Mikor nézhetjük az év legmenőbb filmjeit?

Natalie Portman szexis balett-thrillere, Danny Boyle öncsonkítós hegymászó-sztorija, Javier Bardem könnyfacsaró haldoklása, Naomi Watts Banderas-kattanása és a leszbikus Julianne Moore családi problémái. Megmondjuk, hogy az idei év legmenőbb filmjei közül melyiket miért érdemes várni, és hogy mikor jutnak el végre hozzánk.

127 Hours

Danny Boyle filmje első fesztiválvetítései után máris szélsőséges reakciókat váltott ki: a kritikusok többsége imádta és azonnal az Oscarokat kezdte számolni, a nézők egy kis része pedig rosszul lett, esetleg elájult a vetítés közben. A 127 Hours ugyanis Aron Ralston igaz történetét meséli el, akinek hegymászás közben beszorult a karja egy szikla alá, és aki öt nap után jobb alkarja amputálásával mentette meg saját életét. Onozó Róbert kollégám, miután a londoni filmfesztiválon megnézte a filmet, úgy nyilatkozott, hogy "a 127 Hours hatására semmi nem készíthet fel", és a brutális élmény ellenére még aznap másodszor is beült rá, ahol újra "ugyanúgy izgultam, hogy hátha ezúttal máshova esik az a fránya szikla, és örömkönnyeket hullattam, amikor Aron a karját hátrahagyva kimászott a hasadékból".

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

Black Swan

Darren Aronofskyt a nyáron tévedhetetlennek kiáltottuk ki, és egyelőre nem okozott csalódást: az eddig eléggé különböző filmeket jegyző (Pi, Rekviem egy álomért, A forrás, A pankrátor) rendező kollégám szerint most egy tökéletes pszichothrillert csinált, amiben Natalie Portman először szexis a León, a profi óta. A Black Swan egy balett-táncosnőről (Natalie Portman) szól, aki A hattyúk tavá-ra készülve gyönyörűen hozza a fehér hattyú figuráját, de a fekete hattyú eltáncolásához mélyen le kell ásnia lelke rejtett, veszélyes bugyraiba. Az előzetes óta tudjuk, hogy nem csak egy sokat emlegetett leszbikus szexjelenetre, hanem vizuális kényeztetésre és különleges paráztatásra számíthatunk, hiszen a durvaságokat az eddig oly ártatlan Portman szállítja.

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

Fair Game

A Bourne-rejtély rendezője, Doug Liman a cannes-i filmfesztiválon megmutatta, hogy bár az utóbbi években nem csinált semmi értékelhetőt, még mindig ért a filmkészítéshez. A Valerie Plame-botrányt feldolgozó feszes krimiben az a különleges, hogy James Bondok és Jason Bourne-ok bevetése nélkül tud minden pillanatában izgalmas lenni. Naomi Watts CIA-ügynöke az átlagosnál jóval intelligensebb és jóval nagyobb nyomás alatt dolgozó, de mégiscsak teljesen hétköznapi ember, és a film még azt a végtelen magányt is megmutatja, ami azzal jár, ha valaki még a legközelebbi barátainak sem mondhatja el, hogy kicsoda valójában.

Mikorra várhatjuk? 2011 második negyedévében mutatják be.

* * *

Catfish

Tényleg nem túloztunk, amikor azt írtuk, hogy a Social Network mellett a Catfish is egy tökéletes Facebook-film. Ezelőtt először és utoljára az Ember a magasbancímű Oscar-díjas dokumentumfilmnél éreztem azt, hogy muszáj mindenkinek a fejébe sulykolni, hogy ez nem olyan dokumentumfilm, ami miatt a legtöbb ember nem néz dokumentumfilmeket, hanem egy őrületesen izgalmas és szórakoztató krimi, csak éppen igaz. Amikor a Catfish-re tapadt a tekintetem, megint ezt éreztem. A valóság néha tényleg izgalmasabb, rejtélyesebb, borzongatóbb és meghatóbb, mint bármilyen fikció. A filmről nem szabad sokat tudni, mielőtt megnézi az ember, bőven elég annyi, hogy egy fiúról szól, aki a Facebookon keresztül összeismerkedik egy szexi csajjal és szimpatikus családjával, és sok hónapnyi csetelés és telefonálgatás után útra kel, hogy személyesen is találkozzon internetes barátaival.

