Szász: Nincs napirenden az MNB-vel való egyesülés

Vágólapra másolva!
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét  - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak.
Vágólapra másolva!

"Nem számolunk a két intézmény egyesülésének a lehetőségével. Ez nincs napirenden (...), és véleményem szerint ez soha nem is vetődött fel komolyan - mondta Szász Károly. Hozzátette: a cél a PSZÁF függetlenségének az erősítése.

A PSZÁF elnöke nyilatkozatában elmondta még, egyetért a kormánynak azzal a tervével, hogy új adót vessenek ki a pénzügyi ágazatra, de a kormánynak a tervezett adóról tárgyalnia kell a bankokkal.

Szász Károly szerint megfelelő a hazai bankok tőkehelyzete, de biztonsági tartalékokat kell képezniük, hogy fel legyenek készülve arra az esetre, ha további tőkére lenne szükségük.

Szászt július 1-jével nevezték ki a felügyelet élére, miután elődje, Farkas Ádám június 30-i hatállyal felmondott. Szász Károly 2000-2004-ig már vezette a PSZÁF-ot, de mandátumát nem tölthette ki, mivel az akkori pénzügyminiszter, Draskovics Tibor felmondott neki. Az utána következő munkaügyi perben azonban Szász Károly nyert.