Először volt nyereséges a Járai-biztosító

Vágólapra másolva!
Az első olyan negyedévét tudta teljesíteni a CIG Pannónia, amelyben nyereséget termelt, így az éves veszteséget is sikerült jócskán leszorítani a kisebb díjbevétel mellett is.
Vágólapra másolva!

Először volt nyereséges a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. negyedéve, 2012 utolsó három hónapjában 422 millió forint mérleg szerinti eredményt értek el. Az utolsó negyedévben 7383 milliárd forint volt a bruttó díjbevétel, ez 26 százalékkal volt magasabb, mint az előző negyedévi.

A CIG Biztosító alapítói között van Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök, aki jelenleg a felügyelőbizottság elnöki posztját tölti be a vállalatnál.

A társaság közleménye szerint a jó eredmény annak köszönhető, hogy sikerült visszafogni a kiadásokat. Az igazgatási költségeken 47 százalékot spóroltak 2011-hez képest.

A jó utolsó negyedév hozzájárult, hogy a csökkenő díjbevétel ellenére a veszteséget is mérsékelni tudják. Az éves bruttó díjbevétel 22 522 milliárd forint volt, ami 20 százalékos csökkenést jelent egy év alatt, viszont a 2011-es 4,7 milliárd forintos veszteséget 2,2 milliárd forintra sikerült leszorítani. Csurgó Ottó vezérigazgató szerint 2013-ban még mérsékelt veszteség várható, de 2014-től ismét nyereségesek akarnak lenni.

Némileg árnyalja a képet, hogy a portfólió összetétele kedvezőtlenebb lett a vártnál -írja az Investor.hu. A díjbevétel ugyan összhangban volt az elemzői várakozással, azonban az új szerzések aránya sokkal alacsonyabb lett. Szentirmai Péter, a KBC Securities részvényelemzője 1,5 milliárd forint feletti díjbevételre számított az újonnan értékesített szerződésekből, azonban ehhez képest alig több mint 600 millió forint származott az új szerzésekből. Az eseti díjbevételek viszont a várakozásokat meghaladóan 1,6 milliárd forintra növekedtek az év utolsó negyedévében a korábbi negyedévekre jellemző 600 milliós értékkel szemben.