Belekezdett a forint

Vágólapra másolva!
Fél órával a budapesti bankközi devizapiac keddi nyitása után 307,50-ig erősödött a forint az euróval szemben. Az sem kizárt, hogy 305 alá megy a nap végére.
Vágólapra másolva!

A nap folyamán eddig az összes feltörekvő deviza erősödött, a török líra árfolyama 180 alá süllyedt az euróval szemben, a cseh korona és a lengyel zloty is erősödik - számolt be Csépai Miklós, a Raiffeisen devizaelemzője.

Jót tett a forintnak Simor Andrásnak az MTV Napkelte című műsorában elhangzott nyilatkozata is, melyben elmondta, hogy az MNB nem szeretne kapkodni, hanem megfontolt monetáris politikával fogja segíteni a forint erősödését. A jegbankelnök azt is elmondta, hogy a devizacsere-ügyletek finomításával igyekeznek azokat a bankok számára vonzóbbá tenni, hogy likviditást teremtsenek. Ennek is lehet forinterősítő hatása - tette hozzá Csépai.

Az elemző szerint a pozitív tőzsdei hangulat is a forintnak kedvez, így ha a nap folyamán a zloty 4,7 alá erősödik az euróval szemben, akkor elképzelhető egy jelentősebb forinterősödés is. Csépai Miklós a mai kereskedést 305 és 309 forintos árfolyam közé várja.

A forint a dollárral szemben 242,10-ig, a svájci frankkal szemben 209,70-ig erősödött a korai kereskedés során.