Elterjedt vélekedés, hogy Magyarország utoljára 1956-ban volt tényező a világtörténelemben. Hirtelen rés nyílt a vasfüggönyön, pár napig akár azt is lehetett hinni, hogy hazánk térfelet cserél a Szovjetunió és az Egyesült Államok nagypolitikai játszmájában, és a szabad világhoz csatlakozik.
'56 jelentősége túlnőtt az ország határain, mivel a kialakult egyensúlyi állapot felbomlásával kecsegtetett. Ezért is lehet, hogy
a magyar témákhoz amúgy csak nagyon ritkán nyúló amerikai filmipar többször is foglalkozott a forradalommal.
A kilenc éve bemutatott A szabadság vihara című dokumentumfilm például a melbourne-i olimpia elhíresült magyar–szovjet vízilabda-mérkőzésen keresztül eleveníti fel '56-ot, mindezt Lucy Liu és Quentin Tarantino produceri segédletével.
Volt persze más oka is Hollywood érdeklődésének: ne felejtsük el, hogy a budapesti utcákon harcoló fiatalokról szóló híradások és felvételek az egész világot bejárták, a bemutatott emberek a hősiesség és a szabadságvágy jelképeivé váltak. A Time magazin 1956-ban egyenesen az év emberének választotta a magyar szabadságharcost.
Hollywood imádja a hősöket, és '56 tálcán kínálta őket.
Nem csoda hát, hogy a forradalom leverése után pár évvel az akkor karrierje elején álló, később kétszeres Oscar-díjas amerikai színészből, Jason Robardsból magyar szabadságharcost csináltak.
Az 1959-ben bemutatott Az utazás (The Journey) mára már az elfeledett alkotások sorát gyarapítja, pedig pénzt nem kímélve a korszak két nagy sztárja szerepelt benne, kaliforniai stúdióhelyszínek helyett Ausztriában forgatták – az előzetes narrációja szerint "lőtávolságra a vasfüggönytől" –, és a már sokszor bizonyított, kijevi születésű Anatole Litvakot nyerték meg rendezőnek. (Litvak filmjei közül A tábornokok éjszakája című háborús dráma a legismertebb nálunk.)
Még arra is odafigyeltek, hogy a forgatókönyvet olyan ember jegyezze, akit nemzetiségénél fogva nem hagy hidegen a téma: Tábori György (George Tabori) a Meggyónom című Alfred Hitchcock-film írójaként szerzett magának nevet Hollywoodban, legtöbbször feldolgozott műve pedig a Hitler fiatalkoráról szóló 1987-es Mein Kampf.
Az utazás-ban A hét mesterlövész-ből ismert Yul Brynner és korának ünnepelt színésznője, a Blimp ezredes élete és halálá-val híressé vált Deborah Kerr kötelezte el magát a magyar ügy mellett, ők játszották el a film két főszerepét. A sztárpáros pár évvel ezelőtt már sikerre vitt egy produkciót, az Anna és a sziámi király-ért Kerrt Oscarra jelölték, Brynner pedig haza is vihette a szobrot.
A film a forradalom végnapjaiban játszódik, és a budapesti repülőtéren kezdődik, ahol egy külföldiekből álló társaság már napok óta hiába várja, hogy elhagyhassák az országot. Végül buszon indulnak el a határ felé.
Az angol arisztokratát alakító Kerr egy magyar forradalmárt próbál átcsempészni Nyugatra, ebben a Brynner által eljátszott orosz tiszt lesz a legnagyobb ellenfele, aki addig nem hajlandó átengedni a társaságot, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy nincsen közöttük egyetlen magyar sem.
Brynner amúgy nem egy, az akkori filmekben tipikusnak számító, kizárólag feketével felfestett orosz tisztet formált meg. Szurov őrnagyot frusztrálja a tudat, hogy a magyarok utálják őt, és az angol úrihölgyben, Lady Diana Ashmore-ban sem az imperialista ellenséget látja, hanem egy vonzó és intelligens nőt, aki egyre jobban érdekelni kezdi. Aki kedveli az ötvenes évekbeli hollywoodi filmek érzelmességét, méltóságteljes sodrását, az Az utazás-t is szeretni fogja.
Az utazás bevált hollywoodi gyakorlatot követ, úgy hoz közel az amerikai közönséghez egy távoli, egzotikus országot, hogy egy hangsúlyosan kívülálló angolszász főszereplő szemén keresztül láttatja az eseményeket. A többi, magyar–osztrák határon rekedt utassal együtt Diana is megrendülve figyeli, ahogy a magyarok a Himnusz éneklésével fejezik ki ellenállásukat.
