90. Oscar-gála: A víz érintése a legjobb film, Gary Oldman és Frances McDormand a legjobb színészek - percről percre
2018. március 05. 01:40
Az Oscar-gála - szemben a Golden Globe és a BAFTA díjátadóival - nem a fekete ruhákról szól.
A MeToo szervezői már korábban jelezték: nem tartják lényegesnek, hogy a gála vörös szőnyegén vonuló sztárok fekete ruhában tanúsítsák szolidaritásukat a szexuális visszaélések áldozataival, fontosabbnak érzik a tetteket, és azt tervezik, hogy inkább a műsorban szentelnek egy pillanatot a közös kiállásnak.
Ennek megfelelően a hölgyek éltek a lehetőséggel.
Allison Janney, az Én, Tonya című film szerepéért a legjobb női mellékszereplőnek járó díjra esélyes színésznő például vörösben érkezett.
Sam Rockwell, a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért a legjobb mellékszereplő kategóriájának favoritja pedig már a bevonuláskor remek hangulatban volt, és megcsókolta a barátnőjét, Leslie Bibbet.
Két éve a gála utolsó etapjában adták át a legjobb idegen nyelvű kategória díját, most nem kell ilyen sokat várnunk: a 24 kategória közül a nyolcadikként hirdetik ki a legjobb idegen nyelvű film nyertesét, azaz körülbelül fél 4-kor kiderül, sikeresen szorítottunk-e Enyedi Ildikó filmjéért.
Mira Sorvino és Ashley Judd együtt vonult a vörös szőnyegen. A két színésznő az elsők között állt elő azzal, hogy Harvey Weinstein hollywoodi producer zaklatta őket.
Borbély Alexandra néhány órával ezelőtt osztotta meg Instagramján azt a fotót, ahogy teljes arcpakolásban, kipihenten készül az éjszakai izgalmakra.
A Magyar Nemzeti Filmalap két órája osztotta meg a Facebookon, hogy Enyedi Ildikóék elindultak a Los Angeles-i Dolby Színházba.
Az első díjat a legjobb mellékszereplőnek adják át. Sokak szerint Sam Rockwell a legesélyesebb a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben nyújtott alakításáért. A Dolby Színházban többen, például Chris Messina és Matt Ross is úgy gondoják, Rockwellnek kell kapnia a díjat.
Timothée Chalamet és Armie Hammer boldogan mosolyognak a vörös szőnyegen.
A háromórás, élő televíziós közvetítés házigazdája a tavalyi év után idén is Jimmy Kimmel. A népszerű műsorvezető, komikus, Billy Crystal 1997-98-as szereplése után a második művész, aki két egymást követő évben vezeti a díjkiosztó gálát.
"Történelmet írunk" - kezdte. Majd kicsit humorizál az Oscar-szobron, mennyire ártalmatlan a nőkre nézve, mivel békésen pózol, és nincs nemi szerve.
A legjobb mellékszereplőnek járó díjnak Sam Rockwell örülhet.
Őket jelölték a kategóriában:
Willem Dafoe – Floridai álom mint Bobby Hicks
Woody Harrelson – Három óriásplakát Ebbing határában mint Bill Willoughby rendőrfőnök
Richard Jenkins – A víz érintése mint Giles
Christopher Plummer – A világ összes pénze mint J. Paul Getty
Sam Rockwell – Három óriásplakát Ebbing határában mint Jason Dixon rendőrtiszt
A film tele elképesztő színészi alakításokkal, de a kőkemény anyát megszemélyesítő Frances McDormand, a privát poklával megküzdő rendőrfőnököt alakító Harrelson, és a kőbunkó, dühkitöréseit visszafogni képtelen zsaru szerepében Sam Rockwell kiemelkedőt játszanak. McDormandtól persze már megszokhattuk, hogy egyetlen nézéssel képes mindent elmondani, Rockwell viszont még őt is lejátssza
- írtuk kritikánkban. Rockwell díja egyáltalán nem meglepetés, szinte borítékolható volt, hogy egy ennyire erős alakítást nem lehet díj nélkül hagyni. Ahogy eddig is szinte minden fontosabb díjat bezsebelt a filmért.