Mikorra várhatjuk? Jelenleg nincs hazai forgalmazója.

* * *

Never Let Me Go

Kazuo Ishiguro Ne engedj el... című regényének filmadaptációját annak ellenére nagyon megnéznénk, hogy az amerikai kritikusok egy része élettelennek és lefojtottnak titulálta. Lehet, hogy ez pont a hű adaptáció jele, hiszen a regény maga is nagyon visszafogottan, távolságtartóan, angolos szenvtelenséggel meséli el a három iskolatárs történetét, akikre titokzatos, sötét jövő vár. Ezt is sokkal izgalmasabb lehet úgy látni, hogy az ember nem tudja előre a végkifejletet, úgyhogy nem részletezzük a sztorit, és azt javasoljuk, aki eddig nem olvasta a könyvet, inkább szűzen nézze majd meg a filmet. A három főszerepben a huszonéves generáció három leghíresebb brit színészét, Keira Knightley-t, Carey Mulligant és Andrew Garfieldot láthatjuk, nagyon kíváncsiak vagyunk, mit kezdenek egymással.

Mikorra várhatjuk? Moziban biztos nem lesz, DVD megjelenésre lehet számítani előbb-utóbb.

* * *

Winter's Bone

Woody Allen mondta, hogy nem nagyon néz filmeket, de ezt látta és tetszett neki, úgyhogy első adandó alkalommal megnéztük mi is. Az embereket nem fogja jobban szeretni, aki megnézi (Allennek talán részben a végtelenül pesszimista szemlélete miatt tetszik), a főszerepet játszó Jennifer Lawrence-t viszont igen. A húszéves színésznő szinte nem is játszik, csak teszi, amit a szerepe diktál: keresi eltűnt drogkereskedő apját, mert ez az egyetlen esélye arra, hogy fenntarthassa azt a már így is nyomorult életet, amiben kistesóival és szinte katatón állapotban levő anyjával evickél. Amerika középső részének anyagilag és erkölcsileg is lerongyolódott arcát mutatja meg a film, de olyan kérlelhetetlen őszinteséggel, hogy még utálni sem lehet benne senkit, mert - érthető módon - mindenki csak a saját túléléséért küzd.

Mikorra várhatjuk? Jelenleg nincs hazai forgalmazója.

* * *

The King's Speech

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne szeretné Helena Bonham Cartert, Colin Firth-t és Geoffrey Rush-t, úgyhogy ennek a filmnek eleve nyert ügye van, mert mindhármukat egybetereli. És ez még csak a kezdet, mert a 30-as években játszódó film VI. Györgyről, II. Erzsébet apjáról szól, aki dadogása miatt rettegett a nyilvános beszédektől - menten elolvadunk, ugye? Aztán képbe kerül az extravagáns ausztrál szakember, aki segít a királynak igazi királlyá válni, miközben Bonham Carter elbűvölően viselkedik a háttérben. Jolly good - ahogy az egyszeri angol mondaná.

Mikorra várhatjuk? 2011. február 3-án érkezik a mozikba.

* * *

The Kids Are Allright

Rovatunkat némiképp megosztotta ez a film (én egy pillanatig sem hittem el Annette Beninget és Julianne Moore-t egy párnak), de tény, hogy számos erénnyel rendelkezik, például azzal, hogy nem furcsaságként, hanem teljesen természetesnek mutat be egy olyan amerikai családot, ami két leszbikus nőből és két (azonos donor spermájával nemzett) tizenéves gyermekből áll. Továbbá jó benne, hogy Mark Ruffalo végre egy hihető és szerethető figurát alakít, és hogy még nála is imádnivalóbb a gyerekeket játszó két fiatal színész, Josh Hutcherson és Mia Wasikowska. Aki utóbbit még csak az Alice Csodaországban-ban látta, mindenképp tegye meg magának a szívességet, hogy ebben is megnézi.

Mikorra várhatjuk? Jelenleg nincs hazai forgalmazója.

