Kasztráció szorongás nélkül (18+)

A múlt héten bemutatott Mély harapás című film központi eleme brutális, de távolról sem ritka téma a filmművészetben: Pier Paolo Pasolinitől Robert Rodriguezig számos rendező volt már, aki nem riadt vissza attól, hogy a vásznon mutassa meg, milyen, amikor egy férfit megfosztanak a férfiasságától. A kasztrálós/péniszlevágós jelenetek nem az ájulósoknak valók, a gyenge idegzetűeket tisztelettel megkérjük, hogy most kattintsanak tovább.

Nem mennénk olyan messzire, hogy megmondjuk, melyik a "legjobb" kasztrálós jelenet a filmtörténetben, ezért válogatásunkat nem toplistaszerűen, hanem a filmek bemutatásának időpontja szerint kronologikus sorrendben közöljük.

Az ezeregy éjszaka virága (r.: Pier Paolo Pasolini, 1974)

Pasolini élettrilógiájának (Dekameron, Canterbury mesék) záródarabja az előző két filmhez hasonlóan egy szexuális témájú történetekben dúskáló irodalmi mű - Az Ezeregyéjszaka meséi - ihletésére készült. Hogy a film mégsem a szexuális vágyak féktelen kiélésére biztat, az sejthető Ninetto Davoli (Pasolini filmjeinek rendszeresen visszatérő színésze) figurájának sorsából: az egy másik nő iránti gerjedelmével menyasszonyát öngyilkosságba kergető férfival több nő bánik el egyszerre, mégpedig azzal a nem éppen kíméletes módszerrel, hogy heréit összekötözik, majd a kötél segítségével leszakítják.

+ + +

Az utolsó asszony (r.: Marco Ferreri, 1976)

Marco Ferreri (közép) és Gérard Depardieu (jobb szél) '78-ban Cannes-ban

Kevés durvábbat lehet elképzelni annál, mint hogy egy férfi saját magát kasztrálja - szándékosan. A férfi és nő viszonyát - és ennek részeként a férfi saját nemi szervéhez való viszonyát is - boncolgató film hímsoviniszta és elkeseredett főhősét Gérard Depardieu alakítja, aki szeretőjével (Ornella Muti) való bonyodalmas kapcsolatának problémáit a fináléban egy huszárvágással oldja meg: egy elektromos késsel levágja saját péniszét. Ferreri már a három évvel korábbi A nagy zabálás-sal is bizonyította, hogy nem fél az explicit jelenetektől, itt viszont elmegy a legvégső határig, amelyhez az erekcióját is mutogatni hajlandó Depardieu tisztelendő színészi elhivatottsággal asszisztál.

+ + +

Érzékek birodalma (r.: Oshima Nagisa, 1976)

A pornóba hajlóan explicit erotikus film sztorijában az a hátborzongató, hogy egy harmincas években megesett igaz történetet dolgoz fel. A korábban prostituáltként dolgozó Abe Sada (Matsuda Eiko) munkát vállal Ishida Kichizo (Fuji Tatsuya) éttermében és hamarosan a nős férfi szeretője lesz. Olyan megszállott birtoklásvággyal imádja a férfit, hogy nem bírja elviselni a gondolatot, hogy más nőkkel is lefekszik, ezért az amúgy is szexuális játékaik közé tartozó fojtogatást eltúlozva meggyilkolja a férfit, hogy többé ne lehessen senki másé. Levágja a halott férfi nemi szervét, amit innentől kezdve mindenhova magával visz. Tekinthetjük ezt a beteges féltékenység és a szexuális megrögzöttség elrettentő példájának is, de ha nagyon tágan értelmezzük a ragaszkodás fogalmát, akkor persze mintapélda is lehet a történet...

