Rekordok dőltek a BÉT hétfői kereskedésében

Vágólapra másolva!
Történelmi csúcspontot ért el a napközbeni kereskedésben a Budapesti Értéktőzsde két vezető részvénye is: az OTP és a Richter papírjainak árfolyama soha nem látott magasságokba emelkedett. A tőzsde irányadó mutatója, a BUX is tovább emelkedett, jóval a múlt héten elért négyéves csúcs fölött zárva.
Vágólapra másolva!

A gyógyszergyártó részvényeinek árfolyamának eddigi legmagasabb záróértéke 27 ezer forint volt, napközbeni kereskedésben 27 380 forint volt az árfolyam-csúcs. A hétfői kereskedésben a Richter részvényeinek árfolyama elérte a 27 450 forintot, majd 26 995 forinton zárt, 0,75 százalékos erősödéssel.

Az OTP részvényeinek árfolyama is mindenkori rekordot döntött: napközben 3020 forintot is ért a társaság részvényeinek árfolyama. Zárásra a banki papírok 2999 forintos árfolyamot értek el, 1,15 százalékos erősödéssel. A bank részvényeit éppen átminősítette a Citigroup, az eddigi "vétel" minősítésről "tartásra". A befektetési bank éppen a közelmúltban tapasztalt jelentős áremelkedésnek köszönhetően döntött az átminősítás mellett. A Citigroup az OTP idei várható nettó nyereségére vonatkozó előrejelzését 2,7 százalékkal 90,336 milliárd forintra csökkentette.

A BUX index legutóbb január 28-án zárt rekord magasságban, akkor 10 005,4 ponton zárt. Hétfőn napközben a BUX 10 230 pont fölött is járt, majd korrekció következett be, és végül az irányadó index 10,189,35 ponton zárt hétfőn, ami 1,23 százalékos erősödés.

A tőzsde többi vezető részvénye is jól szerepelt a hét első napjának kereskedésében, a részvénypiac forgalma magas, 11,81 milliárd forint volt. Az Egis papírjainak árfolyama 2,6 százalékkal emelkedett, 9650 forintra, a Matáv-részvények 1,8 százalékkal 845 forintra, a Mol-papíroké 1,59 százalékkal 6720 forintra nőtt.