Jól áll az isteneknek a halál - a Halhatatlanok kritikája

A 300 sikerét meglovagolva, Hollywood ismét egy kosztümös történelmi fantasyval próbál a kedvünkre tenni. A Halhatatlanokban feltűnnek ugyan a görög mitológia olyan jól ismert szereplői és helyszínei, mint a minotaurusz vagy a labirintus, de igazából ezek csak jól hangzó kellékek a minél látványosabb vérontáshoz.

Lényegében tehát arra épült a Halhatatlanok reklámkampánya, hogy ez a film olyan lesz, mint a 300. Ugyanezt a várakozást erősítette az előzetes is, amely szüntelen, és egy balett előadás precizitásával megkoreografált öldöklést ígért. Ezért is ért nagy meglepetésként a moziban, hogy sokáig kellett várni az első összecsapásra. A film komótos tempóban mutatja a szereplőket, és az alapfelállást, ami pedig rém egyszerűen felvázolható: egyik oldalon vannak a szépek és jók, a másik oldalon pedig a csúfak és gonoszak. Sajnos Thészeusznak (Henry Cavill) idő kell, hogy nyakába vegye a felelősséget, és rájöjjön: csakis ő képes megmenteni Hellászt a pusztulástól, Heraklion király (Mickey Rourke) senkinek sem kegyelmező hadseregétől.

Az, hogy mennyire egyszerű is a történet, a film végén még annak is nyilvánvalóvá válhat, akit a felvezetés alatt megmentett az unalomtól az, hogy belefeledkezett a messzemenőkig stilizált, festményszerű díszletekbe. Thészeusz megdicsőült, legendáját egy dombormű hirdeti, amely néhány kép segítségével ugyanazt el tudja mesélni, ami a filmnek több, mint másfél órájába tellett. Az önmagában persze nem baj, ha egy ókori görög mitológiából táplálkozó filmben, a jó és a gonosz harcát nem árnyalják, az viszont igen, ha ennek a küzdelemnek vontatott történetmeséléssel ágyaznak meg.

A színészekre nem hárult túlságosan megterhelő feladat: ahogy az egy lecsupaszított, mitikus világtól elvárt, a szereplők egyszerűbbek már nem is lehetnének. Thészeusz hősiességénél csak az izmai nagyobbak, Fédra, a szűz jósnő (Freida Pinto) szépsége nem evilági, Heraklion gonoszsága pedig nem ismer határokat. Arra készül, hogy megöli az isteneket. Ennél megdöbbentőbb, elvetemültebb célt el sem lehetett képzelni a régmúlt korokban, hiszen akkor még az emberek sokkal intimebb és hézköznapibb viszonyt ápoltak a természetfelettivel.

Egyetlen valóban izgalmas része a filmnek az istenek ábrázolása. Végre Zeusz (Luke Evans) nagyságához méltó módon jelenítik meg azt a jól ismert képet, ahogy a görög istenek az Olümposz tetején lógatják a lábukat, és figyelik az embereket. Szerencsére nem merül ki a szerepük ennyiben - a harcokba is nyíltan beleavatkoznak. Márpedig, hiába az elnyújtott bevezető, a vérbő, és látványos összecsapások adják a film lényegét. Akit izgalomba hoz az, hogy láthatja, ahogy egy görög isten porrá zúzza egy ember koponyáját, majd az egyik isten megöli a másikat, az nyugodtan váltson jegyet erre a filmre, aki szerint viszont az nem elég, ha a látvány önmagáért van, és elvárja, hogy egy film az érzelmeire is hasson, az inkább költse másra a pénzét.

Halhatatlanok | Freida Pinto

Ha több szempontból próbáljuk elhelyezni a Halhatatlanok-at a filmes koordináta-rendszerben, akkor nem csupán a 300-zal érdemes összevetni, hanem a rendező, Tarsem Singh előző filmjével, a Zuhanás-sal is. Így mutatkozik meg a legtisztábban, hogy mi hiányzik a legjobban a filmből. A rendező védjegyévé vált egyedi látványvilág a Zuhanás-ban szerves részévé válik a történetnek, azzal, hogy a két főszereplő egymásba fonódó képzeletét jeleníti meg, itt csupán hátterét adja a tagadhatatlanul élvezetes gyilkolászásnak. A Zuhanás egy sok-sok éven át készült személyes projekt volt a rendező részéről, amely egy egyedülálló mű lett a maga nemében, a Halhatatlanok pedig egy hollywoodi rutinmunka, ami után Tarsem rögtön bele is kezdett a következőbe: Hófehérke történetét dolgozza fel családi film formájában. Kell persze ilyen is, csak jó tudni, hogy Tarsem képes ennél sokkal többre is.

De ha csupán a harcokat és a látványt nézzük, akkor sem lehetünk elégedettek. A film végén felbukkanó óriás fal, elhúzott mézesmadzagként, a Két torony Helm-szurdoki ütközethez hasonlatos grandiózus összecsapást ígér, helyette kapunk egy szűk alagutat és benne néhány száz, egymás hegyén-hátán kardozó férfit. Az istenek azért itt is javítanak némileg az összképen.

Halhatatlanok | Henry Cavill

Csalódottságomat, a filmet lezáró képsor növelte tovább. Akkor döbbentem rá, hogy az alkotók elsunnyogták a 3D-t. Ha a legvégén képesek bedobni ilyen látványos effekteket, akkor közben miért spóroltak vele? Továbbá rájöttem, hogy mi hiányzott a film csatajeleneteiből: a kaotikusság. Ha már akkora a baj, hogy az istenek is leszálltak az égből, akkor oda az a káosz kell, amit a Trail of Dead fénykorában képes volt a borítóiba és a dalaiba belesűríteni.