Az utóbbi évekből több nagy sikerű film is eszembe jutott a Kódjátszma (The Imitation Game) nézése közben: izgalmas történelmi kihívást dolgoz fel, mint Az Argo-akció, közönségbarát, mint A király beszéde és egy kiállhatatlan zseni áll a középpontjában, mint az Egy csodálatos elmé-nek. A közös persze ezekben a filmekben, hogy mind Oscar-díjat nyertek, mint az adott év nem feltétlenül legjobb jelöltjei. A párhuzam talán az Egy csodálatos elmé-vel kapcsolatban a legerősebb, hiszen mindkét film főhőse kódfejtő matematikus, akit magánéletében sötét démonok kínoznak.
A Kódjátszmá-ban még van egy olyan heuréka-pillanat is, ami egy az egyben a Russell Crowe-film egyik jelenetét idézi. A lényeges különbség viszont, hogy az Egy csodálatos elmé-t rengetegen támadták amiatt, hogy elhallgatta a főhős biszexualitását, míg Alan Turing életének filmre vitelében a homoszexualitása legalább annyira fontos, mint, hogy az Enigma-kód feltörésével lényegében megnyerte a második világháborút és közben feltalálta a számítógép ősét. Mivel Turing és csapata munkáját a háború után titkosították, senkinek nem tűnt fel az ellentmondás, hogy szexualitása miatt meghurcoltak és vegyi úton történő kasztrálásnak vetettek alá egy embert, aki milliók életét mentette meg.
Morten Tyldum (Fejvadászok) filmje tehát nem tudja és nem is akarja aszexuálissá suvickolni a főhőst, hiszen ez a sztori lényege. Ugyanakkor a film hangsúlyain egyértelműen érezhető a minél szélesebb közönségnek való megfelelés kényszere és az Oscar-vadász, kompromisszumos nézőpont.
Ez egyébként nem feltétlenül baj, hiszen Turing története van olyan érdekes és fontos, hogy érdemes vele a művészmozik helyett a multiplexeket és az Oscar-díj átadót megcélozni, de joggal fogják kritizálni a forgatókönyvet azért, hogy a főhős magánéletét a cselekmény fordulatainak szolgálatába állítja. Turingot egyszer sem látjuk például férfiakhoz közelíteni és a gyermekkori nagy szerelme is csak ártatlan barátságnak van beállítva, míg az egyetlen valamirevaló női karakter szerepét a valósághoz képest aránytalanul felnagyították.
Szerencsére a kolléganőjét (és egy rövid ideig a menyasszonyát) alakító Keira Knightley játéka természetes és magával ragadó és a főhőssel való interakciói gyakran a film csúcspontjait jelentik, ráadásul felhívják a figyelmet arra, hogy pár évtizeddel ezelőtt okos nőnek lenni majdnem akkora szívás volt, mint homoszexuálisnak.
Knightley egyébként nagyon szépen rendbe szedte mostanában a karrierjét és sorra szállítja a jobbnál-jobb filmeket, ráadásul, míg régen sokan túl hidegnek és mesterkéltnek találták, most a Szerelemre hangszerelve és a Laggies után ebben a szerepben pláne szimpatikusabb, mint valaha. Nagyon megérdemelt lesz az a legjobb női mellékszereplői Oscar-jelölés, amit máris garantáltnak tekinthetünk.
A Kódjátszma egyértelmű csodafegyvere azonban Benedict Cumberbatch, aki évek óta óriási ígéretnek számított televíziós, színházi és mozis munkáival, de Alan Turing megformálása most tényleg Hollywood csúcsára fogja röpíteni - teljesen megérdemelten. Az ő maximálisan elkötelezett és hiteles játéka feledteti a film hibáit és a néző, ha bármit hiányolna a filmből, akkor még mindig megtalálhatja azt a főszereplő egy-egy gesztusában, vagy tekintetében. Ha valakit érdemes lesz díjazni ezért a filmért az Oscar-szezonban, akkor az ő, és nem a rendező, a producer vagy a forgatókönyvíró.
- - - - - - - - - - - - -
A Kódjátszmá-t a londoni filmfesztiválon láttuk, a magyar mozikba 2015. február 12-én érkezik.