Allianz: Egymás után robbannak a nyugdíjbombák

nyugdíj, nyugdíjas, idős
Vágólapra másolva!
Az Allianz tanulmánya szerint az Egyesült Államokban kezdődik a "nyugdíjazási cunami" 2020 körül, majd az terjed tovább Európába és Ázsiába. Kínában mintegy 30 évvel később robbanhat a demográfiai bomba.
Vágólapra másolva!

Az Allianz elemzése szerint a csökkenő állami nyugdíjalapokra és a megnövekedett várható élettartamra vezethető vissza az úgynevezett "erős generáció", azaz a demográfiai csúcsot jelentő generáció problémái.

Elsőként az Egyesült Államok kerülhet bajba, ezt körülbelül 5 évvel később követik majd a fejlett nyugat-európai államok (Franciaország, Németország), míg a feltörekvő országok, köztük Magyarország 10-30 éves csúszással szembesülnek majd a demográfiai kihívással. Kína 30 évvel később követheti az Egyesült Államokat.

Az Allianz tanulmánya megjegyzi, hogy a később következő országoknak lesz idejük tapasztalatot szerezni, vagyis az Egyesült Államok egyfajta iránymutatást is adhat a demográfiai krízis kezelésére.

Egy amerikai felmérés szerint a 44-75 évesek többsége a kiszámítható jövőt többre tartja, és jobban fél a készletek felélésétől, mint az elhalálozástól. A megkérdezettek 80 százaléka inkább preferált egy olyan megoldást, ami biztos garanciát mutatott 4 százalékos haszonnal, mint egy ennek a dupláját teljesítő, de sérülékenyebb terméket.

Az Allianz elemzésének összefoglalóját itt találja meg.