A Fantasztikus Négyessel már csak a halottkémnek van dolga
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Egy hullába nem szép dolog belerúgni, ezért a nemzetközi sajtó után mi is csak rögzítjük a kellemetlen tényt: rémesen rossz a Fantasztikus Négyes. Az utolsó húsz percét tanítani fogják, hogyan nem szabad egy szuperprodukciót befejezni. A filmnél sokkal érdekesebb annak botrányokkal terhelt gyártástörténete. Utánajártunk, ki lehet a hibás azért, hogy az utóbbi évek legbénább szuperhősfilmje lett a Fantasztikus Négyes rebootjából.
Amire végképp nincs szükség a szuperhősfilmek frontján, az egy újabb eredettörténet. A Fantasztikus Négyes játékidejének mégis legalább a fele azzal megy el, hogy eljussunk addig a kiindulópontig, amit amúgy mindenki ismer: egy csapatot alkot a láthatatlan csaj, a nyúlékony srác, a lángoló srác és a kőóriás.
Már megint ugyanaz a lemez pörög
Manapság csak akkor érdemes elmesélni, hogy miképpen lett az okoska, szemüveges gyerekből szuperhős, ha az rendkívül eredeti módon van tálalva. A Fantasztikus Négyes-ben azonban nem ez a helyzet, hiába kap sok időt a négyes előtörténete, annál többet nem lehet róluk megtudni, mint ami már az első percekben is nyilvánvaló.
Egyedül Reed Richards (Miles Teller) és Ben Grimm, a későbbi kőóriás (Jamie Bell) megbonthatatlan tűnő barátságát sikerült tisztességgel ábrázolni, az összes többi érzelmi viszony csak utalás szintjén létezik a filmben. Halványan, a ködös messziségben egy szerelmi háromszög is feldereng.
Komótosan, akciójelenetek nélkül halad előre a cselekmény: a garázsában teleportálógépet építő Richardsra felfigyel a Baxter Alapítvány, így megkapja élete nagy lehetőségét, és profi körülmények között Sue (Kate Mara) és Johnny Storm (Michael B. Jordan) segítségével építheti meg a gépet, amivel egy másik dimenzióba juthatnak el az emberek.
A rendezői szándék egyértelmű, az előző két Fantasztikus Négyes-filmmel ellentétben most egy valószerűbb világban akarta elhelyezni a négy szuperhőst, és a kínt is be akarta mutatni, ami a szuperképességeikkel együtt jár. A párbeszédek sokszor bugyuta minősége, illetve maga az alapanyag azonban Josh Trank ellen dolgozott: nehéz úgy realizmusra törekedni, ha az egyik karaktert Victor von Doomnak (Toby Kebbell) hívják, vagyis már bemutatkozáskor elárulja, hogy ő lesz később a főgonosz.
Felcsillan a remény
A Fantasztikus Négyes egyszer kap igazán erőre, egyszer éreztem azt, hogy itt valami váratlanul izgalmas dolog történik. Trank egy régi interjújában David Cronenberg testhorrorjait nevezte meg ihletforrásként, és a popcornfilmekhez képest bizarr és könyörtelen képsorokon szembesülhetünk azzal, hogy
ezek a szuperhősök szenvednek a szuperképességeiktől, gyűlölt testi deformációként élik meg őket.
De ezzel a feldobott témával nem kezd semmit a film, inkább ugrik egy évet előre az időben.
A Fantasztikus Négyes első kétharmadát még el lehet annyival intézni, hogy a cselekményvezetése vontatott, és ebben a formában teljesen felesleges volt elkészíteni a filmet. Ami utána következik, azt azonban már nézni is kínos.
Mégis csak felbosszantott a film
Fokozatosan egyre kaotikusabbá válik a vágás, egyre többször érezhetjük azt, hogy a jeleneteknek csak a torzóit látjuk. Aztán színre lép a főgonosz, aki addig egyáltalán nem hiányzott, és amit a megjelenéséig felépített a film, az mind semmissé válik.
