Nem okozott csalódást a Liza, a rókatündér. Sőt, nálam például rögtön első helyre ugrott a Vajna-éra filmjeit rangsoroló, képzeletbeli toplistán. A történet egy szimpla Romana-füzet, de leginkább annak agyoncsavart, különleges paródiája: értelmezhető színén és visszáján.
A félénk Liza tizennyolc éve el sem mozdul a japán nagykövet ágyban fekvő özvegye mellől. Ki van éhezve a szerelemre, és különböző férfiakkal próbálkozik - zabagép gyászhuszárral, flepnis szívbajossal, tenyérbemászó amorózóval stb. - nem sok sikerrel. Itt jön az első csavar: a pasik sorban meghalnak. Következő csavar: egy ködös, misztikus japán átok miatt. Ráadásul féltékenykedik Liza láthatatlan barátja, a Tomy Tani nevű japán popénekes szelleme.
Fel van építve a történet, minden szál kibontva, elvarrva, de az első képkockától kezdve nyilvánvaló, hogy úgysem ez a lényeg, hanem a mesebeli, ironikus világ, amiben Ujj Mészáros Károly a szereplőit mozgatja. Wes Andersont emlegették sokan az előzetesek alapján, és nem alaptalanul, az érzés hasonló: el lehet veszni a szemkápráztató, vicces részletekben. Ötletekben éppenséggel tobzódik a film.
A helyszín eleve egy elképzelt város, Csudapest, ahol a hatvanas évek kommunizmus nélkül köszöntött be, két forint a mekkburger, és teleshop-reklám megy a képcsöves tévén. Erre jön még a japán szósz rókatündérestül és cseresznyevirágostul, és akkor még nem is mondtuk, hogy az egyik udvarló a finn western megszállott rajongója. Eklektikus zagyvaság, ami mégis hibátlanul működik, mert végig egyensúlyban van tartva, jó arányérzékkel van adagolva. Sőt, valójában ez a világ épp túlzásainál fogva irtó vicces.
Valószínűleg sokkal nehezebb jó poénokat kitalálni, mint ahogy az a fotelben ülve látszik. Magyar mozivászonra főleg, bizonyíték, hogy kevés magyar film vicces kifejezetten. Nem kesernyésen, édesbúsan, önironikusan, félig-meddig, átvitt értelemben, hanem igaziból, hahotázósan, mégsem alpári vagy bárgyú módon. Nyugodtan vissza lehet menni időben: ugye, hogy nincs sok? Na, ezért is szuper a Liza. Minden egyes jelenetben van vagy tíz poén. Nem eszközéül valami magasröptű társadalmi mondanivalónak, hanem önmagáért, pusztán a mi szórakoztatásunkra.
Mint például a Mekkburger faloda szóviccei. A szívélyes géphang, amitől röhögőgörcsöt kapsz. Schmied Zoltán bájgúnár feje, amikor leandalog a lépcsőn. Vagy ahogy a még érintetlen Kovács Lehel szex előtt esetlenül táncolni próbál álmai nőjével. Bán János zseniálisan perverz hangsúlya, ahogy azt mondja: "intim". A juharszirupos ponty és Cserna Antal görnyedt válla az asztal fölött. A kockás zokniba bújtatott férfilábujjak. Az orrszarvú mellett megcsörrenő utcai telefon. Teleshop Giovanni oltári frizurája, majd váratlan találkozása a trolibusszal. Egyszerűen jól van megírva a forgatókönyv, intelligensen, lendületesen, egymásra épülő poénokkal ("halat nem főzök"), ízléssel, fantáziával.
A film nagy bravúrja még a zene. Az Amorf Ördögök és a Péterfy Bori & The Love Band zenésze, Tövisházi Ambrus szerezte, hangszerelte és énekelte fel a filmben felcsendülő japán popdalokat, amelyek nemcsak tökéletes illúzióját adják az autentikus japán beatnek (egy laikus számára pláne), de még az irónia törékeny varázslatát is képesek megteremteni pusztán a zene eszközével. Jó, lehet, hogy ez utóbbihoz kell David Sakurai türkizkék zizzenős öltönye és fogpaszta-reklám vigyora is. Mint ahogy az is nagyszerű, ahogy váratlanul humorforrássá válik, mikor a fontosabb szereplőkhöz társuló zenei motívumok fel-felcsendülnek egy jelenetben.
A színészek sziporkáznak, jó az is, hogy végre találkozunk vásznon ritkábban látott arcokkal. Schmied Zoltán például micsoda üdítő színfolt, a Bede-Fazekas Szabolcsé milyen eltökélt fizimiska. Balsai Móninak nehéz dolga lehetett, mert az ő figurája nem tisztán komikus karakter (ellentétben a férfiakkal), melodrámaiba átcsúszni meg nem szerencsés, de rá is érvényes: jó arányérzékkel adagolja a naivitást, mélabút, életörömöt, játékosságot.
Szóval egy csomó tehetséges ember itt valami nagyon jót csinált. Hogy vevő lesz-e a hazai közönség erre a szokatlan, bohókás vígjátékra, képtelenség megsaccolni, én legalábbis picit sem igazodom már el a nézőkön. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Viszont rinyálni a magyar film állapotain már nem ér. Itt egy film, ami vicces, szórakoztató, ötletes, közönségbarát, és néha szexi is. Mi kell még?!