„Csupa cigány hegedűsnek hittem a magyarokat, most meg ők tanítják bátorságra a világot” – mondja az egyik nyugati utas. Az utazás minden alkalmat megragad, hogy a magyarokat tragikus, a szabadságért az életüket is feláldozó hősként állítsa be. De sokszor ezt hollywoodias túlzásokkal teszi, és olyan színészek kezébe ad fegyvert, akikről nehéz elhinni, hogy '56-ban felkeltek a szovjet elnyomás ellen.
Anouk Aimée a francia újhullám kedvelt színésznője volt, továbbá Fellini két remekművéből, Az édes élet-ből és a 8 és fél-ből emlékezhetünk rá, így aztán különös érzés volt ő Éva nevű szabadságharcosként magyar trikolórt mintázó karszalagban látni őt, aki ráadásul törve beszéli a magyart. Bevallom, a feltehetően fonetikusan betanult szövegét nem tudtam elsőre kibogozni, de az alábbi videóra kattintva bárki tehet egy próbát.
Az Ausztriába tartó busz egyik külföldi utasa csokoládét ajánl fel neki, ő azonban átszellemült arccal elutasítja, és azt mondja, hogy fegyverekre van szükségük – ez a jelenet is csak egy hollywoodi filmben történhet meg.
Jason Robards számomra a westernnel forrt össze, ő volt Cheyenne a Volt egyszer egy Vadnyugat-ban, illetve ő játszotta el A pap, a kurtizán és a magányos hős főszerepét. Az utazás-ban, vagyis az első mozifilmjében egy sebesült, lázálmában magyarul beszélő szabadságharcost alakított, akit a régi szerelmét megformáló Kerr próbál átcsempészni a határon.
A karakter múltját úgy írták meg, hogy magyar létére hihető legyen róla, hogy kifogástalanul beszéli az angolt. Így aztán Robards az anyanyelvén intéz dühödt vádbeszédet a kommunizmus ellen. Felsorolva, hogy az ÁVH milyen szörnyűségeket tett az általa eljátszott biológus férfival, aki pechjére úgy döntött, hogy Angliából visszatér Magyarországra. Nem veszi észre, de még az orosz tiszt szíve is megesik rajta.
Furcsa véletlen, hogy Jason Robards későbbi rendezője, a pályáját gyerekszínészként kezdő Ron Howard is felbukkant Az utazás-ban. Első kreditált filmszerepében amerikai kisfiúként öltögette a nyelvét orosz katonákra.
Harminc év múlva Howard már rendezőként dolgozott együtt Robardsszal: előbb az 1989-ben bemutatott Vásott szülők-ben, majd az 1994-es Lapzártá-ban. Az utazás-ban csak a magyar határ közelébe jutott el Howard, tavaly viszont már biztosan át is lépte azt: hiszen Budapesten forgatta az Infernó-t.
Aki szereti figyelni egy külföldi produkcióban a magyar részleteket, annak Az utazás maga lesz a mennyország. A film tele van magyar feliratokkal: a pult felett például az a felszólítás olvasható, hogy
Igyál sört!,
az egyik külföldi utas táskarádiójából a forradalmárok elkeseredett segélykiáltása hallható. '56 egyik jelképe, a kisiklatott sárga villamos is feltűnik, illetve Tábori számos jellegzetes magyar ételt és italt is beleírt a filmbe. Robert Morley érdeklődve harap bele a lángosba, a Pannónia szállóban tokaji bort és töltött káposztát szolgálnak fel, és Kerr száját még a "fogas" szó is elhagyja. Ez a jelszó a piaci halárushoz, aki titokban embereket csempész át a határon.
Több magyar színész is feltűnik a film kisebb mellékszerepeiben, a statiszták magyar menekültek. Kerrt és Robardsot egy Szabó bácsinak hívott férfi próbálja átvinni Ausztriába, és még az is lehet, hogy a Fertő-tavon vették fel az éjszakai csónakázásukat. Szabó bácsit az Újvidéken született szerb származású magyar színész, Petrovich Iván játszotta el.
A harmincas években Hollywoodban is szerencsét próbált, majd visszatért Európába, és Magyarország mellett német nyelvterületen is sűrűn foglalkoztatták. Az Ópiumkeringő-ben Karády Katalinnal és Jávor Pállal játszott együtt, 1945-ben végleg elhagyta Magyarországot. Szerepelt Romy Schneider Sissi-trilógiájának középső részében, a nagy hatású Felvonó a vérpadra című bűnügyi drámában Jeanne Moreau-val játszott együtt.
Csepege, a Pannónia hotel állandóan mozgásban lévő tulajdonosa a legnagyobb természetességgel keveri az angol és magyar nyelvet. Őt az osztrák–amerikai Kurt Kasznar formálta meg, aki magyar nevelőapja révén sajátíthatta el a nyelvet. Tökéletes kiejtéssel mondja például a zenekarnak, hogy „hallgass, kuss, kuss”.
