után a rabok kivégzésével vádolja meg a harcok helyszínére tárgyalni érkező emberi jogi harcos, Fraga. Matiast a korrupt katonai rendőrséghez helyezik át, Nascimentót pedig a kormányzó előbb felmenti BOPE-ban végzett szolgálatai alól, ám mivel a nép hősként tiszteli, a nyomásnak engedve végül nem bocsátja el, csak áthelyezi a titkosszolgálathoz.

Pár év múlva Fragát, aki ráadásul Nascimento korábbi feleségének a férje, képviselőnek választják, időközben Nascimento egyre több favelából űzi el (vagy likvidálja) a drogbárókat. Mígnem felbukkan egy váratlan ellenség: ez a Rocha nevű nagyfőnök által vezetett rendőrség, amely a választásokra készülő korrupt politikusok támogatását élvezi. Nascimento egyre inkább egy nagy rendszerben kezdi szemlélni saját szerepét és fokozatosan rádöbben, hogy a politikusok és rendőrök nagyobb gazemberek, mint a drogdealerek. Ebből jön a további felismerés, hogy nem elég a drogdealereket elkapni; ha erőszakmentessé akarja tenni Riót, a teljes korrupt rendszert fel kell számolnia, az élen Rochával, aki, mint egy jó keresztapa, a dealerektől megtisztított területek felett rendre átveszi az uralmat és könyörtelenül kihasználja a favelák lakosságát.

A főszereplő Wagner Moura ismét végig olyan arccal néz a világba, és az állandóan visszatérő narrációja is olyan, mintha romlott mangóba harapott volna. A város bajai mellett pedig még ott van személyes szenvedéstörténete is: nemcsak, hogy elvált, volt feleségének éppen egy szabadságharcossal kellett összejönnie, és kamaszkorba ért fiával sem találja a szót. A fiú nem hajlandó elfogadni, hogy az apja részben emberek gyilkolásáért kapja a fizetését. Aztán amikor a fia veszélybe kerül, nagy lépésre szánja el magát és kiborítja a bilit.

Gyors vágások, erős zene, feszített tempó jellemzi a filmet; végig tartja az izgalmat, akciófilmnek kiváló, és sokkal összeszedettebb és nézhetőbb, mint az első rész. Aki viszont az első részt nem szerette, vélhetően a másodikkal is lesznek gondjai: a film néhány jelenete túlzónak tűnhet, a főszereplő szájába adott nagy szavak populista szólamokként csenghetnek, politikusok ellen kikelni pedig nemzeti hovatartozástól függetlenül jolly joker.

Ugyanakkor, aki kicsit is ismeri a brazil nagyvárosok valóságát, tudja, hogy a filmben ábrázolt rendszerek tényleg (így) működnek, a történet elképesztően aktuális, a BOPE a riói foci-vb és olimpia letéteményese, a valóság pedig akár még sokkal keményebb is lehet. Szerencse, hogy Padilha a legelején leszögezte, hogy mindez csak fikció, mert így legalább megvan a szabadsága, hogy amellett, hogy bemutatja, kritizálhatja is a rendszert.