Módosítanának a ciprusi bankbetétekre tervezett különadón az euróövezet pénzügyminiszterei. A bankbetétek megadóztatása része annak az alkunak, amelynek keretében a csőd közeli helyzetben lévő Ciprus 10 milliárd eurós hitelhez juthat.
Hétfő késő esti értesülések szerint a miniszterek egy telefonkonferencia keretében arra tettek javaslatot, hogy a 100 ezer euró alatti betétekre ne vessenek ki semmifajta adót, a 100 ezer euró (30 millió forint) feletti megtakarításokra viszont a korábban tervezettnél magasabb, 15,6 százalékos egyszeri illetéket rójanak ki.
A módosítást egy görög pénzügyminisztériumi képviselő közölte a tanácskozást követően Brüsszelben. Az értesülést később az Eurogroup elnöke is megerősítette közleményben. Mint írta azt is felvetették, hogy a ciprusi hatóságok március 19-20-ra banki szünnapot vezessenek be, hogy megelőzzék a tömeges pénzkivonást és a pénzügyi szektor stabilitását. Cipruson csütörtökig nem is nyitnak ki a bankok.
A rendkívüli hitelről szóló ciprusi parlamenti szavazást keddre halasztották.