A Facebook nyomdokaiban a kínai óriás

Mennyit ér egy Facebook lájk?
Vágólapra másolva!
Gigászi tőzsdei kibocsátásra készül az egyik legnagyobb kínai online kereskedő, az Alibaba, becslések szerint a cég akár 60-70 milliárd dollárt is összeszedhet a részvénykibocsátással. A vállalat számára a Facebook lehet a példakép, ugyanis miután az amerikai közösségi médiacég sikeresen termőre fordította mobilos szegmensét az árfolyam valósággal kilőtt, megörvendeztetve a befektetőket is. Vagyis, ha hosszú távon is piacvezető szeretne maradni a kínai piacon az Alibaba, akkor neki is a mobilfronton kell erősítenie, amiből a jövőbeli potenciális részvényesek is nagyot profitálhatnának. Egyébként a Yahoo! szempontjából sem mindegy az Alibaba sorsa, mivel a cégnek 24 százalékos pakkja van a kínai óriásban.
Vágólapra másolva!

A mobilpiacra kell ráerősíteni

A gigászi tőzsdei kibocsátásra készülő kínai online kereskedő Alibaba nagy kihívással néz szembe, ugyanis be kell törnie a mobilinternetes piacra is, ha hosszú távon is meg akarja tartani piacvezető pozícióját.

Az Alibaba jelenleg két piacteret is működtet, a Taobao-t és a Tmall-t, amelyeken keresztül több dolláros tranzakciót bonyolítanak le, mint bármelyik más e-kereskedelmi platformon, köztük, az eBay-en vagy az Amazon.com-on. Az Alibaba az Amazonnal ellentétben nem ad el közvetlenül termékeket, bevételeit hirdetésekből szerzi, valamint abból, hogy különböző szolgáltatásokat kínál a piachelyeit használó kereskedőknek.

Habár ez meglehetősen pazar teljesítmény, az ügyletek több mint 90 százaléka PC-ken keresztül köttetik. Ez pedig amiatt probléma, mivel Kínában is egyre többen használnak mobileszközöket, így az Alibabának is ki kell találnia, hogyan tudja megtartani vezető pozícióját az igen gyorsan bővülő kínai online kereskedői piacon.

Az olyan kínai internetes cégóriások, mint a Tencent Holdings, vagy a Baidu Inc. már megkezdték saját e-kereskedelmi és mobilkapacitásaik bővítését, mivel felismerték, hogy nem specializálódhatnak csak egy szegmensre, mint például az online vásárlás, a közösségi háló. Bár egyelőre ezek a cégek még nem veszélyeztetik az Alibabát, azért figyelmen kívül nem hagyhatja a vállalat vetélytársai akcióit.

Ezt nem is teszi a társaság, ugyanis Jonathan Lu, a cég vezérigazgatója már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a jövőben a verseny éleződésére számítanak minden szegmensben. Így az elmúlt időszakban a kulcs mobilinternetes technológiákban elkezdte befolyást erősíteni, annak érdekében, hogy az okostelefon használókat is piactereire tudja csábítani. A cég körülbelül 1 milliárd dollárt is elkölthetett céges felvásárlásokra, a Wall Street Journal szerint.

Hatalmas tőzsdei kibocsátásra készülnek

A vállalat következő növekedési szakaszának sikeressége nagyban múlhat azon, milyen gyorsan lesz képes az Alibaba megvalósítani ezt az átmenetet. A cég egyébként már többször jelezte, hogy hamarosan elsődleges tőzsdei kibocsátásra (IPO) készül, amire akár már idén sor kerülhet. Egyes becslések szerint az IPO-val akár egy 60-70 milliárd dollár kapitalizációval rendelkező vállalat léphetne tőzsdére. Egyelőre azonban még nem dőlt el, hogy New York-ban vagy Hongkongban megy-e tőzsdére a cég.

Ha viszont sokáig húzza az ügyet a társaság lehet, hogy csak jövőre tud tőzsdére lépni, addig pedig sok minden változhat a piaci körülményekben. Jelenleg amiatt húzódik az ügylet, mivel a hongkongi tőzsdefelügyelet kifogásolja, hogy a menedzsment az IPO után is meg szeretné tartani döntéshozatali jogkörét. A múltban ugyanis minden olyan kérelmet elutasítottak a felügyelők, amiben nem egyenjogúként kezelték a részvényeseket a nyilvános kibocsátás után.

