Ősszel is virágzik a magyar film

Vágólapra másolva!
Első őszi filmajánlónkban összeszedtük az igazi finomságokat, a másodikban a hollywoodi nagyágyúkat mutattuk be. Utolsó cikkünkben az ősszel moziba kerülő magyar alkotásokat vesszük számba Halász Judittól kezdve a gardróbban bujkáló Nagy Ervinen keresztül a sokat csajozó Csányi Sándorig.
Vágólapra másolva!

Csiribiri
Rendező:
Rózsa János
Főszereplők: Halász Judit
Bemutató: október 8.

ForrA!s: [origo]

Rózsa János filmrendező az 1993-as Jó éjt, királyfi óta nem csinált filmet, s Halász Juditnak sem volt jelentősebb filmszerepe a kilencvenes évek eleje óta. A két alkotó többször dolgozott már együtt (Gyerekbetegségek, Pókfoci), de a rendező most nem a színésznőt, hanem a gyerekdalok szupersztárját mutatja be. Az értelemszerűen korhatár nélkül megnézhető koncertfilmben elhangzanak olyan régi kedvencek, mint a címadó Csiribiri vagy a Sehallselát Dömötör, de Halász legutóbbi, két éve megjelent albumáról is énekel dalt.

* * *

Utolsó idők
Rendező:
Mátyássy Áron
Főszereplők: Vass Teréz, Kádas József
Bemutató: október 22.

ForrA!s: [origo]

Mátyássy Áron első nagyjátékfilmjét már többször hasonlítottuk (meg ő maga is) Terrence Malick fantasztikus hangulatú Sivár vidék-éhez, és ismét megtesszük, mert a sztori alapján nyomasztóbbnak tűnik a film, mint amilyen, és nem szeretnénk ezzel senkit elijeszteni. Az Utolsó idők a kilencvenes évek végén játszódik egy ukrán határnál fekvő faluban, ahol egy fiú és autista nővére élnek kettesben, s amennyire a helyzetük engedi, szépen. Amikor a lányt megerőszakolják, és a fiú látja a hatóságok tehetetlenségét, a saját kezébe veszi az ügyet. A Szemle-nyertes film kerek, hatásos, a színészek kiválóak, kár lenne érte, ha az Iszka utazása sorsára jutna és senki nem nézné meg.

Néznivaló: Az Utolsó idők előzetese

* * *

Utolsó jelentés Annáról
Rendező: Mészáros Márta
Főszereplők: Eszenyi Enikő, Fekete Ernő, Hámori Gabriella
Bemutató: október 22.

ForrA!s: [origo]

A rendezőnő, mint filmjei többségében, most is egy erős nőről, illetve Nagy Imre (A temetetlen halott) után egy másik olyan történelmi személyről forgatott filmet, akivel keményen elbánt a kommunista rezsim: Kéthly Annáról. A film a hetvenes években játszódik, a szociáldemokrata Kéthly (Eszenyi Enikő) belga emigrációja idején. Az idős politikusnőt egy fiatal férfi (Fekete Ernő) látogatja meg, aki megpróbálja rábeszélni, térjen haza. Nem kifejezetten politikai filmet kell várni: az alkotók saját bevallásuk szerint Kéthly személyiségére és az érzelmekre akartak koncentrálni, úgyhogy Eszenyinek ez örömjáték lehetett.

Néznivaló: Az Utolsó jelentés Annáról rövid előzetese

* * *

Szuperbojz
Rendező:
Kabay Barna
Főszereplők: Bajor Imre, Rudolf Péter, Kolovratnik Krisztián, Kállóy Molnár Péter
Bemutató: október 29.

ForrA!s: [origo]

Amikor olyan szeretnivaló filmeket nézünk, mint a Made in Hungária vagy a Valami Amerika 2, feltámad bennünk a remény, hogy a "magyar közönségfilm" már olyan kategória, amiben nincs helye az olyan nívótlanságnak, amit Kabay Barna alkotásai képviseltek. Sajnos nemrégiben szembesülnünk kellett azzal, hogy Kabay még mindig alkot, most például egy előzetese alapján igen kínosnak ígérkező zenés filmet, amiben Bajor Imre alakítja a külföldről hazatérő, kisiklott életű rocksztárt, aki szeretne újra betörni a hazai zenei életbe.