Ők voltak a jelöltek:
A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Malinowski és Lucy Sibbick
Az igazi csoda – Arjen Tuiten
Viktória királynő és Abdul – Daniel Phillips és Lou Sheppard
Ők voltak a jelöltek:
A legsötétebb óra – Jacqueline Durran
A szépség és a szörnyeteg – Jacqueline Durran
A víz érintése – Luis Sequeira
Fantomszál – Mark Bridges
Viktória királynő és Abdul – Consolata Boyle
A díjat Eve Marie Saint adta át, aki 1954-ben Elia Kazan Rakparton című filmjéért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést.
Ők voltak a jelöltek:
Abacus: Small Enough to Jail – Steve James, Mark Mitten és Julie Goldman
Aleppo a végsőkig – Feras Fayyad, Kareem Abeed és Soren Steen Jespersen
Icarus – Bryan Fogel és Dan Cogan
Strong Island – Yance Ford és Joslyn Barnes
Visages villages – Agnes Varda, JR és Rosalie Varda
Az 1924-ben született színésznő méltósággal és humorral áll a korához:
Öregebb vagyok, mint az Oscar-díj
- mondta, mielőtt átadta a legjobb jelmeznek járó díjat. Amikor a színpadra lépett, a közönség egy emberként ünnepelte.
Ők voltak a jelöltek:
A víz érintése – Nathan Robitaille és Nelson Ferreira
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – Matthew Wood és Ren Klyce
Dunkirk – Richard King és Alex Gibson
Nyomd, Bébi, nyomd – Julian Slater
Szárnyas fejvadász 2049 – Mark Mangini és Theo Green
A díj előtt Mary J. Blige énekelt, és rövid filmes visszatekintést adtak az Oscar elmúlt 90 évéből.
Christopher Nolan filmje ebben a kategóriában is elvitte a díjat.
Ők voltak a jelöltek:
A víz érintése – Christian Cooke, Brad Zoern és Glen Gauthier
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – David Parker, Michael Semanick, Ren Klyce és Stuart Wilson
Dunkirk – Mark Weingarten, Gregg Landaker és Gary A. Rizzo
Nyomd, Bébi, nyomd – Julian Slater, Tim Cavagin és Mary H. Ellis
Szárnyas fejvadász 2049 – Ron Bartlett, Doug Hemphill és Mac Ruth
Még körülbelül negyedóra és kiderül, sikerül-e zsinórban harmadszor is Oscar-díjat nyernie Magyarországnak.
Ők voltak a jelöltek:
A legsötétebb óra – látványtervező: Sarah Greenwood; díszlet: Katie Spencer
A szépség és a szörnyeteg – látványtervező: Sarah Greenwood; díszlet: Katie Spencer
A víz érintése – látványtervező: Paul Denham Austerberry; díszlet: Shane Vieau és Jeff Melvin
Dunkirk – látványtervező: Nathan Crowley; díszlet: Gary Fettis
Szárnyas fejvadász 2049 – látványtervező: Dennis Gassner; díszlet: Alessandra Querzola
Remélhetőleg idén nem cserélik fel a legjobb film nyertesének nevét tartalmazó borítékot, és a színész továbbra is felszabadultan mosolyoghat.
A Testről és lélekről mellett ezek a filmek voltak a jelöltek:
A négyzet (Svédország) (svédül) – rendező: Ruben Östlund
L'insulte (Libanon) (arabul) – rendező: Ziad Doueiri
Szeretet nélkül (Oroszország) (oroszul) – rendező: Andrej Zvyagintsev
Una Mujer Fantástica (Chile) (spanyolul) – rendező: Sebastian Lelio
Enyedi Ildikó filmje minden elképzelhető díjat begyűjtött, az Oscar-díj nem jött össze, de nincs okunk szomorkodni: Arany Medve, Arany Béka, Európai Filmdíj stb.