* * *

Somewhere

Sofia Coppola (Öngyilkos szüzek, Elveszett jelentés, Marie Antoinette) finoman ábrázolt hangulataira, nőies humorára, érzékenységére mindig vevők vagyunk, és az, hogy már megint egy hotelbe (a legendás hollywoodi Chateau Marmont-ba) helyezte a filmjét és hogy egy kiégett filmsztár életébe pillanthatunk be, már bőven elég volt ahhoz, hogy nagyon várjuk a Somewhere-t. Ehhez képest sajnos kollégám azt tapasztalta a velencei filmfesztiválon, hogy a film hangulatosság helyett inkább azt az unalmas személyességet hozza, amit egy naplóblog. Ez még nem kell, hogy elvegye bárki kedvét a filmtől, de lehet, hogy jó figyelmeztetés: a Somewhere talán inkább azok filmje lesz, akik imádták Gus Van Sant Utolsó napok-ját, és nem feltétlenül azoké, akik az Elveszett jelentés-t élnék újra. Egyébként pedig a velencei zsűri másképp gondolta, és Coppolának adták a fesztivál fődíját.

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

Youth in Revolt

A Lázongó ifjúság zseniális tiniregény, amelynek főhőse, Nick Twisp családi és szerelmi élete elviselhetetlen problémáinak megoldására kifejleszt egy pszichopata-beütésű alteregót, Francois Dillingert, aki módszeresen mindent végleg tönkretesz Nick életében. Michael Cera ugyan erősen túlkoros a főhős megformálására, de erről azonnal megfeledkezünk, amikor a filmet nézzük: mintha rá írták volna a szerepet. Miguel Arteta nagyon jó érzékkel adaptálta az alapanyagot, persze sok mindent kénytelen volt kihagyni, de a könyv sajátos, leginkább az Adrian Mole-regényekre hajazó hangulata érintetlen maradt.

Mikorra várhatjuk? Moziban nem mutatják be, DVD-n 2011 első negyedévében jelenik meg.

* * *

A Single Man

Amikor egy neves divattervező közli, hogy filmet fog rendezni, sok szemöldök felszalad és rosszmájú megjegyzésekre is számítani lehet, de a Gucci divatházat a 90-es években felfuttató Tom Ford minden tekintetben elegáns filmje (ebben és ebben a cikkünkben írtunk róla) lazán a kételkedők orrára koppint. Igaz, hogy a kedvesét gyászoló meleg professzor történetében a lakásbelsőktől kezdve a fényeken keresztül az utolsó nyakkendőtűig minden teljesen mű, de a rendező olyan következetesen húzta fel ezt a mesterséges világot, hogy mégiscsak életre kel a dolog. A főhőst alakító Colin Firth csodás, mint általában, Ford pedig valószínűleg nem marad egyslágeres előadó, mert magabiztos bemutatkozása után már dolgozik is következő filmjén - ami egy komédia lesz.

Mikorra várhatjuk? Jelenleg nincs hazai forgalmazója.

* * *

Another Year

Mike Leigh még nem csinált rossz filmet, de az idei cannes-i filmfesztivál nem túl erős versenyprogramjából különösen kicsillogott az Another Year. A rendező egy végtelenül komor (Vera Drake) és egy meglepően vidám (Hajrá boldogság!) film után visszatért az Abigél bulija köztes terepére: középosztálybeli angolok életéből csinál tragikomédiát. Egy az öregkor felé boldog egyetértésben haladó házaspár életét állítja kontrasztba egy megkeseredett, egyedülálló nőével, és sokadszorra hajtja végre a trükköt, hogy átnevetgéljük a filmjét, ami aztán mégiscsak a földhöz ver minket.

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

Biutiful

A Korcs szerelmek-kel induló Alejandro González Inárritu tökös első filmje óta inkább érzelmes oldalát csillogtatja filmjeiben, és van, amikor ez működik (Bábel), van, amikor viszont az igazi emberi drámáktól elcsúszik a közhelyes érzelgősség felé (21 gramm), és sajnos a Biutiful-lal is beleesik ebbe a csapdába. Mindvégig érezni, hogy Inárritu iszonyatosan meg akar hatni minket az illegális munkásokat foglalkoztató, súlyos családi problémákkal küzdő, haldokló vállalkozó történetével, de pont ez a tapintható igyekezet akadályoz meg minket abban, hogy igazán belemerüljünk. Azért van néhány erős pillanat, és a főhőst játszó Javier Bardem is ugyanolyan jó, mint bármikor, miatta érdemes megnézni a filmet.

