Megvehetik a trendi fejhallgatógyártót

Vágólapra másolva!
Felvásárlás áldozatává válhat a különleges fejhallgatókat gyártó Skullcandy. A részvény árfolyama nem szerepelt jól az elmúlt hónapokban, folyamatosan veszített az értékéből a cég.
Vágólapra másolva!

Borongós heteken van túl a Nasdaqon forgó Skullcandy, hiszen a 2011 júliusi IPO óta gyakorlatilag megállás nélkül zuhan a kurzus. A Bloomberg gyűjtése szerint az elmúlt másfél év185 kibocsátása közül a leggyengébben a Skullcandy szerepelt. Az utóbbi hónapok során pedig kimondottan gyengén muzsikált a részvény.

Nem tett jót a kurzusnak az sem, hogy a Jefferies elemzői eladási javaslatot fogalmaztak meg a tengerentúli részvényre a közelmúltban. Olyannyira mélyen van azonban már az árfolyam, hogy felvásárlásról kezdett el pletykálni a piac. A lehetséges vevők között olyan cégek szerepelhetnek , mint a Sony vagy a különböző hangberendezéseket gyártó Bose Corp.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint a Bose Corp. lehet a befutó, sőt a hangtechnika-fejlesztéssel foglalkozó cég szóvivője igencsak optimistán fogalmazott a papírt illetően. Vonzónak találják a Skullcandy készpénz termelő képességét, 2009-ben 12,1, 2011 pedig már 21,2 millió dolláros cash flowja volt a cégnek.

Sokak szerint azonban az is elképzelhető, hogy továbbra is a független működéshez ragaszkodik a Skullcandy, és a különböző licenszmegállapodások segítségével képes lesz terjeszkedni.

Skullcandy (Nasdaq)

Forrás: [origo]