A borsodi vállalkozásokat letaglózta a válság

Vágólapra másolva!
Az elmúlt két év gazdasági-pénzügyi válsága az országos átlagnál is jobban sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplént, míg 2008-ban a vállalkozások eredménye meghaladta a 33 milliárd forintot, addig az elmúlt évben ez a mutató már 20 milliárd forint veszteséget szenvedtek el - mondta Olasz András, az Apeh megyei igazgatója.
Vágólapra másolva!

A megye gazdasági potenciálja továbbra sem javul, az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) országos átlagának mindösszesen 63 százalékát produkálta az elmúlt évben, ez a megyék rangsorában a 17-ik helyre volt elegendő az elmúlt évben. A tavalyi adatok alapján a nyereséges vállalkozások száma és aránya is csökkent a megelőző évihez képest, ugyanakkor a veszteségesekké jelentősen emelkedett - mondta Olasz András, megemlítve: a bevallott nyereség csökkent, a veszteség több mint másfélszeresére nőtt.

A munkanélküliségi ráta csaknem elérte a 17 százalékot 2009-ben, egy évvel ezelőtt ez 2 százalékponttal volt alacsonyabb volt. Az országos átlag 2009-ben 11 százalék alatt maradt. Az Apeh adatai szerint a megyei és az országos bérek közötti relatív különbség is nőtt, Borsodban az átlagbér csak 87 százaléka az országosnak.

Olasz András azt is elmondta: a megye 15 kistérsége közül továbbra is dominál a miskolci, a tiszaújvárosi és a kazincbarcikai, amelyek országos mércével is fejlettnek számítanak. Elsősorban a gép- és vegyipar, valamint az energiaipar a meghatározó ezen térségekben, a nettó árbevétel 56, az export 84, míg a hozzáadott érték 41 százalékát ezen iparágakban prosperáló társaságok adták.