Ez a csúcsbogyó a hülyének is megéri - kritika a Csúcshatás című filmről

Stílusos, jó ritmusú sci-finek indul ez a film: a megzuhant lúzer író (Bradley Cooper) agyát felturbózza egy titokzatos csodaszer, amitől aztán ellenállhatatlan és szupersikeres lesz. Hol itt a bökkenő? A Csúcshatás készítői szerint sehol.

Az ember már csak ilyen. Szeretne hinni valami bogyóban, amitől hirtelen 4 nap alatt megírja a könyvet, amire a kiadója hónapok óta hiába vár, fél nap alatt lakályos és tiszta otthonná varázsolja a disznóólat, amiben él, és egy hét alatt kétmillió dollárt keres a tőzsdén. Finom. A Csúcshatás (Limitless) így indul; beetet, mint egy dealer, kápráztat, kényeztet, úgy nézzük, hogy szinte jólesően elvigyorodunk tőle: igen, ez kéne nekem is.

Bradley Cooper játssza Eddie-t, a topis, szétesett fiatal írót, aki képtelen leírni a nagyregénye első mondatát, az előleget (igen, szerződése is van a könyvre, ami nagy dolog) elköltötte jó előre. A barátnője, Lindy (Abbie Cornish) elhagyja, a főbérlő felesége az elmaradt lakbér miatt üvölt vele. Ekkor jelenik meg az életében a csodaszer, a kis átlátszó bogyó, és Eddie miért ne?-alapon beveszi. Megkezdődik a csodálatos utazás, és bár egyre jobban élvezzük Eddie-vel együtt a szer hatásait (az agy maximális kihasználása, szupermemória, óriási IQ, rengeteg pénz, jó nők, remek öltönyök, befejezett könyv stb.), jól tudjuk, hogy ennek nem lesz jó vége. A film első negyvenöt perce szépen megcsillogtatja a szuperbogyó sci-fis vonalát: ilyen lenne, ha lenne ilyen.

Neil Burger (A mágus) rendező elegánsan siklik előre a sztoriban, humorral, jó ritmusban mutatja meg az esendő ember gyengeségét és a könnyen kapott csoda felett érzett eksztatikus örömét: Faust meséje bomlik ki a szemünk előtt. Burger filmje, legalábbis az első fele, felkínálja a nézőnek a lehetőséget: gondolkodjon el ő is, mit tenne felturbózott aggyal, merre indulna és mit kezdene az életével. Az vesse Eddie-re az első követ, aki nem próbálna élni a lehetőséggel. Ha még azon is eltűnődünk, mi lenne, ha ehhez semmilyen bogyóra sem lenne szükség, és csak úgy belevágnánk, és erős akarattal nekilátnánk a régóta halogatott kis dolgainknak, akkor meg egészen stimuláló moziélmény kerekedne ebből. De aztán jön a film második fele.

Elfogy a bogyó. Kicsit Burgernél és a forgatókönyvíró Leslie Dixonnál is elfogyott a bogyó: miután a filmjük elérkezik az elkerülhetetlen szétzuhanás állapotához, elfárad és a Csúcshatás összezavarodik, mint maga Eddie. A feketeleves sem Faustus doktort, sem senki emberfiát nem kímélte eddig, és Eddie-t sem kíméli: Eddie menekül, Eddie kapkod, aztán... talál még egy zacskó cuccot. Helyreáll a béke. Ciklikusan ismétlődik minden, mert aztán ez az adag is elfogy, elvész, ellopják stb. Megint nagy a baj. Közben feltűnik Robert De Niro, mint valami holland nevű, deres hajú tőzsdecápa, és felfogadja Eddie-t tanácsadójának. Aki De Niro miatt ült be erre a filmre, kicsit csalódni fog, mert nem nagyon tette oda magát az öreg: fenyegetően néz, ráncolja a homlokát, rekedtes hangon susog, de mindent összevetve nem nyújt semmi olyat, amit Hollywood ügyeletes deres hajú karakterszínészei (tizedannyi gázsiért) ne tudtak volna itt prezentálni.

Forrás: ecranlarge.com

Abbie Cornish és Bradley Cooper a Csúcshatás-ban

És Cooper. Bradley Cooper egyre jobb szerepeket kap, és a Csúcshatás remek lehetőség egy nagy karrier előtt álló fiatal(abb) színésznek, hogy bebizonyítsa, elvisz egy filmet a vállán, még De Niro mellett is. A szerep eredetileg a gombócképű, zéró kisugárzású Shia LaBeoufnek ment volna; hálásak lehetünk a sorsnak, hogy végül Bradley Cooperre bízták a feladatot. Cooperrel viszont az a probléma, hogy míg jól eljátssza a lecsúszott, budin pizzaszeletet rágcsáló, szétesett írót vagy a hirtelen jósorsától megrészegült linket, a kemény, pengeéles agyú szuperembert már feleannyira sem képes elhitetni a nézővel. Az utolsó képsorok lenyalt hajú, minden hájjal megkent politikusa úgy áll rajta, mint Liptai Claudián a hanyagul nyakba vetett sztetoszkóp.

Forrás: ecranlarge.com

Robert De Niro és Bradley Cooper a Csúcshatás-ban

A befejezés ennek megfelelően hiteltelen és sekélyes: a Csúcshatás készítői elolvasták a Faust végét, és megrémültek tőle. Nem lesz ez így jó. Bekapod a csodabogyót, szuperember leszel, szupergazdag, és egy-két közbeékelt kellemetlenség ellenére ez nem marad örökre így? Na ne. Burger és Dixon gyáván kihátrál a tragikus vég elől, és Eddie történetéből inkább modern esti mesét kanyarintanak: sose féljetek, gyerekek, egy kis bogyó és minden gondunk tovaszáll, örökre. A hülyének is megéri. Vagyis hát leginkább neki éri meg.