Egy döbbenetesen gagyi, egyedül a kliséhalmozásban jeleskedő fináléval szúrják ki a szemünket. Hirtelen minden addigi személyes probléma megoldódik a Fantasztikus Négyes tagjai között, és már csak az számít, hogy legyen egy csapat, amely együtt fordulhat rá a következő részre.
Szenvedés volt ezt nézni, és szenvedés volt a szuperhősök szájába adott, erőltetett jópofaságokat hallgatni.
Az utolsó húsz perc kínlódásáról még az ellenségeimet is kimenekíteném.
Teljes összeomlás a finisben
Josh Trank, a Fantasztikus Négyes rendezője egy nappal a film amerikai premierje előtt a Twitteren határolódott el a mozikban látható változattól:
Egy évvel ezelőtt volt egy fantasztikus verziója a filmnek, amely nagyszerű kritikákat kapott volna, és amit valószínűleg sohasem fogtok látni. Ez van."
A tweetet ugyan hamar törölte, de így is hatalmas hullámokat kavart. Visszamenőlegesen hiteltelenítette a Fox stúdió, a producerek és a saját nyilatkozatait, amelyekben azt ismételgették, hogy a filmmel minden rendben van, és nem igazak az összeférhetetlenségről, a stúdió direkt beavatkozásáról szóló híradások. Valószínűleg Trank kifakadása ütötte be az utolsó szöget a Fantasztikus Négyes koporsójába.
Miért menjen el az ember egy olyan filmre, amit a saját rendezője is szid?
A 122 millióból készült Fantasztikus Négyes a negyvenmilliós várakozást bőven alulmúlva mindössze 25,7 milliót gyűjtött össze az első hétvégén. A 2007-ben készült A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó ennek több mint a dupláját szedte össze az első három nap alatt.
Tényleg létezik egy "fantasztikus verzió" a filmből? Szinte biztos, hogy ezt soha nem fogjuk megtudni.
A stúdió sohasem ölne dollármilliókat egy olyan rendezői változat befejezésébe, amit már egyszer elvetettek és átírtak.
Így pedig sohasem derülhet ki, hogy valóban egy szerzői víziójától megfosztott rendező jogos felháborodását olvastuk, vagy csak kétségbeesett a negatív kritikák láttán (a recenziókat összesítő Rotten Tomatoeson jelenleg nyolc százalékon áll a film, azaz a kritikusok 92 százaléka utálta), és próbálta eltolni magától a felelősséget.
Kire lehet mutogatni?
Ki okolható azért, hogy a Fantasztikus Négyes katasztrofálisan sikerült? Az Entertainment Weekly és a The Hollywood Reporter sok, a filmhez közel álló forrást megkérdezett, és a cikkeik (itt és itt) elolvasása után ugyan némileg tisztult a kép, de az egymásnak gyakran ellentmondó vélemények miatt nem lehet egyértelműen igazságot tenni. A legnagyobb valószínűség szerint a stúdiónak és a rendezőnek is része van abban, hogy az utóbbi évek legbénább szuperhősfilmjét sikerült összehozniuk.
A bajok azzal kezdődtek, hogy a Fox nem azért akart egy újabb Fantasztikus Négyes-filmet forgatni, mert valaki egy szuper ötletet csapott le az asztalukra, hanem mert sürgette őket az idő.
Ha nem lépnek, a képregény jogai visszaszállnak a Marvelhez.
Az inkább Trankkel szimpatizáló források szerint ez a kapkodás megpecsételte a film sorsát. A stúdió állítólag az utolsó pillanatban megvágta a költségvetést, a forgatókönyvet az előmunkálatok legvégéig nem véglegesítették, és még a forgatás kezdetén is próbáltak változtatni rajta. Ez fennakadásokat okozott a díszletek építésében, a jelmezek elkészítésében, és idegességet szült a stábtagokban és Josh Trankben, akinek kézben kellett volna tartania a produkciót.
