Szex és fájdalom nélkül nem sokra megyünk

Szász János A nagy füzete az első film, amely a Filmalap támogatásával készült el. A Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott alkotást valószínűleg kimérten szikárnak szánták, de simán élettelen lett.

Agota Kristof A nagy füzet című regényében rövid, egyszerű, kegyetlen mondatokból tárul fel két ikerfiú szövevényes belső világa. Két gyereké, akik a háború embertelenségével, a felnőttek morális züllésével szemben kialakítják saját, kőkemény erkölcsi törvényeken alapuló szabályrendszerüket, ami segít nekik abban, hogy ne eméssze el őket is a körülöttük egyre terjedő rothadás. Megedzik a testüket és a lelküket, bármit túlélnek, és ha kell, halált is osztanak.

Gyémánt András és Gyémánt László A nagy füzet című filmben Fotó: Dobos Tamás

Amikor a szentimentális Koltai Lajos adaptálta a Sorstalanság szenvtelen prózáját, előre sejthető volt, hogy belebukik, arra viszont minden esély megvolt, hogy a lélektani érdeklődésű, filmjeiben a bűn fajtáit piszkáló Szász János meg tudja ragadni Kristof világának lényegét. Akár igazi nagy film is lehetett volna A nagy füzet. Sajnos nem lett az, mert Szász egy erős rendezői koncepciót nélkülöző, óvatoskodó filmet csinált, ami sem azt nem adja vissza, amitől a regény különleges, sem olyan további rétegei nincsenek, amelyek az alapanyagtól függetlenül megálló, izgalmas alkotássá tennék.

Már a történet konkrét időbe és térbe helyezése sem tett jót a filmnek: míg a regény egy meg nem határozott háború alatt, egy meg nem nevezett határ menti faluban játszódik, és így rögtön általános érvényű, Szász náci katonákat, deportált zsidókat, füstölő kéményű haláltábort mutat. Persze nem lett volna könnyű egy absztrakt térben és időben működtetni a cselekményt, de a film egészét jól jellemzi ez a földre lerángató, konkretizáló attitűd, ami végeredményben megakadályozza, hogy lélegezni kezdjen, életre keljen a történet.

Molnár Piroska, Gyémánt András és Gyémánt László A nagy füzet című filmben Fotó: Dobos Tamás

Kristof prózáját szerintem teljesen el kellett volna engedni. Kénytelen vagyok leírni azt az evidenciát, hogy a vásznon egy szöveg lelkét dramaturgiai eszközökkel, színészi játékkal, vizuális megoldásokkal kell megragadni, és nem pedig a szöveg felolvasásával. Ahogy a film elején a kiskamasz ikerpár (Gyémánt András és László) a vidéki nagymamához (Molnár Piroska) kerül, hogy ott vészeljék át a háborút, elkezdik tapasztalataikat egy apjuktól (Ulrich Matthes) kapott füzetbe rögzíteni, mi pedig innentől egész végig hallgatjuk az ikrek narrációját. Érteni vélem Szász szándékát: a monoton, sokszor repetitív szöveg önmagában hatáskeltő eszköz, de ha pillanatokra működik is, elképesztően lusta megoldás. Filmet kellett volna csinálni, nem képekkel illusztrálni a felmondott szöveget.

Ulrich Thomsen és Sabin Tambrea A nagy füzet című filmben Fotó: Dobos Tamás

Szász még mindig fantasztikusan választ arcokat, de ezúttal nem sokat kezd velük. A Gyémánt ikrek szemébe nézve látom bennük a kiaknázatlan lehetőséget. A náci tisztként felbukkanó Ulrich Thomsen kétségtelenül az egyik legnagyobb európai színész, de itt megdöbbentően kevés dolga akad. Ulrich Matthes jut a legközelebb ahhoz, hogy eljátsszon egy figurát, de ő is inkább groteszk ábrázatával hat, mintsem egy kidolgozott alakítással. Kicsit olyan érzése támad az embernek, mintha Szász összeterelt volna egy csomó csodálatos színészt, aztán nem instruálta volna őket. Az alakítások nem természetesek vagy minimalisták, hanem tanácstalanok.

