Mark Watney (Matt Damon) peches pasas. Az űrhajós hatodik napját (pontosabban, hatodik marsi napját, azaz solját) tölti a Marson az Ares-expedíció tagjaként, kőzetmintákat gyűjtögetve, amikor egy, az előre jelzettnél vadabb porvihar csap le a bázisra. A kapitány elrendeli a küldetés megszakítását, ám a felszálló egység felé tartva egy leszakadt antenna oldalba kapja Watney-t, és elsodorja a többiektől. Az antenna tönkreteszi a biomonitorát, ezért a társai halottnak hiszik, és némi vívódás után magára hagyják.
Tök egyedül. A Marson.
Mark Watney ugyanakkor hatalmas mázlista. Az antenna úgy fúródott az oldalába, hogy eltömítette a sebet, így életben tudott maradni. A bázis épségben maradt. Watney alapvetően egy életvidám, optimista alkat, aki nem omlik össze, hanem küzdeni akar. Ugyan tudja, hogy a hat főre szóló élelem nem tartana ki a menetrend szerinti következő űrrakéta érkezéséig, viszont történetesen botanikus a szakmája, és tudását kamatoztatva krumplifarmot hozhat létre a bázison.
Mérnökember, aki a fizikát, kémiát, matekot és biológiát csatasorba állítva dolgozni kezd az életben maradásért a sivár, zord, lakatlan bolygón. És miután nagy nehezen sikerül felvennie a kapcsolatot a NASA-val, a Föld teljes szürkeállományát mozgósítják, hogy hazahozzák az elveszett űrhajóst.
A Mentőexpedíció Andy Weir sikerkönyvének, A marsi-nak az adaptációja. Azok kedvéért, akik nem ismerik a könyv mesébe illő keletkezéstörténetét: Weir magánkiadásban jelentette meg a regényt az Amazonon, potom áron árulva, mire az egyből az e-könyves sikerlisták élére repült. Erre már az irodalmi ügynökségek is felfigyeltek, megvásárolták a könyv jogait, és a nyomtatott verzió már a New York Times eladási listájának tizenkettedik helyén debütált. Most pedig itt a filmváltozat, A listás rendezővel, A listás főszereplővel.
A modern robinzonád
azzal hódította meg a sci-fi rajongók népes táborát, hogy a "sci" részére, vagyis a tudományosságra helyezte a hangsúlyt,
és ezt az alapszemléletet Ridley Scott rendező és Drew Goddard forgatókönyvíró tökéletesen átemelte a filmadaptációba.
A Mentőexpedíció pofázós film, rengetegen magyarázzák benne, hogyan lehet minél kevesebb holtsúllyal útnak indítani egy felszálló egységet, vagy milyen módon lehet krumplit termeszteni a mostoha marsi körülmények között. Nincs benne semmi maszlag, ez nem technoblabla, elvileg minden megtörténhet így, ilyen formában. A forgatókönyv közérthetően, követhetően tolmácsolja a levezetéseket, így
nem csak az okos sci-fire kiéhezett emberek, hanem a széles nagyközönség is élvezni fogja a száraz, de szellemesen előadott okfejtéseket.
Egyrészt tehát a tudományos részt maradéktalanul szállítja a film. Másrészt Goddard szinte minden téren javított az alapanyagon, amely messze nem volt hibátlan. Feszesebbre húzta a cselekményt, kihagyott néhány felesleges kört, jó tempóban, dinamikusan váltogatta a helyszíneket és a szálakat. Weir könyve is igyekezett szellemes lenni, de Goddard még egyet csavart a humorfaktoron, több a poén, a helyzet- és jellemkomikum, sőt, még egy A Gyűrűk Urá-s metapoén is belefért Sean Bean kedvéért.
A könnyed hangvételt a betétdalok is tükrözik: mivel az egyetlen zene, amit Watney a szabad idejében hallgathat, a parancsnoka, Lewis (Jessica Chastain) által hátrahagyott hetvenes évekbeli diszkóslágerek, az ABBA szolgál zenei aláfestésül a marsi akcióhoz, az meg egészen találó fricska, hogy Donna Summer Hot Stuff-ja csendül fel, miközben Watney egy konténer plutóniumot szállítmányoz az űrjáró kocsijában. (Azt viszont nem értem, miért a Hold zenéjéből csórtak jó néhány témát az eredeti filmzenéhez.)
Azért, hogy az információközlésre szolgáló jelenetek tömkelege ne fulladjon unalomba, Ridley Scott bitang erős színészgárdát gyűjtött össze. A hollywoodi nagyágyúk (Chiwetel Ejiofor, Jeff Daniels, Sean Bean) és tehetséges karakterszínészek (Michael Pena, Kate Mara, Benedict Wong) szájából természetesnek hangoznak az esetenként papírízű dialógusok, életre tudják kelteni a többnyire papírmasé figurákat.
