Rögtön az első jelenetből kiviláglik, hogy ezt a filmet csak Wes Anderson rendezhette. Fiatal lány sétál be egy régi temetőbe, elhalad három padon ülő fekete ruhás öregember mellett, végül felnéz egy kulcsokkal teleaggatott emlékműre. Egy múló pillanatig hétköznapinak tűnik ugyan, de apró, bizarr részletek rögtön kiemelik a valóságból a látottakat. Az a három alak gyanúsan ugyanolyan ruhában és testtartásban üldögél. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy a felvétel előtti utolsó pillanatokban Anderson még odarohan, megigazítja a statiszták kalapját, rászól az egyikükre, hogy máshogy tartsa a lábát, majd felcserél két kulcsot.
A későbbiekhez képest azonban ez még semmi. Pár perc telik csak el, máris kapkodjuk a fejünket, hogy a lehető legtöbb információt magunkba szívhassuk a lepkegyűjtők alaposságával berendezett, meseszerűen túlzsúfolt, sokszor festményekre emlékeztető képekből. Havas hegycsúcsokat és egy sziklaorom tetején álló szarvast ábrázoló, óriási freskó előtt vacsorázik egy kihalt teremben F. Murray Abraham és Jude Law. Egyiküknek még egy külön, aprócska pezsgőspohara is van kóstoláshoz.
A részletgazdagság mellett a különc karakterek sokaságának szerepeltetése lehet a másik fő ok, amiért annyira könnyű elmerülni a rendező újabb és újabb fantáziavilágaiban. Ámuldozunk a Grand Budapest Hotel nyüzsgő embertömegén, káprázatos pompáján, és a legszívesebben mi is ott lennénk, és próbálnánk minél több ott felbukkanó, izgalmas alakkal szóba elegyedni.
Ha csak a külcsín lenne ennyire magával ragadó, akkor már rég ráuntak volna a nézők Anderson filmjeire. Jól sikerült rendezéseiben azonban – és a legtöbb szerencsére ilyen –, a teremtett, művi világ csupán egy elbűvölő játszótér, ahol miután kigyönyörködtük és kinevettük magunkat, valós emberi érzelmekkel, vágyakkal, gyengeségekkel és tragédiákkal szembesülhetünk. A Grand Budapest Hotel sem áll meg a század eleji dőzsölés és pompa öncélú bemutatásánál, hanem ha le kell egyszerűsíteni, akkor egy hotelvezető és egy pályakezdő kifutófiú kapcsolatáról szól. Mester és tanítvány között, miközben hihetetlen kalandok egész sorát élik át, egy életen át tartó barátság szövődik. Persze mivel egy magas színvonalú filmről van szó, ezért ez is csak egy réteg a sok közül, csak éppen ez a leghangsúlyosabb.
Szédítő iramban és ellenállhatatlan humorral meséli el a film M. Gustave (Ralph Fiennes) és Zero (Tony Revolori) megpróbáltatásait. A finom modorú hotelvezető nagy népszerűségnek örvend a szálloda idős hölgyvendégei körében, ugyanis amennyiben azok gazdagok és szőkék, akkor M. Gustave előszeretettel fekszik be az ágyukba. Az éveken át tartó előzékeny bánásmódért annyira hálás az egyik megözvegyült grófnő, egy bizonyos Madame D. (Tilda Swinton), hogy végrendeletében a hotelvezetőre hagy egy felbecsülhetetlenül nagy értékű festményt. A grófnő fiának (Adrien Brody) ez persze nem tetszik, és a legpiszkosabb módszerektől sem riad vissza, csak hogy visszaszerezze a képet.
A festmény utáni hajsza változatosságát talán az adja vissza a legteljesebben, ha elsorolom, hány, egymástól teljesen különböző film jutott eszembe róla. A múzeumi fogócska Hitchcock Szakadt függöny-ét idézte meg, de olyan címek is röpködtek a fejemben, mint a Ragyogás, A rózsa neve vagy a Kémek a sasfészekben. A Grand Budapest Hotel egyik legviccesebb jelenetsora pedig a börtönös filmek szabadulós részét karikírozza ki parádésan a tervezéstől a szabad levegőn való gyors búcsúzkodásig. Egy nagyon okosan megszerkesztett, részegítő utalás- és ötletorgia ez a film, az elejétől a végéig.
Wes Anderson még soha ennyi nagynevű színészt nem trombitált össze. A már említett szédítő iram azonban azt is jelenti, hogy legtöbbjüknek csak pár pillanat jutott. Nincs ezzel semmi baj, az is hozzáad a film izgalmához, hogy várjuk, hogy például Bill Murray milyen szerepben, és mikor fog már végre felbukkanni. Lea Seydoux szobalányként, Willem Dafoe pedig bőrkabátos verőemberként hagy nyomot. Akiket még bűn lenne nem megemlíteni, az Saoirse Ronan és Harvey Keitel. A fiatal színésznő alakítja Zero első szerelmét, Keitel pedig kivarrt banditavezérként keménykedik úgy, hogy minden mozdulata és mondata nevetésre ingerel.