Maga Enyedi Ildikó is higgadtan nyilatkozott a Duna TV-nek még a gála előtt.
Vidáman és nyugodtan állunk a megmérettetés előtt..
- mondta.
Ahogy a férfi mellékszereplőknél, itt is érvényesült a papírforma, Janney korábban minden fontosabb elismerést megkapott, ő volt az Oscar favoritja is az Én, Tonya című filmben nyújtott alakításával.
Ők voltak a jelöltek:
Mary J. Blige – Mudbound mint Florence Jackson
Allison Janney – Én, Tonya mint LaVona Golden
Lesley Manville – Fantomszál mint Cyril Woodcock
Laurie Metcalf – Lady Bird mint Marion McPherson
Octavia Spencer – A víz érintése mint Zelda Fuller
Kobe Bryant forgatókönyvéből készült film nyerte a legjobb rövid animációs film díját.
Ezek a filmek versenyeztek:
Dear Basketball
Garden Party
Lou
Negative Space
Revolving Rhymes
Egyébként ebben a kategóriában nyertünk először Oscart, 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című alkotásáért.
Ezzel a Pixar elnyerte kilencedik Oscar-díját.
A kategóriában ezek a filmek versenyeztek:
Bébi úr – Tom McGrath és Ramsey Ann Naito
Coco – Lee Unkrich és Darla K. Anderson
Ferdinánd – Carlos Saldanha
Loving Vincent – Dorota Kobiela, Hugh Welchman és Ivan Mactaggart
A kenyérkereső – Nora Twomey és Anthony Leo
Ők voltak a jelöltek:
A galaxis őrzői vol. 2. – Christopher Townsend, Guy Williams, Jonathan Fawkner és Dan Sudick
A majmok bolygója: Háború – Joe Letteri, Daniel Barrett, Dan Lemmon és Joel Whist
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – Ben Morris, Mike Mulholland, Neal Scanlan és Chris Corbould
Kong: Koponya-sziget – Stephen Rosenbaum, Jeff White, Scott Benza és Mike Meinardus
Szárnyas fejvadász 2049 – John Nelson, Gerd Nefzer, Paul Lambert és Richard R. Hoover
Ők voltak a jelöltek:
A víz érintése – Sidney Wolinsky
Dunkirk – Lee Smith
Én, Tonya – Tatiana S. Riegel
Három óriásplakát Ebbing határában – Jon Gregory
Nyomd, Bébi, nyomd – Paul Machliss és Jonathan Amos
A nyertest Matthew McConaughey jelentette be. Lee Smith rendkívül komoly munkát végzett a Dunkirk-kel, a kategória jelöltjei közül ő érdemelte meg leginkább az elismerést.
A 40 perces Heaven is a Traffic Jam on the 405 nyert.
Ők voltak a jelöltek:
Edith+Eddie – Laura Chekoway és Thomas Lee Wright
Heaven is a Traffic Jam on the 405 – Frank Stiefel
Heroin(e) – Elaine McMillion Sheldon és Kerrin Sheldon
Knife Skills – Thomas Lennon
Traffic Stop – Kate Davis és David Heilbroner
Ezek a filmek versenyeztek:
DeKalb Elementary
The Eleven O'Clock
My Nephew Emmett
The Silent Child
Watu Wote/All of Us
Tavaly ebben a kategóriában nyert a Mindenki, megszerezve ezzel Magyarország negyedik Oscar-díját.
Ebben a kategóriában sem volt igazán nagy meglepetés, nyert a 90 éves James Ivory, akid korábban már háromszor jelöltek a díjra, igaz, rendezőként, legelőször a Szoba kilátással (1985) című filmjéért.
