Erősödés után gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A reggeli szintről egész nap gyengült a forint. A bankközi devizapiacon kedd délután 254,10/20 forintot ért egy euró, ami 80 fillérrel tér el a hétfői 253,30/40-től; ám csaknem két forintos napközbeni gyengülést jelent, hiszen kora reggel még 252,25/40 forintos árszinten indult a kereskedés.
Vágólapra másolva!

A megkérdezett piaci szereplők szerint "érdekesnek indult a nap, de nem lett az"; úgy vélték, a gyakorlatilag egyenes vonalú trend leginkább lélektani, esetleg technikai okokkal magyarázható, mert valójában sem makrogazdasági, sem nemzetközi piaci okai nincsenek, Az viszont elképzelhető, hogy az elmúlt napok során 257,80 forintról 253,30 forintra - sőt kedden reggel 252,25 forintra - gyengülő euró/forint árfolyam már megfordította a trendet.

Valamicskét gyengült a forint a dollárral szemben is, az amerikai deviza árfolyama kedden 161,70/80 forint lett a hétfői 161,20/30 forint - és a reggeli 160,45/55 forint - után.