A végére hagytam Molnár Piroskát, akinek nagyon komoly feladata volt: az eleinte véresen kegyetlennek tűnő, aztán fokozatosan saját belső tartását feltáró, és így a gyerekekhez közel kerülő nagymama összetett, izgalmas szerep. Molnár profin kihoz belőle mindent, amit csak tud, de pont ő talán nem volt ideális választás: az arca túl sok melegséget sugároz, nem érzem az elején sem azt a mélyről támadó borzongást, amit a lényének ki kéne váltania.

Molnár Piroska A nagy füzet című filmben Fotó: Dobos Tamás

Az ikrek egyre durvább tettei, a sztori keménysége önmagában keltenek némi drámai hatást, de a nagyon jól megválasztott, feszültségkeltő kísérőzenét leszámítva Szász mintha folyton aláásná saját filmjének drámaiságát. Ahelyett, hogy megragadná a borzalmakat, elkeni őket. Halálokat mutat bőven, egyik figura a másik után távozik az élők sorából béna CGI-robbanások kíséretében, de egyik sem ráz meg minket, csak elhullnak a szereplők tét és fájdalom nélkül.

A szexet illetően még rosszabb a helyzet: a könyv kegyetlen, állatias szexjelenetei teljesen kimaradtak a filmből, és még Tóth Orsi megerőszakolt testének látványa sem vált ki belőlünk mást, mint egy fáradt sóhajt, hogy Szásznak is csak az jutott eszébe a színésznőről, mint eddig mindenkinek. A szexualitás kiiktatása egy helyen különösen problematikus: Ulrich Thomsen homoszexuális, mazochista figurája gyakorlatilag funkcióját veszíti, és közös jelenete az ikrekkel folytatás híján értelmetlenül lóg a levegőben. Jellemző módon csak a legkevésbé nyugtalanító erotikus jelenet került bele a filmbe, ahol Kiss Diána Magdolna vezeti be a fiúkat a szexualitás világába. Az övé egyébként az egyetlen emlékezetes, rövid játékidő alatt sok árnyalatot felvonultató alakítás a filmben.

Jól felépített dramaturgia és átható alakítások híján a látvány erőtlensége tulajdonképpen már mellékes, de ettől még nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a csaknem egymilliárd forintból készült, és A fehér szalag operatőri munkájáért Oscar-díjra jelölt Christian Berger által fényképezett film kifejezetten szegényesen néz ki. A belső terek, a kosztümök tévéfilmet idézően jellegtelenek, olcsó hatásúak, a fények és színek pedig műviek, hiányzik a képekből a textúra, a mélység, amit feltehetően az utómunka során kellett volna beledolgozni a digitális alapanyagba.

Sajnálatos, hogy pont ez az első alkotás, ami a magyar filmek megújulását ígérő Magyar Nemzeti Filmalap égisze alatt elkészült és bemutatkozott, mert éppen az a koncepciótlanság, erőtlenség és hiábavalóság jellemzi, ami miatt a magyar nézők közömbössé váltak a hazai filmekkel szemben. A Filmalap ugyan büszkén hirdetheti, hogy A nagy füzet világpremierjére az A kategóriás Karlovy Vary-i filmfesztiválon került sor a héten, sőt, az sem lenne meglepő, ha a gyenge versenyprogramban valamilyen díjat is hozzávágnának a filmhez, de mindez nem változtat azon, hogy amikor szeptemberben a magyar mozikba kerül, a közönség nagy valószínűséggel teljes érdektelenséggel fogadja majd.

Gyémánt András és László A nagy füzet című filmben Forrás: Dobos Tamás

Talán szerencsésebb lett volna elsőként valamelyik fiatal, lendületes alkotó kicsit kevesebbet markoló, de élettelibb filmjét a zászlajukra tűzni. Remény éppenséggel van: Karlovy Varyban a Filmalap által rendezett fogadáson levetítettek egy montázst, amely A nagy füzet mellett négy elsőfilmes rendező most készülő filmjéből, a Viharsarok-ból, az Isteni műszak-ból, a Liza, a rókatündér-ből és az Utóélet-ből, valamint Mundruczó Kornél Fehér Isten-jéből villantott fel rövid részleteket. Örömmel jelentem, hogy mind az öt film sokkal ígéretesebbnek tűnt A nagy füzet-nél.