Ők voltak a jelöltek:
Elit játszma – Aaron Sorkin (Molly Bloom Molly's Game: From Hollywood's Elite to Wall Street's Billionaire Boys Club, My High-Stakes Adventure in the World of Underground Poker c. művei alapján)
Logan – Farkas – Scott Frank, James Mangold és Michael Green (James Mangold az X-Men képregények, Mark Miller Logan: Kíméletlen jövő című története, valamint az X-men filmsorozat karaktereinek felhasználásával írt története alapján)
Mudbound – Virgil Williams és Dee Rees (Hillary Jordan Mudbound című műve alapján)
Szólíts a neveden – James Ivory (Andre Aciman Szólíts a neveden című regénye alapján)
A katasztrófaművész – Scott Neustadter és Michael H. Weber (Greg Sestero és Tom Bissell The Disaster Artist című regénye alapján)
Ők voltak a jelöltek:
A víz érintése – forgatókönyvíró: Guillermo del Toro és Vanessa Taylor
Három óriásplakát Ebbing határában – forgatókönyvíró: Martin McDonagh
Lady Bird – forgatókönyvíró: Greta Gerwig
Rögtönzött szerelem – forgatókönyvíró: Emily V. Gordon és Kumail Nanjiani
Tűnj el! – forgatókönyvíró: Jordan Peele
Ez volt Jordan Peele első jelölése. A díjat Nicole Kidmantől vehette át.
A díjat Sandra Bullock adta át Roger Deakins-nek a Szárnyas fejvadász 2049 fényképezéséért, akit már 1995-ben jelöltek A remény rabjaiért, és ez volt a 14. nominálása. Köszönőbeszédében Budapestet is megemlítette.
Ők voltak a jelöltek:
A legsötétebb óra – Bruno Delbonnel
A víz érintése – Dan Laustsen
Dunkirk – Hoyte van Hoytema
Mudbound – Rachel Morrison
Szárnyas fejvadász 2049 – Roger Deakins
Ők voltak a jelöltek:
A víz érintése – Alexandre Desplat
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – John Williams
Dunkirk – Hans Zimmer
Fantomszál – Jonny Greenwood
Három óriásplakát Ebbing határában – Carter Burwell
Ők voltak a jelöltek:
„Mighty River" a Mudbound c. filmből – zene és szöveg: Mary J. Blige, Raphael Saadiq és Taura Stinson
„Mystery of Love" a Szólíts a neveden c. filmből – zene és szöveg: Sufjan Stevens
„Remember Me" a Coco c. filmből – zene és szöveg: Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez
„Stand Up For Something" a Marshall c. filmből – zene: Diane Warren; szöveg: Lonnie Lynn és Warren
„This Is Me" A legnagyobb showman c. filmből – zene és szöveg: Benj Pasek és Justin Paul
A díjat Emma Stone adta át a mexikói rendezőnek, akit a legtöbben esélyesnek tartottak az elsimerésre.
Ők voltak a jelöltek:
Paul Thomas Anderson – Fantomszál
Guillermo del Toro – A víz érintése
Greta Gerwig – Lady Bird
Christopher Nolan – Dunkirk
Jordan Peele – Tűnj el!
A díj átadása előtt Tom Petty dalára megemlékeztek azokról a filmesekről, művészekről, akik 2017-ben haltak meg. Olyan sztárok és legendák, mint John Heard, Martin Landau, Roger Moore, Sam Shepard, Jonathan Demme, Jeanne Moreau, George A. Romero, Tom Petty...
Jane Fonda és Helen Mirren adták át a díjat a Churchill megszemélyesítéséért kitüntetett brit színésznek.
Ők voltak a jelöltek:
Timothée Chalamet – Szólíts a neveden mint Elio Perlman
Daniel Day-Lewis – Fantomszál mint Reynolds Woodcock
Daniel Kaluuya – Tűnj el! mint Chris Washington
Gary Oldman – A legsötétebb óra mint Winston Churchill
Denzel Washington – Roman J. Israel, Esq. mint Roman J. Israel
Jodie Foster és Jennifer Lawrence jelentették be a díj nyertesét: Frances McDormand kapta a szobrot, ez a második díja, 5 jelölésből.