Deborah Kerr csak a szerepe szerint volt arisztokrata, a kocsmáros lányát, vagyis az orosz tiszt szeretőjét viszont egy igazi grófkisasszony játszotta el. Nádasdy Borbála a forradalom leverése után, tizenhét évesen szökött át Ausztriába, és rögtön egy főszereppel kezdte a karrierjét a Meine schöne Mamá-ban, majd Yul Brynner szorongatta őt Az utazás-ban.
„Beleszeret az egyik angol nőbe, miközben én vagyok a szeretője... Hát ez nekem nem tetszett – idézte fel Nádasdy a szerephez kapcsolódó ellenérzéseit a Filmkultúrának adott interjújában. – Ha ezt Magyarországon megtudják! Legyek a lánya a kocsmárosnak, vagy nincs inkább egy ellenállószerep ebben a filmben?”
„Mondták, van, de azt Anouk Aimée játssza. Ne már, miért nem inkább én?! Elmondtam, hogy miért nem akarok az orosz tiszt szeretője lenni, mert az árulás, amit később nagyon sokszor meg is kaptam mindenkitől. Viszont Ginóék azt mondták, azt játszod, ami van, Yul Brynner a partnered, ez egy óriási lehetőség, egy ugródeszka!” A fiatal Nádasdy annyira szégyellte a dolgot, hogy odament a magyar statisztákhoz, és elmagyarázta nekik, hogy nem tehet a szerepről, előbb szerződtették le, mint hogy tudta volna, kit kell eljátszania.
A forgatást ettől függetlenül élvezte, sok színészt megismert, az ígéretes kezdet után azonban belőle nem lett színésznő. Otthagyta Hollywoodot, Párizsba költözött, ahol az akcentusa hirtelen komoly problémává lépett elő. Franciaországban Az utazás forgatásán megismert orosz stábfotóssal élt együtt, esküvőjükön pedig egy régi ismerős, Yul Bynner volt a tanú.
Az ötvenes évek végén egy másik amerikai film is az '56-os forradalmat választotta témájául, de ez már nem egy nagyszabású hollywoodi produkció, hanem egy fillérekből összetákolt B-film volt. A budapesti rém (The Beast of Budapest) cím úgy hangzik, mintha egy horror lenne, és a szenzációhajhász moziplakát sem oszlatta el azt a tévképzetet, hogy a film nézője nyakig elmerülhet majd a szexben és erőszakban.
Kategóriáján belül mesteri darab – mármint a plakát,
a filmnek ugyanis a Budapesen rögzített, híradós archív felvételek a legerősebb részei.
A stúdiódíszletek között felvett jeleneteket próbálták meg hitelesebbé tenni velük, de ennek csak az lett az eredménye, hogy még jobban kiütközött A budapesti rém művisége és olcsósága. A maga módján azért szórakoztató alkotás, mivel a rövid játékideje miatt (alig több mint egy óra) előbb vége lesz annál, mint hogy ráunjunk a ponyvaregénybe illő történetre.
A semlegesség helyett a szabadságharcot választó főhős híján van a karizmának, de szürkeségét szerencsére ellensúlyozzák a változatos mellékszereplők: a röpcédulákat terjesztő egyetemi tanár, a hithű kommunista barátnő, a film noirokból átvett doromboló szőke bombanő, az ördögien gonosz ÁVH-parancsnok és a forradalmárlány, akiből öngyilkos merénylő lesz.
Ebben a filmben már nincsenek a magyar eseményekre rácsodálkozó külföldiek. Szinte végig a magyar fővárosban játszódik, és diákok, fiatal magyar forradalmárok a szereplői.
A film szépen végigmegy '56 főbb eseményein a maga szegényes keretei között, újrajátssza a főbb eseményeket,
mint például a Magyar Rádió épületének elfoglalását, de még a Kilián laktanyába is betérünk.
Pár, a magyar nézők által rögtön kiszúrható hiba azért becsúszott. A Rákosi-címer helyett egy sima vörös csillagot vágnak ki a zászlóból, illetve a „Ruszkik, haza” feliratot sem sikerült helyesen leírniuk, az lett belőle, hogy
Rusky menj haza”.
Ha lett volna pénz neves színészekre, a karikatúraszerűen eltúlzott ÁVH-parancsnok szerepére Gerard Milton helyett tökéletes választás lehetett volna az elhízott, verejtékező Orson Welles. Zágon Ottó hidegvérű gyilkos, az alagsorban fiatal nőket és papokat kínoz, és ha úgy hozza az élet, a barátnőjét is simán megfojtja. Kétségkívül ő a film legemlékezetesebb alakja.
