Képek a természet és művészet között

FOTÓ / MODELL
Képek a természet és művészet között
Azonosítatlan fotográfus: Az 1878-as Párizsi világkiállítás. Huszár Adolf gyűjteménye
Vágólapra másolva!
A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményeinek szisztematikus feldolgozása – párhuzamosan az intézménytörténeti kutatásokkal – több mint két évtizede folyik. A gyűjteményből Fotó/Modell – Képek a természet és művészet között címmel nyílt kiállítás. A korabeli fotográfiák többnyire archívumok mélyén lapultak. Miért gyűjtötték az iskolában őket? Eredetileg elsősorban tanulmányaikhoz, rajzaikhoz használták fel, amelyre az évkönyvek és néhány az iskola életéről megmaradt fotográfia is utal. A digitális kép általánossá válásával, robbanásszerű elterjedésével, az analóg technikák eltűnésével a 19. századi fotográfiák egyszerű archív dokumentumból a műtárgy státusába kerültek, komoly történeti és sok esetben piaci értékkel. A kiállításon a képeket tematikus csoportokra bontva mutatják be, és megjelennek közöttük az egyetem doktori iskolája hallgatóinak új, kifejezetten erre a kiállításra készített művei is.
Vágólapra másolva!
Weinwurm Antal (1845–1925?): A Magyar kir. női festőiskola – fényképek a növendékekről munka közben. Az 1900. április 15-én nyílt párizsi világkiállításra készített és ott kiállított album 12. lapja Forrás: MKE

Pietro Poppi (1833–1914): A bolognai két torony, az Asinelli és Garisenda. Poppi sorozatának 1. sz. képe Forrás: MKE

Azonosítatlan fotográfus: Az 1878-as párizsi világkiállítás. Huszár Adolf gyűjteménye Forrás: MKE

Edward Muybridge: The human figure in motion. London: Chapman & Hall, 1901 Forrás: MKE

Paul Félix Bonfils (1831–1885): Egyiptom, Görögország és Kis-Ázsia ókori építészete. Bonfils bejrúti fényképész fotóalbuma. Ötven fényképből álló kiadvány, eredeti mappában, különálló címoldallal, nyomtatott feliratokkal ellátott lapokon Forrás: MKE

Weinwurm Antal (1845–1925?): Ételosztás az Epreskertben az első világháború alatt, 1914–15. (A Mintarajztanoda évkönyvében megjelent kép eredeti képaláírása: A hadbavonultak szegény gyermekeinek dr. Hirsch Albertné bárónő részéről történt mindennapi ingyenebéd kiosztása a Bajza-u. epreskerti művésztelepen) Forrás: MKE

Luigi Fiorillo (? –1898): Fellah nő gyermekével Forrás: MKE

Strobl Marianne (működött 1894–1933): Ruszkiczai márványbánya, album, 7. sz. kép. [Bécs], 1912 Forrás: MKE

Hermann Vogel. Könyvbe ragasztott eredeti fotográfia, a címlap mellett Forrás: MKE

Klösz György (1844–1913): A Petőfi-szobor. 1882. A paszpartun jobbra lent ceruzás jelölések és felirat: „embermagasság”. Huszár Adolf gyűjteménye Forrás: MKE

Gaudenzio Marconi (1841–1885): A 609-es sorszámú aktkép a sorozatból Forrás: MKE

Weinwurm Antal (1845–1925?): A Magyar kir. női festőiskola: fényképek a növendékekről munka közben és az iskola alaprajza. 25 fénykép és az alaprajz reprodukciója, kihajtható vászonalapra ragasztva. Az 1900. április 15-én nyílt párizsi világkiállításra készített és ott kiállított album 17. lapja Forrás: MKE

Peternák Anna: Embermagasság.
Printek habkartonon, 2015–2016 Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gaudenzio Marconi (1841–1885): A 617-es sorszámú akt képe a sorozatból a kiállításon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pettendi Szabó Péter: Kutatási napló – Arena Civica, Milánó.
Printek habkartonon, 2106 Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szabó Franciska: Férfi korsóval.
Loopolt animáció 00:20, 7" átmérőjű digitális képkeret. 2016 Fotó: Szabó Gábor - Origo

Képzőművészeti Egyetem – a kiállítás sajtóbejárása 2016. február 24-én Fotó: Szabó Gábor - Origo
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!