Napi Gazdaság: A vagyonvédelemben van a legtöbb feketemunkás

Vágólapra másolva!
Az év első kilenc hónapjában 16 500 munkáltatót vizsgáltak a munkaügyi felügyelők, és minden másodikban találtak szabálytalanságokat - írja a keddi Napi Gazdaság. A vizsgált 160 ezer dolgozó 44 százalékánál találtak jogsértéseket, a leggyakrabban a szabadságok kiadásánál hágták át a szabályokat.
Vágólapra másolva!

Minden második ellenőrzött munkaadónál találtak valamilyen szabálytalanságot a megyei kormányhivatalok munkaügyi felügyelői az év első három negyedévében - írja a Napi Gazdaság a keddi számában az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adataira hivatkozva.

Az év első kilenc hónapjában 16 500 munkáltató foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálták, és az ellenőrzött 160 ezer dolgozó 44 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket. A munkaadók közül 8239-nél találtak jogsértést, és 5486-ra szabtak ki munkaügyi bírságot, amelynek összege meghaladja az egymilliárd forintot, a bírságok összege jelentősen csökkent az eddigi gyakorlathoz képest. A munkaügyi felügyelők 2010-ben 25 ezer munkaadót ellenőrizték, közel kétharmaduknál találtak jogsértéseket, és összesen 3,2 milliárd forint munkügyi bírságot szabtak ki.

A Napi Gazdaság azt írja, hogy az év első három negyedévében szaporodtak az írásba foglalt, ellenőrizhető bérelszámolással kapcsolatos hiányosságok, a bérek határidőre fizetésének elmulasztásával kapcsolatos jogsértések pedig már az összes szabálytalanság 10 százalékát adják. Továbbra is trükköznek a cégek a munkaidővel, amit a nyilvántartás hiányával vagy valótlan adatok rögzítésével igyekeznek leplezni - derült ki jelentésből.

A lap megjegyzi, hogy a feketemunkások közé számítanak azok az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott dolgozók, akiket nem jelentettek be időben a hatóságoknak. Az OMMF szerint átrendeződik a feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása: az építőipar helyett már a személy- és vagyonvédelem számít a legfertőzöttebbnek. A leggyakoribb jogsértés idén a szabadságok kiadásával, a munkaidő- és pihenőidő, a rendkívüli munkavégzés, valamint a munkabérrel és annak védelmével kapcsolatos szabályok áthágása volt. Bejelentés nélkül mintegy 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak idén, ez az összes jogsértés 13 százalékát tette ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!