Sírva röhögünk, annyira magyar

Magyar filmért rég lelkesedtek nézők ennyire, pedig a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nem korszakalkotó vagy világmegváltó mű. Akkor meg mire föl ez a nagy cécó? Aki látta már, annak világos: Reisz Gábor filmjében ezer apró gesztusban, poénban, helyzetben ismerünk saját életünkre. A film másfél órájában mindenki talál valamit, amitől a homlokára csap, sőt akár röhög is egy jót, annyira hamisítatlanul magyar az egész. Nem összekacsintós szentimentalizmus, nem olcsó közhelygyűjtemény - tényleg mi vagyunk. 

1. Miért félek, ha van bérletem?

Ezt a kérdést teszi fel magában Áron, a főhős a buszon, és ahogyan ő sem, mi sem tudjuk a választ. Benne van ebben minden, amit Magyarországon az állam és a polgár viszonyáról tudni kell. Tulajdonképpen sírnivaló, hogy ezen is tudunk röhögni.

Bach Kata a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

2. Kiváló magyar termék

A családi körben elköltött névnapi ebéd a film egyik fénypontja, már csak azért is, mert valószínűleg minden étkezőasztalnál lejátszódott már hasonló jelenet, legfeljebb nem fonnyadt külföldi paradicsommal és auchanos petrezselyemmel a főszerepben. Ja, és persze az is mindegy, hány százalékos a tejföl, ameddig magyar. Külön hungarikum Áron apja, akit a fantasztikus Kovács Zsolt kelt életre. Az apa, aki állandóan takarít, aki az előszobában leveteti a cipőt, aki elszúrja a bevásárlást, és elfelejti a névnapokat. Egy tipikus cuki morgós papucs, aki miatt akár pszichológushoz is járhatnánk, de lelkünk mélyén a hősünk.

3. A trottyos bölcsész

Telitalálat a főszereplő Ferenczik Áron. A legtöbb magyar színész - tisztelet a kivételnek - egy picit mindig túl teátrális a filmvásznon; ideje volt kipróbálni, milyen színész válna egy rendezőből. A főhőst alakító Ferenczik Áron maga is filmrendezőnek készül, ráadásul elég különleges fazon magában is. Egy pillanatra sem játszik, hanem csak abszolút természetességgel van. Az élhetetlen figura pedig, akit megjelenít a filmben, tizenöt évvel ezelőtt is legendás volt, és most is az. A trottyos, barna kordgatyó, a kinyúlt póló, a széjjeltaposott cipő és a bölcsészszemüveg minden lányban felidézi az egyetemi szerelmét. Szexszimbólum testesült meg a vásznon, na.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

4. Mennyi az én részem?

Teljesen mindegy, hogy mióta élsz külföldön, az az automatikus mozdulat, ahogy egy haveri társaságban a számla után nyúlsz, a saját söreid árát bogarászod, és fejben osztasz-szorzol, a sírig elkísér.

5. Anyukámmal tudok beszélni?

Áron még harmincévesen is automatikusan így szól a telefonba. Na de ki nem hívta így gyerekkorában az anyukáját a munkahelyén? Mindegy, hogy az adott anyuka egy néhány fős kft.-nél vagy egy hatalmas vállalatnál dolgozott, mi a világ legtermészetesebb dolgának gondoltuk, hogy a cégnél mindenkinek tudnia kell, ki a mi anyukánk. És lélekben kicsit még tizenegy évesek maradtunk.

Ferenczik Áron és Tarr Judit a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

6. Hát te vagy az Erzsike fia?

Ezt valószínűleg mindenki ismeri: a kapcsolatok és rokoni szálak fontosságának mindenütt jelenvaló ördögi mételyét. Csókos, az igazgató kicsi fia, nepotizmus, urambátyám... bárhogy is nevezzük ezt a jelenséget, az élet számos területét áthatja. Áront az anyukája beküldi a HR-es nőhöz interjúra, aki egészen addig látványosan levegőnek nézi, amíg le nem esik neki, hogy a srác Erzsike fia. Külön vicces, ahogy a jelenet alatt a Facebook Messenger jellegzetes prüntyögése hallatszik: rádöbbenünk, milyen rövid idő alatt milyen barátságosan ismerőssé vált ez a hang.

7. Úgy tahó, ahogy tényleg

Végre nem Üvegtigris-módra eltúlzott karikatúrákat látunk, hanem igazi tahókat, köztük a pótdíjazási irodában dolgozó fickóval, aki csak szolidan tapló, pont mint az életben.

Nagy Viktor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

8. Szomszédok

A szereplők egy ponton bárgyú mosollyal, szerencsétlen testtartásban a kamerába mondják a világ legbanálisabb hétköznapi igazságait. Ehhez is magyarnak kell lenni, hogy felismerjük a Szomszédok-ra való utalást. Ironikus kikacsintás ez a rész, és szomorú, hogy mégis teljesen hitelesek az elhangzó mondatok.

9. Mutyi

Amikor Áron és a haverjai arról dumálnak, hogy hány ismerősük ment már külföldre, és miért is van ez így, akkor természetesen az utóbbi évek legemblematikusabb magyar szavának is el kell hangoznia. Csak remélhetjük, hogy unokáink már nem fogják érteni, mit jelent.

Győriványi Bálint, Ferenczik Áron, Horváth Miklós és Owczarek Tamás a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

10. Hagyjuk már a szép magyar lányokat!

A külföldre távozás elleni érvek között természetesen az egyik haver felhozza az örök klasszikust, a szép magyar lányokat. Örökké hálás leszek, amiért végre valaki - a baráti társaságból egy másik srác - végre leugatja ezt a buta, ócska és igazából sértő érvet.

11. Így káromkodunk

Nem arról van szó, hogy a magyar filmekben ne lenne elég káromkodás, hanem arról, hogy az sokszor túlbonyolított, erőltetett, hamis. Az viszont, ahogyan Áron a foga között nemes egyszerűséggel elsziszegi, hogy "faszom", vagy ahogy gyönyörűséges hosszú ú-val elhangzik egy "kúúúúrvaanyád", az szívmelengetően igazi.

12. Szakadtbüdöstrógermagyarparaszt

Áronnak nem kellenek az anyukája vásárolta új cuccok, inkább a régi, kinyúlt gönceiben akar nekivágni Portugáliának, ahogy egy igazi szakadtbüdöstrógermagyarparaszt. Remélem, meggyökeresedik ez a kifejezés, mert gyönyörű.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan portugál részében Forrás: Cirko Film

13. Nem kurva mindegy, hol van vasérc?

Áron volt osztálytársa, Amigo Dávid szemét kisgyerekből nyomorult felnőtt lett. Földrajztanár. Kiborulása arról, hogy a tanítványai nem tisztelik, mert rohadt mindegy nekik, hogy hol van vasérc, és melyik a lánchegység, és arról, hogy valójában tényleg minden mindegy, nem csak a geográfusok, hanem mondhatni egy egész generáció összes frusztrációját fogalmazza meg és löki elénk. Ez a három perc többet mond arról, hogyan érezzük magunkat itt és most, mint bármilyen szociológiai tanulmány.