Hol voltak a nagyszüleink, amikor a zsidókat elvitték?

Török Ferenc, a Moszkva tér és a Szezon rendezője pályája során először került egy filmjével A kategóriás filmfesztiválra: a Berlinale Panorama szekciójába. Ez a filmje témáját és minőségét tekintve is indokolt: az 1945 a magyar társadalmat próbálja szembenézésre késztetni a második világháborúban elkövetett bűneivel. A fojtott atmoszférájú, tablóképszerű, szikár stílusú film alattomosan beszivárog a bőrünk alá, és a végefőcím után tovább kísért. Az 1945-öt vasárnap este vetítették le először a Berlinalén.

Törvényszerűnek tűnik, hogy Török Ferenc 1945 című filmje épp Berlinben debütál, abban az országban, ahol már szinte mindenki túlesett azon a nehéz kérdésen, hogy

Nagypapa! Te mit csináltál a második világháborúban? És hol voltál, amikor a zsidókat elvitték?

Nálunk ez sok okból kifolyólag elmaradt, pedig lenne mit megpiszkálni, és nemcsak a nagypapáknál, de a nagymamáknál is – már ha élnek még. Török Ferenc magára vállalta ezt a nem könnyű, nem kellemes feladatot, és megpróbálkozik a szembesítéssel. Filmje ugyan érinti a holokausztot, de kivételesen nem a zsidók szenvedéseiről szól, illetve csak áttételesen.

B. Székely Miklós, Nagy Marcell és Rudolf Péter az 1945 című filmben Forrás: Katapult Film

Egy meg nem nevezett magyar faluban játszódik, közvetlenül a világháború vége után, de úgy kezdődik, mint egy klasszikus western: idegenek érkeznek vasúton. Történetesen két ortodox zsidó (egy idősebb és egy fiatal), akik gyanús csomagokat hoztak. Az állomásfőnök azonnal felméri a helyzet súlyosságát, és igyekszik riasztani a teljes falut, mert ha a zsidók visszatérnek, ahhoz mindenkinek köze lesz.

A kocsist utasítják, hogy lassan hajtson, így míg a zsidók elérnek a falu centrumába, már mindenki pánikol, és taktikán töri a fejét. Hamarosan kiderül, hogy a zsidók deportálását korántsem tétlenül nézték végig, és meglehetősen jól jártak vele. Senki nem akarja elveszíteni, amit a „végső megoldással” nyert.

Angelus Iván, Nagy Marcell és Székely B. Miklós az 1945 című filmben Forrás: Katapult Film

A faluban persze mindenféle népek laknak, és míg a zsidók a koncentrációs táborban szenvedtek, az ő életük ment tovább, most is épp készülődik valami. De ez a két idegen pusztán a jelenlétével felforgat mindent, és arra kényszeríti őket, hogy színt valljanak önmaguk és egymás előtt. A két zsidó pedig – ha volt is valaha közük ehhez a vidékhez – már senkihez nem kapcsolódik, egyszer kitagadták őket, örökre bizalmatlanok maradnak. Azért jöttek, hogy teljesítsék a magukra mért küldetésüket, és mire végeznek, már semmi sem lesz úgy körülöttük, ahogy azelőtt volt.

Tökéletesen felépített és részletesen kidolgozott cselekmény, amiben a falu számtalan tipikus figurájának jut idő arra, hogy bemutatkozzon, és pár jelenetben az egész sorsát elmesélje. Ehhez széles szereplőgárda kellett, nagy színészi merítéssel, mintha egy Hungarian All Star Orchestrát látnánk.

A középpontban Rudolf Péter félelmetes jegyzője, aki egy komplett alkati váltáson ment keresztül a szerepért:

sosem láttuk még ilyen öregnek, felpuffadtnak, fajsúlyosnak, sötét lelkűnek. Szinte hihetetlen, hogy ő az, de nem hibázik, minden pillanatban a hatalom bűvöletében ég.

Rudolf Péter az 1945 című filmben Forrás: Katapult Film

Ellenpontja a lelkiismeretével viaskodó, önmagáról egy idő után tudni sem akaró Szarvas József, az ember, aki nem képes hazudni magának. Körülöttük mindenki más így-úgy küzd az elszámolással, amire a zsidók (Angelus Iván koreográfus és a Sorstalanság főszereplőjeként megismert Nagy Marcell) felbukkanása készteti.

Szirtes Ági ijesztő vehemenciával ragaszkodik jogtalan jussához, Nagy-Kálózy Eszter pedig azokat a labilis idegzetű úriasszonyokat idézi meg, akik jobb híján a depresszióba menekülnek a hazugság és elnyomás elől. Znamenák István a Szigorúan ellenőrzött vonatok állomásfőnökének korrupt, romlott mása, Szabó Kimmel Tamás pedig még mindig magabiztosan hozza a rendszerrel dacoló, heves ifjút. Minden szálat elvarrnak ebben a filmben, és még arra is marad energia, hogy az ország közelgő perspektíváját pár ecsetvonással felfessék.

Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra az 1945 című filmben Forrás: Szilágyi Lenke

Az 1945 nem az a film, amit kellemes nézni, dacára az aprólékos, gondos kidolgozásnak és élményt nyújtó profizmusnak. A kezdő képsoroktól áthatja egy nyomasztó atmoszféra, amiből szándékosan nem eresztenek, nincsenek benne lazább pillanatok, fellélegzésre hagyott idő. Végig őrzi baljós, nyugtalanító levegőjét, amíg a zsidók el nem hagyják a falut. A fekete-fehér fényképezés (amit Ragályi Elemér a régi nagy filmek stílusbiztonságával készített), Szemző Tibor zenéje, a westernelemek és a hangyabolyként felbolydult közösség idegessége mind kellékei ennek.

Fontos film az 1945, még ha nem is olyan, amire tódulni fognak otthon az emberek.

Török Ferenc pályájának kiemelkedő darabja, mostanra érett meg rá nemcsak filmszakmai, de talán emberi szempontból is, és nagyon jó, hogy megcsinálta. Ezzel a témával eddig csak érintőlegesen, más megközelítésből találkoztunk magyar filmben, mint például Fábri Zoltán Ötödik pecsét-jében vagy Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadásá-ban, az 1945 mondandója mégis fájdalmasan újnak és egyenesnek hat, olyan, mint egy vádbeszéd.

Eszünkbe juthat róla még a két éve Oscar-díjat nyert lengyel alkotás, az Ida is, ami szintén a lengyel civilek múltjának elhallgatott bűneiben vájkál, nem is fogadta ott egyöntetű siker (dacára a kiemelkedő nézőszámnak). De ha egy ilyen film óhatatlanul kivált hárítást is, azzal is vitát kavar, és az már egy lépés a szembenézés felé.