* * *


1
Rendező:
Pater Sparrow
Főszereplők: Mucsi Zoltán, Sinkó László, Mácsai Pál, Kerekes Vica
Bemutató: november 5.

ForrA!s: [origo]

Pater Sparrow első nagyjátékfilmje saját bevallása szerint nem hagyományos, narratív munka, hanem a nézőket szabadon engedő, a vizualitásra építő alkotás. A rendező igazat beszél, mi nem is nagyon tudtuk értelmezni az 1 vizuális orgiáját a Szemlén. A Stanislaw Lem novelláján alapuló sztori abból indul ki, hogy egy könyvesboltban minden kötet átalakul ugyanazzá az egy könyvvé, úgyhogy egy természetfeletti jelenségekre specializálódott detektív (Mucsi Zoltán) nyomozást indít az ügyben. Ezután elszabadul az álmokat és valóságot összemosó őrület, és a néző vagy átadja magát az utazásnak vagy bosszankodni kezd.

Néznivaló: Az 1 előzetese

* * *

Szobafogság (korábban: Pinprick)
Rendező: Daniel Young
Főszereplők: Laura Greenwood, Nagy Ervin, Rachael Blake
Bemutató: november 5.

Forrás: [origo]

A Magyarországon élő amerikai filmes nemzetközi csapattal forgatott: Nagy Ervinnek egy angol lány és egy ausztrál nő is jut a filmben. Thrillerről van szó, de nem a lány szobájába beköltöző, titokzatos gardróblakó idegen a legérdekesebb itt, hanem a középkorú anya és kamaszodó lánya ellentmondásos kapcsolata, amit Young pontosan ábrázol, és színésznői is remekelnek. Egy dolgot nem szabad várni a filmtől: lenyűgöző látványt, mivel a java egy családi ház belsejében játszódik. De éppen ettől klassz, klausztrofób a hangulata.

* * *

Poligamy
Rendező:
Orosz Dénes
Főszereplők: Csányi Sándor, Tompos Kátya, Mészáros Béla, Osvárt Andrea
Bemutató: december 10.

ForrA!s: [origo]

Orosz Dénes rendező azt ígéri, hogy olyan romantikus vígjátékot csinál, amilyen Magyarországon még nemigen volt (ami tényleg romantikus és tényleg vígjáték). A kiindulópont ígéretes: Csányi egy régi kapcsolatába belepunnyadt fickót alakít, akinek váratlanul, valamilyen furcsa fordulat folytán rengeteg nővel lesz dolga. Reméljük, a végeredmény jobban emlékeztet majd az Annie Hall-ra, mint a 9 és fél randi-ra. A rendező korábbi, Melletted című kisfilmje bizakodásra ad okot.

* * *

Kolorádó Kid
Rendező:
Vágvölgyi B. András
Főszereplők: Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla
Bemutató: november vagy december

ForrA!s: [origo]

Vágvölgyi első nagyjátékfilmje évek óta készül, és még az sem biztos, hogy idén tényleg bemutatják, mégis belevettük cikkünkbe, mert a rendező szerint most már tényleg nagyon közel vannak a finishez: zenei jogdíjakról folynak még tárgyalások és az utómunka bizonyos részei vannak még hátra. Az alkotók a kezdetektől fogva rendhagyó '56-os filmet ígérnek, aminek egy olyan figura (Nagy Zsolt) áll a középpontjában, aki véletlenül sodródik bele a forradalmi eseményekbe, amúgy a szerencsejáték és a csajozás sokkal jobban érdekli a politikánál. Egy dolgot már előre szeretünk a filmben: a főhős szeretőjét Sárosdi Lilla formálja meg, akit szinte sose látni a vásznon, pedig remek és különleges színésznő.

* * *

Adás
Rendező:
Vranik Roland
Főszereplők: Hajduk Károly, Rátóti Zoltán, Terhes Sándor, Wéber Kata
Bemutató: idén valamikor

ForrA!s: [origo]

Az Adás finoman szólva nem tartozott a kedvenc filmjeink közé a Szemlén, bár a rendező azt állította, hogy többször is meg kell nézni - lehet, itt hibáztunk. Elvileg egy utópia volna a film egy tengerparti városról, ahol megszűnik a tévéadás, meg elektromosság és más egyebek sem nagyon vannak, és azt mesélné el, hogy három testvér hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel. Sajnos se a katasztrófáról, se a testvérekről nem derül ki semmi érdemleges a félig megírt filmből, így aztán meglehetősen nehéz szeretni az Adás-t. Pohárnok Gergely képei azért jók.

Néznivaló: Az Adás előzetese

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!