A reformok miatt gyöngítenék a kamarákat

Vágólapra másolva!
Határozott szándék van a szakmai kamarák kötelező tagsági rendszerének megszüntetésére, mivel az alakuló kormány szerint semmi sem indokolja ezt. Van olyan álláspont is, mely szerint a kamarák akadályozzák a reformfolyamatokat, és a meglévő állapotok konzerválásában érdekeltek. Az orvosi kamara ugyanakkor élesen tiltakozik.
Vágólapra másolva!

A kamarák kötelező tagságának megszüntetését célzó tervet a Világgazdaságnak felsőbb politikai szinten is megerősítették. Az érintett szakmai szervezetek viszont élénken tiltakoznak, és politikai motivációt sejtenek a háttérben.

Diktatórikus eljárásnak tartaná a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára, ha a kormány valóban megszüntetné a kötelező kamarai tagságot, ráadásul ha ezt diszkriminatív módon csak az orvosok körében tenné meg, a MOK az Alkotmánybírósághoz fordulna. Gyenes Géza szerint a szándék mögött az húzódhat meg, hogy félre akarják állítani a kamarát az egészségügyi reform elől. Ugyanis a kamara jogai között szerepel a szakmát érintő törvénytervezetek, rendeletek véleményezése, a szakmai és etikai normák kialakítása és azok betartatása a tagságukkal. A főtitkár kikéri a Magyar Orvosi Kamara konzervatív politikai indíttatású minősítést, s kijelentette: az 1994-ben történt megalakulásuk óta bármilyen színezetű kormány volt is hatalmon, mindenkor a szakmát képviselték.

A MOK - törvényben rögzített köztestület lévén - joga és kötelessége az orvosok működési engedélyének kiadása, a működtetés nyilvántartása, a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolás kiadása és az etikai ügyekben való eljárás. Ez utóbbi a betegek számára elkerülhetetlenül fontos tevékenységük. Ha a kötelező tagságot megszüntetnék, úgy a kamara tagjaként praktizáló orvos ellen indíthatnának etikai eljárást, ám a nem tagok ügyében nem. A kormány kezdeményezheti ugyan a kamarákról szóló törvény módosítását, s feles törvény lévén, bizonyára sikerül is a szándékának a megvalósítása, ám a döntés következménye kiszámíthatatlan. Nem véletlen, hogy az Európai Unió országainak többségében kötelező a kamarai tagság - tette hozzá.

Egészségügyi reform

Egészségügyi reform márpedig lesz - mondta szerdán Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök szerdán, amikor a szakmai képviselőkkel egyeztetett. Ez egy nagyon mély átalakítást jelent majd, aminek alapja, hogy a fizetségért nagyon jó szolgáltatást kell nyújtani. A készülő kormányprogram egyébként a Népszabadság információi szerint a vizitdíj bevezetését is elvi lehetőségnek tartja. Magyarországon ugyanis túlzottan gyakori az orvos és a beteg találkozása, mait egy csekély 200 forintos díjjal szeretnének visszaszorítani.