+ + +

Garp szerint a világ (r.: George Roy Hill, 1982)

Garp (Robin Williams) életében egyik katasztrófa követi a másikat, hogy felesége (Mary Beth Hurt) megcsalja, csak egy a sok körülötte robbanó bomba közül. A házastársi hűség fontosságáról szóló tanmesének is felfogható az affér, hiszen minden képzeletet felülmúlóan csúnya véget ér. A kedves feleség éppen a családi otthon kocsibejáróján parkoló Buick első ülésén szopja le a szeretőjét, amikor Garp és a gyerekek megérkeznek a családi Volvóban és a sötétben beleütköznek a Buickba. A balesetben egyértelműen a szerető jár legrosszabbul, bár persze a feleségnek sem kellemes, hogy egy pénisz marad a szájában az ütközés következtében.

+ + +

Cukorfalat (r.: David Slade, 2005)

Az eddig felsorolt filmekben leginkább a hűtlenség büntetése volt a kasztrálás, itt viszont egyenesen pedofíliáról van szó. A klipeken edződött rendező folyamatosan játszik a nézővel, sokáig nem tudjuk biztosan, ki az igazi gazfickó, a pedofíliával vádolt férfi (Patrick Wilson) vagy az őt asztalhoz kötöző, ágyékát bejegelő, leborotváló, majd profinak tűnő kasztrációt végrehajtó kislány (Ellen Page). Ha kibírjuk, hogy ne hunyjuk be a szemünket, fokozatosan mindenre fény derül, arra is, hogy nem minden(ki) az, aminek látszik.

+ + +

Sin City (r.: Robert Rodriguez & Frank Miller, 2005)

Rodriguez és Miller a film során nem egyszer bizonyítják, hogy a stilizált, fekete-fehér képregényvilágban bemutatott erőszak is tűnhet ultrabrutálisnak. Hogy Hartigan (Bruce Willis) szó szerint bármire képes, hogy megvédje Nancy Callahant (Jessica Alba), az akkor derül ki, amikor végre lehetősége nyílik, hogy végezzen a Nancyt korábbi áldozataihoz hasonlóan megerőszakolni és megölni készülő "Yellow Bastard"-dal (Nick Stahl). Ezúttal egy férfi veszi el egy másik férfi férfiasságát a női nem védelmében: Hartigan egy határozott mozdulattal kitépi a sárga rémség heregolyóit, és ahogy kezében tartja a citromsárga cafatot és fröcsög a citromsárga vér, nem arra gondolunk, hogy mindez csak az ügyes számítógépes grafikusoknak köszönhető.

+ + +

Mély harapás (r.: Mitchell Lichtenstein, 2007)

A "vagina dentata" mítoszban a fogsorral rendelkező vagina a férfiak (nem freudi értelemben vett) kasztrációs szorongását és a nők szexuális hatalmától való félelmét testesíti meg. A harapós puncit nehéz komolyan venni, de szerencsére nem is kell, mert Lichtenstein nem pszichológiai drámát, hanem vicces horrort kreált a témára. A péniszleharapás az erőszakoskodó, alakoskodó fiúkat érő büntetés, és hogy az első véres együttlét után elhagyott péniszdarabnak mi lesz a sorsa, azt inkább ne is említsük. Ez egyben felnövéstörténet is: a főhősnő (Jess Weixler) fokozatosan megismerkedik saját erejével, megbarátkozik a testével és a film végére megtanulja használni. Mégpedig úgy, hogy az fájni fog. De nem neki.

+ + +

Terrorbolygó (r.: Robert Rodriguez, 2007)

Akárcsak a Sin City-ben, Rodrigueznél itt is férfiak közti ügy a kasztrálás. Az egyik kemény fiú (Naveen Andrews) csak akkor érzi, hogy ő a legény a gáton, ha rendesen kiheréli azokat, akik megpróbálnak ujjat húzni vele. Hogy ez mennyire fontos neki, kiderül abból, hogy két speciális kasztráló szerszámot is látunk nála, meg persze egy méretes üvegtartályt, amelybe szerzeményeit gyűjti. És ha már "exploitation movie"-ról van szó, megkapjuk, ami a mozijegy áráért jár, és élvezkedhetünk az aszfalton szétguruló véres heregolyók és az arccal beléjük eső pasas látványán is egy sort.