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

The Fighter

David O. Russell filmjét még nem sokan látták - egy meglepetésvetítést tartottak belőle az AFI-fesztiválon -, de az első kritikák szerint egy korrekt, de szimpla sportfilmről van szó. A The Fighter Mark Wahlberg szerelemprojektje volt már régóta, és elég sokat kellett küzdenie érte, míg sikerült megfilmesíteni a sztorit, ami azt meséli el, hogy a Micky Ward nevű bokszoló (Wahlberg) hogyan tér vissza a ringbe drogos bűnözőből lett edző féltestvére közreműködésével. Szóval egy Rocky-típusú sablonfilmre kell számítani, de amivel biztosan az átlag fölé emelkedik, az a szereposztás: a drogos tesót játszó Christian Bale-t, az anyjukat alakító Melissa Leót és a Micky barátnőjét megformáló Amy Adamst is alig győzték dicsérni a kritikusok, és a színészi kategóriákban több Oscar-jelölést jósolnak a filmnek.

Mikorra várhatjuk? 2011 második negyedévében mutatják be.

* * *

Rabbit Hole

John Cameron Mitchell két iszonyatosan szórakoztató és meglepően őszinte (Hedvig és a mérges csonk, Shortbus), szexuális témájú filmje után teljesen más jellegűt csinált: egy színdarabot filmesített meg, amely arról szól, hogy egy házaspár hogyan próbál megbirkózni kisfia halálával. A filmet még az USA-ban is csak ezután mutatják be, de az első kritikák nagyon pozitívak: a rendező állítólag a hatásvadászatot kerülve finom visszafogottsággal, és ami különösen érdekesen hangzik, nagyon sok humorral mutatja be a gyásszal küzdő párt. Mindkét főszereplő - Nicole Kidman és Aaron Eckhart - remekel, ráadásul állítólag Kidman felhagyott a botoxszal, és a homloka újra mozgásképes!

Mikorra várhatjuk? 2011 második negyedévében mutatják be.

* * *

You Will Meet A Tall Dark Stranger

Woody Allen az a rendező, akinek még a rossz filmjeit is lehet szeretni, de mint a cannes-i filmfesztiválon már beszámoltam róla, ez a mostani igazán pompásan sikerült. A film egy jómódú londoni családról szól, amelynek minden tagja másra vágyik, mint amit megkaphat, és persze mindannyian tévednek, amikor boldogságukat az el nem érhető dologtól teszik függővé. A film Naomi Wattstól kezdve Antonio Banderason keresztül Anthony Hopkinsig kiváló színészekkel van telezsúfolva, akik mind örömjátékot mutatnak be, talán, mert érzik, hogy Allen ezúttal pontosan eltalálta a dráma és a komédia, az empátia és a cinizmus tökéletes, elegáns keverékét.

Mikorra várhatjuk? 2011 első negyedévében mutatják be.

* * *

Blue Valentine

Az amerikai korhatárbizottság jelenleg azzal szívatja ezt a remek filmet, hogy a pornónak és horrornak fenntartott legmagasabb korhatár-besorolást adta neki, egy állítólag túlságosan explicit szexjelenet miatt. Ez azért különösen botrányos, mert a Blue Valentine pont az ellentéte azoknak a filmeknek, amik a sztori szempontjából szükségtelen erotikával akarják behúzni a nézőket. A Michelle Williams és Ryan Gosling (mindketten remekelnek) főszereplésével készült film egy párkapcsolat kialakulásának és szétesésének hihetetlenül fájdalmas és hiteles története, és a szex (sőt, inkább annak hiánya!) pontosan úgy és annyit jelenik csak meg benne, ahogy dramaturgiailag indokolt. A korhatárbizottság valószínűleg nem az amerikai fiatalok erkölcseit félti, hanem azt akarja megakadályozni, hogy megtudják, a szerelem és a szex nem mindig olyan rózsaszín mámor, amilyennek Hollywoodban lefestik.

Mikorra várhatjuk? Jelenleg nincs hazai forgalmazója.