Egyre több a fiktív számla

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek egyre szigorúbbá váló adóhatósági ellenőrzései ellenére 2008-ban is gyakran próbálkoztak a vállalkozások a nyereség- és adóalap csökkentésével fiktív számlák befogadásával - írja a Napi Gazdaság hétfői számában.
Vágólapra másolva!

Tavaly január és november között mintegy 30 százalékkal több vizsgálatot végzett az APEH a számlázók, átszámlázók körében és az értékesítési láncokra fókuszálva - tudta meg a lap az APEH illetékesétől.

A megállapított nettó adókülönbözet pedig két és félszer nagyobb volt ebben a körben, mint a korábbi időszakban.

Az ügyletek az egyszerű számlagyártástól és az illegális áru beszerzésének legalizálásától az adóelkerülés érdekében létrehozott, többszereplős körbeszámlázásos értékesítési láncolatokig terjedtek.

Az adóhatóság tapasztalatai szerint ugyan változatlanul a kereskedelem a leginkább fertőzött terület, de felbukkantak a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos ügyletek is.

Az áruforgalomban a számítástechnikai alkatrészek, mobiltelefonok, nyomtatástechnikai eszközök mellett egyes kozmetikai, textilipari, ruházati termékek is megjelentek a fiktív számlákon.