A humort fokozandó néhány komikus is szerepet kapott a filmben, és az egyik asztrofizikus szerepében Donald Glover a Magic Mike XXL-es beugrója után idén másodszor lopja el a show-t nehézsúlyú kollégái elől. Még ha a nagyjelenetét, amelyben egy veszélyes akció szemléltetéséhez a NASA igazgatóját és kommunikációs vezetőjét használja bolygók modelljeként, már két korábbi veretes klasszikusban is elsütötték: az Armageddon-ban és a Werckmeister harmóniák-ban.
Végül, de nem utolsósorban,
ott van Matt Damon, aki évek óta nem kapott ilyen hálás szerepet, és szemlátomást lubickol benne.
Nála megfelelőbb színésznél nem is köthetett volna ki Watney karaktere: ő a nagybetűs Átlagember, a film rajta keresztül a hétköznapi amerikai jófiúnak állít szobrot, aki önerejéből küzdi fel magát, puszta akaraterejével, végtelen kitartással és hősiességgel gyűri le az akadályokat, Damon pedig éppen ilyen figurákra építette a karrierjét, a Good Will Hunting-tól kezdve a Bourne-filmekig. Nem lehet nem szurkolni neki.
Ráadásul a könyvhöz képest még árnyalja is a főszereplőt, mélységet ad neki, nem csak azt mutatja meg eszköztelen, manírmentes színészi játékával, hogy milyen fasza gyerek ez a Watney, hanem mind a lelki, mind a fizikai megpróbáltatásait érzékelteti.
A Mentőexpedíció egy sci-fi kalandfilm (MacGyver az űrben!), nyilván nem is vártam el tőle egy másfél évig magára maradt ember lelkiállapotát kiveséző pszichológiai mélyfúrást, de értékeltem, hogy legalább szóba került, milyen hatással lehet rá a magány, láttuk kiborulni, láttuk lefogyni, láttuk, ahogy megsárgulnak a fogai.
Láttuk, hogy egy-egy pillanatra eltűnik tekintetéből a remény,
így annál jobban felpezsdített, amikor új erőre kapott.
Ridley Scott valódi közönségfilmet csinált: a 20th Century Fox stúdió okosan tette, hogy ősszel mutatta be, mert mostanra kifutottak a vetélytársként számba vehető blockbusterek, de ez attól még tőrőlmetszett nyári szupermozi. Méghozzá a szórakoztató fajtából. Így aztán nem akadok fenn azon, hogy egy idealizált világban játszódik, ahol a NASA-nak bőven van pénze mindenre, és ahol a kínaiak zokszó nélkül adják át amerikai kollégáiknak a szupertitkos rakétaterveiket. Sem azon, hogy a Mentőexpedíció zavarba ejtően súlytalan film, mert ahhoz képest, hogy Watney folyamatos élet-halál harcot vív,
egy percig sem éreztem, hogy valóban életveszélyben lenne.
Nem elég húsbavágóak a tétek, mondjuk egy Gravitáció-val szemben, ahol majd’ kiugrott a szívem Sandra Bullock hánykolódását figyelve.
Ez részben Scott sara, aki ugyan a 2003-as Trükkös fiúk óta nem készített ilyen friss, energikus, szellemes filmet, ugyanakkor a rendezés és látvány tekintetében ez a film ügyes iparosmunka, semmi több. De néha nem is baj, ha egy rendező nem akarja túlvállalni magát, mert a Mentőexpedíció a maga egyszerűségében is veri a közelmúlt másik Jessica Chastain-es sci-fijét, a túlkomplikált Csillagok között-et. (A gyalázatos Prometheus-ról nem is beszélve; felmerült bennem a kérdés, mikor alakulhatott ki Scottnak az a fixációja, hogy már a második filmjében szerepeltet egy tűzőgéppel végrehajtott önműtétet.)
És ne feledkezzünk meg arról, hogy mi, magyarok is érezhetünk némi büszkeséget a Mentőexpedíció kapcsán, hiszen tavaly nagy sajtóvisszhanggal kísérve nálunk forgott a film egy jó része. Míg a marsi jeleneteket Jordániában vették fel, addig
a Földön játszódó szálak legtöbb helyszínének Budapest adott otthont
(az kissé illúzióromboló volt, amikor Kínában elrobogott a HÉV).
A szereplők között feltűnik pár magyar színész (Oroszlán Szonja a NASA-központban, Bordán Lili egy sajtótájékoztatón, Fátyol Kamilla az egyik űrhajós feleségeként stb.), a stáblistán pedig perceken át úszik felfelé a rengeteg magyar közreműködő neve. A mi kutyánk kölyke, na.
A Mentőexpedíció óda az űrutazáshoz, az egyéni bátorsághoz, a leleményességhez, a tudományhoz és az emberiességhez. Szórakoztató, hurráoptimista, heroikus, mindazonáltal pátosztól mentes közönségfilm, amit bátran ajánlani lehet bárkinek. Ja, és a 3D? Hát az semmit nem adott hozzá a filmhez.