Eddigi legnagyívűbb filmjében Anderson egy Zubrowka nevű, fiktív országba kalauzol el bennünket, amelynek azonban a történelme nagyon is ismerős. Több idősík között ugrálva, a személyes sorsokon keresztül rajzolódik ki lassanként a kép, hogy bizony a rendező legújabb fantáziavilága legfőképpen Kelet-Közép-Európa zűrzavaros huszadik századi történelméből táplálkozik.
A nosztalgia mindent megszépítő prizmáján keresztül tekint vissza a film egy talán sohasem létezett, letűnt világra, amelyet a két világháború és a két totalitariánus rendszer fokozatosan eltörölt a föld színéről. A hotelben az Osztrák–Magyar Monarchia révén jól ismert, finom derűvel bemutatott dekadens káosz tombol. Ettől az érzékletesen ábrázolt miliőtől búcsúzik el úgy A Grand Budapest Hotel, hogy szembeállítja azokkal a szörnyűségekkel, amelyek utána következtek. Először a nácikra gyanúsan hasonlító katonák foglalják el a hotelt, hogy kaszárnyaként hasznosítsák, majd jön a kommunizmus, kihalttá válik a szálló, és lassú enyészet lesz a sorsa. Az események elkeserítő alakulását jelzi az is, hogy a rendező eddigi filmjei közül ez a legerőszakosabb, valamint egy temetőben kezdődik és végződik.
Igencsak meglepett a témaválasztásával Wes Anderson. Szeretem nagyon a filmjeit, de azért azt el kell ismerni, hogy azok néha túlontúl is hasonlítanak egymásra. És akkor most itt van A Grand Budapest Hotel, amely saját történelmünket meséli el egy kívülálló éleslátásával, és ráadásul még arra is emlékeztet, hogy nemcsak Nyugat- és Kelet-Európa van, ne adjuk fel végleg az eltűnőben lévő közép-európai identitásunkat, mert ahhoz sok érték kapcsolódik.
Van a filmben magyar szál is, és most nem a címbéli Budapestre gondolok. Szerepel benne egy Vilmos Kovacs nevű ügyvéd (Jeff Goldblum), akit október 23-án ér utol a halál. A két leghíresebb Amerikába kivándorolt magyar operatőr, Kovács László és Zsigmond Vilmos éppen az 56-os forradalom után hagyta el az országot. Ez is tipikusan kelet-közép-európai téma: a kivándorlása kényszerülő emberek, akik csak máshol tudják a tehetségüket megfelelően kamatoztatni.
Az igazán nagyszerű filmek további gondolkodásra, felfedezésre sarkallják a nézőt, és A Grand Budapest Hotel is ezek közé tartozik. Én például ismét elkezdtem utánaolvasni a rám régebben nagy hatást gyakorló közép-európai gondolatnak. De ott van felfedeznivalónak Stefan Zweig is, akit Wes Anderson fő ihletforrásként jelölt meg, és aki regényeiben, novelláiban, valamint A tegnap világa című önéletrajzi írásában szép hazugságként megfestve, nosztalgikus módon viszonyult a Monarchiához, és növekvő kétségbeeséssel figyelte ennek a multietnikus világnak az eltűnését. Zweig műveit olvasva több konkrét kapcsolatra is lelhetünk: Nyugtalan szív című regényének bevezetéséből több mondatot átemelt, és az író (Tom Wilkinson) szájába adott Anderson, továbbá ebből a könyvből származik az özvegy grófnő végrendelete körüli hercehurca ötlete is.
Felfedezni persze nemcsak a fotelben ülve lehet, akit érdekel ez a miliő, és hogy mi maradt belőle, az végigjárhatja a Monarchia fürdővárosait Karlovy Varytól Herkulesfürdőig. Arról se feledkezzünk meg, hogy Közép-Európa nem csupán a Monarchia területére korlátozódik, ott van például a gyönyörű történelmi városmaggal bíró Vilnius, a németországi Görlitz helyett simán leforgathatták volna A Grand Budapest Hotel-t akár ott is.
Az imént leírtak azért ne tévesszenek meg senkit, a néhol keserédessé váló hangvétel ellenére a film végén feldobott hangulatban, mosolyogva jön ki a néző ki a moziból. Van egy közkedvelt elmélet, miszerint mindenkinek az lesz a kedvenc Anderson-filmje, amelyet elsőként látott a rendezőtől. Végül is igazat tudok neki adni, mivel én a Tenenbaum, a háziátok-kal kezdtem a sort, és azzal a naiv, ámde hihetetlenül euforikus érzéssel távoztam róla, hogy ez a film megváltoztatta az életem. Szívesen lennék azok helyében, akiknek A Grand Budapest Hotel fogja jelenteni az első találkozást a rendezővel.