A rendezőnek állandóan küzdenie kellett: Miles Teller kapcsán át tudta verni az akaratát, a Whiplash főszereplője játszhatta el Reed Richardsot, a stúdió viszont Trank tiltakozása ellenére beleerőltette a filmbe Kate Marát. A forgatáson aztán kifejezetten barátságtalanul viszonyult a rendező Marához, és Tellerrel sem jött ki.
A külső nyomás hatására Trank egyre inkább magába zárkózott a forgatáson.
Fekete sátrat húzott fel a monitorja köré, a forgatás szüneteiben pedig mindig visszament a lakókocsijába, és senkivel sem kommunikált.
A Trank mellett állók azt állítják, hogy a stúdió beavatkozásai miatt készült ki a rendező, és rúgta össze a port Emma Wattsszal, a Fox elnökével. Az ellentábor viszont azt mondja, hogy Trank egyszerűen nem volt képes leszállítani azt a filmet, amit ígért, illetve a forgatásokon tanúsított kiszámíthatatlan, másokat sértő viselkedése sok problémát okozott.
A legjobban a végébe nyúltak bele
A stúdió direkt beavatkozása tagadhatatlanul látszik a Fantasztikus Négyes utolsó húsz percén, olyan ugyanis, mintha egy másik film befejezése lenne. Simon Kinberg és Hutch Parker producerek elégedetlenek voltak Trank fináléjával, utóforgatást rendeltek el, valamint egy új vágót (Stephen Rivkin - Avatar) is egy új írót (Drew Goddard - Z világháború) is behoztak.
Az utólag leforgatott jeleneteket könnyű kiszúrni, ugyanis Kate Mara parókát visel bennük.
Tranket nem rúgták ki, ott volt a pótforgatáson, de egy forrás szerint már egy "bizottság" döntött helyette.
Ennek ellenére nehéz áldozatként tekinteni Josh Trankre. Már amennyiben igazak azok az értesülések, hogy egy héttel a bemutató előtt e-maileket küldözgetett a stábtagoknak, amelyben az állt, hogy a Fantasztikus Négyes jobb, mint az eddigi képregényfilmek kilencvenkilenc százaléka. A tweetjében már egészen más hangot ütött meg, azóta pedig nem nyilatkozott senkinek.
Kimaradt jelenetek
A stúdió nagyfokú beavatkozását bizonyítja, hogy az előzetesekben és a néhány napja kiadott werkfilmben is több olyan képsort láthatunk, ami nem került be a moziverzióba. Íme egy példa: a film elején megemlíti az akkor még gyerek Reed Richards, hogy egy repülő kocsin dolgozik, de ez aztán elfelejtődik.
A videóból viszont kiderül, hogy volt egy olyan verziója a filmnek, amelyben a Fantasticar többször is felbukkant. Egy ház előtt parkolnak a szuperhősök, illetve a másik dimenzióba is átruccannak vele. Hozzáadtak volna bármit ezek a kimaradt jelenetek a filmhez? A lehető legjobb verziót rakták össze a leforgatott anyagból? Vagy a vágóasztalon landoltak azok a jelenetek, amelyekkel kijött volna egy következetes szerzői vízióval bíró Fantasztikus Négyes? Alighanem sohasem fogjuk megtudni.
Ami biztos, hogy Josh Trank karrierje romokban hever.
A második önálló Star Wars-film rendezői székéből már májusban eltávolították - amúgy annak a projektnek is Simon Kinberg a producere. Bár mindketten tagadták, de Trank kirúgásának a rendező nehéz természete, kezelhetetlensége lehetett az oka.
De az is biztos, hogy Josh Tranknek egyszer már összejött az, ami a Fantasztikus Négyes-sel nem. Az erő krónikája ugyanis egy nagy tehetségről árulkodó szuperhősfilm, aminek van eleje és közepe, és ezekből szervesen következik a vége, ráadásul az elmúlt évek legeredetibb megközelítésű filmje volt természetfeletti képességeikkel ismerkedő fiatalokról.
