Orosz és kínai milliárdok venezuelai olajba

Vágólapra másolva!
Venezuela elnöke szerda este közölte: Kínával - majd két éven át tartó tárgyalássorozat lezárásaként - kedden véglegesítették a 16 milliárd dolláros beruházást az Orinoco folyó körzetében lévő nehézkőolaj kitermelésébe. Az orosz cégekkel húszmilliós megállapodás született. Az Orinoco körzetének nehézkőolaj tartalékait mintegy 250 milliárd hordóra becsülik - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Chávez bejelentése szerint a kínai fél (a CNPC és China Petroleum) három év alatt fektet be 16 milliárd dollárt, s ennek eredményeként napi 400-450 ezer hordó nehéz kőolajat hoznak majd felszínre. Venezuela jelenleg havonta 385 ezer tonna fűtőolajat exportál tankhajókon Kínának.

A venezuelai elnököt Moszkvába elkísérő állami PDVSA vezetői szombaton ismertették az orosz cégekkel (Rosznyeft, Lukoil, Gazprom, Szurgutnyeftyegaz) kötött 20 milliárd dolláros megállapodás részleteit. E szerint a PVDSA 60 százalékos többségével alakuló vegyes vállalat az Orinoco völgyének Junin 6-os elnevezésű körzetében 25 évre kapott kitermelési jogot, s esetében is napi 400-450 ezer hordóval számolnak. (Tehát Venezuela jelenlegi napi 2,4-3 millió hordó közöttire becsült termelése a két megállapodásnak köszönhetően néhány év múlva 900 ezer hordóval bővül.)

Mindkét közös megállapodás - miként Chávez hangsúlyozta - magában foglalja az olajfúrással kapcsolatos beruházásokat, valamint vasútvonalak és lakóházak építését - derül ki a napilapból.

Chávez mostani bejelentésében azzal számolt, hogy a kőolaj világpiaci ára hamarosan eléri a hordónkénti 80 dollárt (csütörtökön 72 dollár körül volt), szerinte "ideális" az lenne, ha az ár 80-100 dollár között stabilizálódna.