Egyébként hasonló okok foghatták vissza a Facebook teljesítményét is 2012-es tőzsdei megjelenése óta, mivel az amerikai közösségi médiacég elég későn kezdett a mobilra fókuszálni, ami miatt a befektetők sem voltak eleinte túl lelkesek a Facebook részvényei iránt. Azonban második negyedéves gyorsjelentésében már igen szép mobilos felhasználói bővülésről számolt be a cég, ráadásul az ebből a szegmensből származó bevételek egyetlen negyedév alatt csaknem 75 százalékkal nőttek.

Forrás: investor.hu

Ennek eredményeként pedig a részvényárfolyam valóságos száguldásba kezdett, és a hét közepén új mindenkori csúcsokra is ért, csütörtökön pedig csak minimálisan zárt 45 dollár alatt a papír. Vagyis látható mennyit számít egy internetes cégnél, hogy kiaknázza a mobileszközök adta lehetőségeket.

A Facebook árfolyama (Nasdaq)

Forrás: investor.hu

Már megtették a kezdeti lépéseket

Kína pedig már a világ legnagyobb okostelefon piacának is számít, ráadásul a felhasználók tábora is elég gyorsan bővül. A PriceWaterhouseCoopers májusi elemzése szerint pedig a kínai vásárlók nagyobb lelkesedéssel használnák mobil készülékeiket online vásárlásra, mint más országok lakói.

Habár az Alibaba két piacterének, a Taobao-nak és a Tmall-nak vannak mobil applikációi, azon mindössze a tranzakciók 7 százaléka generálódik. Ennek fellendítése érdekében a cég már szövetségre lépett például közösségi oldalakkal, és mobilos térképfejlesztőkkel is. Az Alibaba még áprilisban fizetett több mint fél milliárd dollárt a Twitter-szerű kínai mikroblogot (Weibo) is tulajdonló Sina Corp. 18 százalékos pakettjéért, amivel már a Weibo-n keresztül is lehet vásárolni Taobao-n kapható termékeket.

Májusban pedig a mobilra térképeket fejlesztő AutoNavi Holdings-ban vett 28 százalékos részesedést, így az AutoNavi adatait felhasználva az Alibabának lehetősége nyílik akár helyhez kötött hirdetésekkel bombázni a felhasználókat.

Emellett az Alibaba saját mobilos operációs rendszer fejlesztésébe is belefogott, azonban ezek a törekvések elhaltak. Egy éve a Google tiltakozott az ellen, hogy az Acer kiadjon egy Alibaba operációs rendszerrel működő mobilt, ami végül nem is következett be. (Az Acer egyébként az Andoirdos szövetség tagja.)

A Yahoo!-nak sem mindegy az IPO

Habár a cégnek szembe kell néznie kihívásokkal, egyelőre online kereskedési dominanciáját nem fenyegeti veszély. A márciusban végződő negyedévben a társaság profitja több mint triplázódott, elérve ezzel a 669 millió dolláros szintet, míg bevétele 71 százalékkal 1,4 milliárd dollárra nőtt.

Az Alibaba IPO-ja a Yahoo! szempontjából is kiemelkedően fontos, hiszen az amerikai techcég 24 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban, így a tőzsdére lépéskor kiderülhet, hogy mennyit is ér a Yahoo! pakettja.

Ha 60 milliárd dolláros IPO-val kalkulálunk, az 14,4 milliárd dollárra értékeli a Yahoo! részesedését, ami részvényenként nagyjából 14 dollárnyi értéket képviselhet a Yahoo! árfolyamában, emiatt sem mindegy tehát, milyen áron találnak majd gazdára az Alibaba részvényei. A Yahoo! egyébként igen fontos szint közelében tartózkodik. Utoljára 2008-ban járt a 30 dolláros magasságban, viszont ha ezt sikerülne leküzdenie, akkor megnyílhatna az út felfelé, amihez az Alibaba tőzsdei kibocsátása is segítséget nyújthatna.

A Yahoo! árfolyama (Nasdaq)

Forrás: investor.hu