A budapesti rém is úgy mutatja be a magyar szabadságharcosokat, mint akik gondolkodás nélkül feláldozzák életüket az ügyért. A film végén vidéken éri őket a hír, hogy a szovjetek megtámadták Budapestet. Arról beszélnek, hogy a kocsijukban van annyi benzin, hogy eljussanak Bécsig, de az egyikük közbeszól, hogy ezzel a benzinnel akár öt vagy hat tankot is elpusztíthatnának.
A teljes beszélgetést a fenti videóban nézheti meg: ilyen véget kap '56, ha a történelmet ponyvaregényes fordulatokkal és beszólásokkal vegyítik. Amúgy a belga moziplakát készítőjét is minden dicséret megilleti:
A hidegháború vége lehetőséget adott arra az amerikai filmiparnak, hogy az '56-os forradalmat némi önkritikával fűszerezve, történelmi távlatból vizsgálja, illetve hogy végre eredeti helyszíneken játszhassák újra az utcai harcokat.
A Cég – A CIA regénye című 2007-es minisorozat mindkét lehetősséggel élt. Egyrészt eljöttek Budapestre forgatni. A CIA kémjét játszó, amúgy Batman hű társának, Robinnak a megformálása miatt ismert Chris O'Donnell a Szépművészeti Múzeumban lép kapcsolatba az összekötőjével, majd a Lánchídon tuszkolják be egy kocsiba az ÁVH emberei. Másrészt Amerika '56-os szerepvállalását – pontosabban annak fájó hiányát – sem hallgatta el.
A minisorozat több évtizeden átívelő története a hidegháború több kulcsmomentumát is felidézi.
Az 1956-ban játszódó rész egyszerre dokumentálja a magyarországi eseményeket, és tesz kísérletet arra, hogy felvázolja azt a dilemmát, amivel az amerikai kormány szembesült.
A Szabad Európa rádión és más csatornákon keresztül éveken át ellenállásra biztattak, ha viszont csapatokat küldtek volna Magyarországra '56-ban, azzal egy országhatárokon túlnyúló, akár világháborúvá terebélyesedő fegyveres konfliktust kockáztattak volna meg.
A sorozat elsősorban amerikai fogyasztásra készült, így hát a Ronin-ból és a Kaliforgiá-ból ismert Natascha McElhone magyarázza el az amerikai kémnek, vagyis hát a közönségnek, hogy mi is az az ÁVH. Szerepe hasonló ahhoz, amit Deborah Kerrtől láttunk Az utazás-ban. Angol nőként beleszeretett egy magyar férfiba, majd a forradalom mellé állt.
A történelemlecke után megérkezünk a magyar ellenállás egyik vezéralakjának, Zelk Árpádnak az otthonába, aki törkölypálinkával kínálja a fontos üzenetet hozó amerikait.
Szép lett volna, ha magyar színészre bízzák ezt a szerepet, de ehelyett a horvát származású német Misel Maticevic játszhatta el a lánglelkű költőt, aki a forradalom kirobbanásakor fegyverre cserélte a tollat, és nem kegyelmezett senkinek.
A Cég is felvonultatja '56 ikonikussá vált képeit: a forradalmárok tankot zsákmányolnak, és azzal füstölik ki az ÁVH embereit, később viszont egy szovjet tank zúzza szét a fedezéknek használt sárga villamost.
Számos magyar színész szerepet kapott a minisorozatban, az '56-os részben Elek Ferencnek jutott a legfajsúlyosabb szerep, aki az ÁVH tisztjeként vallatja Chris O'Donnellt. Elek pillanatok alatt megutáltatja magát a nézőkkel, a későbbiekben pedig az is kiderül a karakteréről, hogy nem csupán egy szadista állat, hanem egy elvtelen gazember is, aki bármire képes az életéért. A filmsorozat egyik legemlékezetesebb jelenetsorában forradalmárok veszik üldözőbe Eleket, érdemes megnézni, mi történik vele.
A magyarokkal szimpatizáló amerikai kém a forradalom leverését ép bőrrel megússza, és az életben maradt forradalmárokkal együtt Ausztriába menekül. Mélyen megindították a budapesti események, de idővel rájön, hogy ez csak egy felvonás volt a sok közül a hidegháború történetében, és néhány jelenettel később már Fidel Castro megdöntését, a balul elsült disznó-öbölbeli inváziót készíti elő.
A Cég – A CIA regénye legérdekesebb vonulata – már Elek Ferenc alakításán túl –, hogy '56 jelentőségét Amerika nézőpontjából vizsgálta, tágabb összefüggésbe helyezve a magyarországi forradalmat.