* * *
Ha kíváncsi a film készítésének műhelytitkaira, ne hagyja abba az olvasást!
Aki már látta A Grand Budapest Hotel-t, tudja, hogy a Courtesan au Chocolat fantázianevű, bonyolult édesség duplán fontos szerepet tölt be benne: egyrészt Zero, a londiner beleszeret az édességet készítő, ügyes kezű Agathába, másrészt a sütikbe rejtve csempészik be a börtönbe a szökéshez szükséges eszközöket Monsieur Gustave-nak. A filmhez több ezer süteményre volt szükség, ezeket egy helyi cukrász készítette el Görlitzben. Az alábbi videó segítségével akár otthon is megcsinálható ez a macerás édesség.
* * *
Az alábbi videóból kiderül, hogy a börtönből szökött Monsieur Gustave segítségére siető Keresztbe Tett Kulcsok Társaságának, a concierge-ek egész Európát behálózó, titokzatos szövetségének a lefilmezéséhez elég volt egyetlen concierge-pultot variálni, továbbá, hogy a filmben szereplő szalmabálákat ők maguk építették és mozgatták belülről, illetve, hogy a stáb szakácsa is felbukkan a filmben.
* * *
Az említett társaságról még több kiderül a következő, bájos kisfilmből, amely lerántja a leplet 1911-es alapításának körülményeiről, és feltárja, hogy Európa 20. századi történetének mely kulcsmozzanatait köszönhetjük a társaság titkos tevékenységének. Persze ezeket az eseményeket fölösleges lenne a történelemkönyvekben keresni.
* * *
Készült egy kissé furcsa werkfilm is, amelyben, úgy tűnik, véletlenszerűen vágtak össze pillanatokat a forgatásról. Láthatjuk többek közt, ahogyan Wes Anderson a lövöldözős jelenetet rendezi, ahogyan Ralph Fiennest instruálja, és kiderül, hogyan oldották meg Saoirse Ronan és Tony Revolori erkélyről lelógós jelenetét. A videó végén pedig már látványterveket, kosztümöket és görlitzi városképeket nézegethetünk.
* * *
A Grand Budapest Hotel-t főleg a 20. század első évtizedeiben alkotó osztrák író, Stefan Zweig írásai inspirálták, de Anderson felkészülésképpen nem Zweiget olvastatott, hanem filmeket nézetett a színészeivel, például az 1932-es Grand Hotel-t, Ernst Lubitsch-tól a Becsületes megtaláló-t és a Budapesten játszódó Saroküzlet-et.
* * *
A hotel egyik prominens, 84 éves vendégét alakító Tilda Swinton öregítését az Oscar-díjas Mark Coulier csinálta, ugyanaz a maszkmester, aki Ralph Fiennes Voldemort-maszkját is megalkotta a Harry Potter-filmekhez.
* * *
Ez a videó egy nagyon egyszerű vizuális eszközzel mutatja be Anderson egyik mániáját, a szimmetrikus kompozíciót. A klip nemcsak A Grand Budapest Hotel-ből, hanem a rendező több másik filmjéből is felsorakoztat szép szimmetrikus beállításokat.
* * *
A forgatáshoz Anderson megnézett budapesti helyszíneket, elment Karlovy Varyba, és Németországban is sokfelé utazgatott. Végül a filmbeli hotelt egy hatalmas, évek óta nem használt, szecessziós stílusban épült áruházból alakították ki Görlitzben, de a kinézetét befolyásolták Anderson benyomásai a budapesti Gellért Szállóról és azokról a hotelekről, amelyeket Karlovy Varyban látott. Főleg azt találta érdekesnek ezekben a szállodákban, ahogyan a különböző korok nyomai egymásra rakódtak, és hogy a kommunizmus maradványai mind a mai napig megtalálhatók az épületek belső tereiben.
* * *
Szükségük volt egy fürdőre is, és Anderson már majdnem azt hitte, kénytelen lesz Budapestre jönni a fürdős jeleneteket leforgatni, de aztán a görlitzi áruháztól pár perc sétára találtak egy romos fürdőt is. Erről az alábbi interjú vége felé beszél.
* * *
A 20. század különböző korszakaiban játszódó filmet különböző képarányokkal vették fel, és Andersonék nem bízták a véletlenre, hogy A Grand Budapest Hotel az elképzeléseik szerint jelenjen meg a nagyvásznon, hanem minden amerikai moziba kiküldtek egy tájékoztatót a digitális vetítőgép megfelelő beállításához.
----
A film készítésével kapcsolatos érdekességeket Bujdosó Bori szedte össze.