Ők voltak a legjobb női főszereplő kategória jelöltjei:
Sally Hawkins – A víz érintése mint Elisa Esposito
Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában mint Mildred Hayes
Margot Robbie – Én, Tonya mint Tonya Harding
Saoirse Ronan – Lady Bird mint Christine „Lady Bird" McPherson
Meryl Streep – A Pentagon titkai mint Katharine Graham
Arra kérte a közönség soraiban ülő női jelölteket, hogy álljanak fel, és a közönség tapsolja meg őket. A legjobb színésznő díjával kitüntetett, a díjat smink nélkül átvevő színésznő extrém prostestre invitálta a nőket, akiknek "mind megvan a maguk története" és itt az ideje, hogy a producerek és stúdiófőnökök fogadják őket és meghallgassák, milyen filmeket akarnak csinálni.
Ők a jelöltek:
A legsötétebb óra – Tim Bevan, Eric Fellner, Lisa Bruce, Anthony McCarten és Douglas Urbanski
A Pentagon titkai – Amy Pascal, Steven Spielberg és Kristie Macosko Krieger
A víz érintése – Guillermo del Toro és J. Miles Dale
Dunkirk – Emma Thomas és Christopher Nolan
Fantomszál – Joanne Sellar, Paul Thomas Anderson, Megan Ellison és Daniel Lupi
Három óriásplakát Ebbing határában – Graham Broadbent, Pete Czernin és Martin McDonagh
Lady Bird – Scott Rudin, Eli Bush és Evelyn O'Neill
Szólíts a neveden – Peter Spears, Luca Guadagnino, Emilie Georges és Marco Morabito
Tűnj el! – Sean McKittrick, Jason Blum, Edward H. Hamm Jr. és Jordan Peele.
Annyira szétszórták ma éjjel a díjakat, hogy nehéz tippelni, melyik lehet a fődíj befutója. Talán a Három óriásplakát...
Idén is ők adják át a legjobb film díját. Remélhetőleg idén elmarad a tavalyi borítékos fiaskó.
Guillermo del Toroék egylőre örülnek, persze a rendező óvatosan közelítette meg a színpadot, hátha kiderül, hogy a Lady Bird nyert.
A legtöbb kategóriában jelölt film a két legfontosabb díjat is elhozta: ez lett 2018-ban a legjobb film az amerikai filmakadémia tagjai szerint, és Guillermo del Torót választották meg a legjobb rendezőnek.
Legjobb film: A víz érintése
Legjobb rendező: Guillermo del Toro - A víz érintése
Legjobb színésznő: Frances McDormand - Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb színész: Gary Oldman - A legsötétebb óra
Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney - Én, Tonya
Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell - Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb eredeti forgatókönyv: Jordan Peele - Tűnj el!
Legjobb adaptált forgatókönyv: James Ivory - Szólíts a neveden
Legjobb operatőr: Roger Deakins - Szárnyas fejvadász 2049
Legjobb animációs film: Coco
Legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball
Legjobb idegen nyelvű film: Una Mujer Fantástica (Chile)
Legjobb dokumentumfilm: Icarus
Legjobb rövid dokumentumfilm: Heaven is a Traffic Jam on the 405
Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Silent Child
Legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball
Legjobb eredeti filmzene: A víz érintése – Alexandre Desplat
Legjobb betétdal: Remember Me (Coco)
Legjobb vágás: Lee Smith - Dunkirk
Legjobb hangvágás: Dunkirk – Richard King és Alex Gibson
Legjobb hangkeverés: Dunkirk – Mark Weingarten, Gregg Landaker és Gary A. Rizzo
Legjobb látványtervezés: A víz érintése – látványtervező: Paul Denham Austerberry; díszlet: Shane Vieau és Jeff Melvin
Legjobb smink: A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Malinowski és Lucy Sibbick
Legjobb jelmez: Fantomszál – Mark Bridges
Legjobb vizuális effektek: Szárnyas fejvadász 2049 – John Nelson, Gerd Nefzer, Paul Lambert és Richard R. Hoover