Nem lehet letörölni a vigyort a képünkről

Az év egyik legjobban várt, többszörös Oscar-esélyes filmje, a Birdman nem mond újat, amikor azt sugallja, hogy minden színész egomániás őrült, de mindezt olyan virtuóz, energikus és szórakoztató módon teszi, hogy egész megsajnáljuk a művészi elismerésre vágyó, kiégett képregényhőst. Az egykori Batman és az egykori Hulk karrierjében biztosan új fejezetet nyit a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje). Kritika több mint két hónappal a magyar bemutató előtt. 

- Miért nincs semmi önbecsülésem?
- Drágám, hisz színésznő vagy!

Így beszélget két színésznő a Birdman egyik jelenetében, de ők még kifejezetten normálisnak hatnak férfi kollégáik mellett, akik közül az egyiknek csak akkor nincsenek merevedési problémái, ha több száz néző előtt hivalkodhat a férfiasságával, míg a másik hosszasan képes arról lelkizni, hogy ha George Clooney-val egy repülőn utazna és a gép lezuhanna, biztos nem az ő képe szerepelne másnap az újságok címlapján, hanem Clooney-é.

A Birdman kiindulópontja tehát, hogy minden színész egomániás, hiú, önző, neurotikus, szeretetéhes, de a szeretetet viszonozni képtelen őrült. Ezt persze eddig is tudtuk, főleg ha láttuk a Mindent Éváról-t, a Sunset Boulevard-t, a Mulholland Drive-ot vagy akár a közelmúltból a The Artist-ot, a Trópusi vihar-t és a Térkép a csillagokhoz-t. Alejandro González Iñárritu filmje szépen beillik ebbe a sorba, de sok újat nem fog mondani. Viszont annyi energiával, ötletes megoldással és virtuóz kameramunkával dolgozza fel a kiégett egykori képregényhős művészi önigazolásra áhítozó meghasonulását, hogy a néző ábrázatáról két órán keresztül letörölhetetlen lesz a vigyor.

Michael Keaton a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben Forrás: InterCom

Eleve az ötlet, hogy az első mozifilmes Batman, az utóbbi évtizedekben szinte teljesen eltűnt Michael Keaton formálja meg a főhőst, zseniális. A színpadon elképesztő energiákat felszabadító, de magánéletében arrogáns seggfej nemezisét pedig az egykori Hulk, Edward Norton alakítja, akiről köztudott, hogy azért nem vállalt több képregényfilmet, mert művészi kihívásokra vágyott, ám azok, karrierje első éveivel ellentétben, mostanában elkerülték.

Mindkettőjük szerepeltetése tehát egyfajta meta-kikacsintás, de egyben briliáns húzás, mert kiváló színészek, akik hosszú ideje ki vannak éheztetve és most kirobbanó energiával és élvezettel csócsálják a jeleneteiket.

Michael Keaton és Edward Norton a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben Forrás: InterCom

Norton egyébként a játékidő első felében kis híján lenyúlja a filmet, de ez így is van rendjén. A történet fő mozgatórugója ugyanis az, hogy a Keaton által megformált öregedő színész, Riggan Thomas egy általa írt és rendezett Broadway-darabbal próbálja a Birdman-folytatások miatt megtépázott színészi hitelességét visszaszerezni, ám szereplőtársa hol a főpróbán dagadozó hímtagjával, hol exkluzív címlap-interjúval próbálja inkább magára vonni a rivaldafényt. A kicsinyes féltékenység pedig csak olaj az évtizedes mellőzöttség és önbizalomhiány okozta tűzre Riggan fejében és rövidesen Batmant és Hulkot meghazudtoló erővel tör elő szuperhős-egója, a Madárember (akinek a hangja inkább egy későbbi Batmanét, Christian Bale-ét idézi).

A film egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a szereposztás, hiszen Keaton és Norton tökéletes kettőse mellett Naomi Watts, Emma Stone, Andrea Riseborough és Zach Galifianakis szerepeltetése is telitalálat. Mégis, az igazi sztár nem más, mint Emmanuel Lubezki, az operatőr.

Michael Keaton a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben Forrás: InterCom

Lubezki az utóbbi években Az ember gyermeke, Az élet fája és a Gravitáció fényképezéséért már kiérdemelte, hogy a rendezőkkel egyenrangú alkotótársként gondoljunk rá, de a Birdman-ben bizonyos szempontból el is homályosítja Iñárritu rendezői teljesítményét, noha a Bábel, a Biutiful, a Korcs szerelmek és a 21 gramm rendezőjének is vitathatatlanul ez a karrier-csúcsa. A koncepció az, hogy a kamera szinte vágás nélkül kövesse a szereplőket loholva a színházi kulisszák között, át a Times Square-en, és fel a Broadway háztetői közé. Az operatőr pedig mindezt olyan bravúrosan oldja meg, hogy a Gravitáció első negyed órájának nagyszerűsége eltörpül az összehasonlításban.

A rendezői döntések egy részével viszont lehet vitatkozni; elcsépelt ötlet a rohadék kritikus karaktere, aki csak azért le akarja húzni Riggan darabját, mert egykor képregényhős gúnyában lett ismert, és a Twitter, a YouTube és a Facebook-megosztások felemlegetése kapcsán sem derül ki igazán, hogy Iñárritu szerint miben más egy hiú színész bekattanása 2014-ben, a közösségi oldalak korában. Mintha csak görcsösen próbáltak volna aktualitást adni egy alapvetően univerzális történetnek és pár év múlva ezen a szándékon lehet, hogy csak elnézően fogunk mosolyogni.

Michael Keaton és Emma Stone a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmben Forrás: InterCom

Mivel lehengerlő színészi alakításokból, meta-átlényegülésekből és karrier-újraélesztésekből minden évre akad egy pár, továbbá az operatőri virtuozitást is lehet fokozni, nem biztos, hogy a Birdman olyan jól kiállja majd az idő próbáját, mint a kritika elején emlegetett Mindent Éváról vagy a Sunset Boulevard. Az viszont nem kérdés, hogy a 2014-15-ös Oscar-szezonban ennél energikusabb, szórakoztatóbb és gyorsabban elröppenő két órában nem lesz részünk a moziban.

- - - - - - - - - - - -

A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmet a genti filmfesztivál zárófilmjeként láttuk, magyar bemutató 2015. január 29-én lesz.