Új frekvenciákat nyert a Telekom

Vágólapra másolva!
Kihirdették az új frekvencia pályázatokat. A három legnagyobb értékű csomagra a várakozásoknak megfelelően a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone kap használati jogosultságot, míg a Digi Távközlési Kft. egy kisebb frekvenciacsomag nyertese lett.
Vágólapra másolva!

Christopher Mattheisen a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint "az új frekvenciákkal lehetővé válik a mobil szélessávú szolgáltatások lefedettség- és kapacitásbővítése, ami elősegíti a Digitális Magyarország célkitűzéseinek megvalósítását, továbbá hozzájárulhat az iparági beruházások ösztönzéséhez is, javítva az egész ország versenyképességét. A pályázat eredményének köszönhetően a Magyar Telekom 4G lefedettségének további dinamikus bővítésével még szélesebb körben tehetjük elérhetővé ügyfeleink számára a mobilinternetezés új korszakát jelentő szolgáltatásokat."

Új társaság jelenik meg a mobilpiacon

Új belépő jelenik meg a magyar mobilpiacon – hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság sajtótájékoztatóján. Az új belépőtől azt várják, hogy felpezsdíti a mobilpiacot – közölte Karas Monika a médiahatóság elnöke. A pályázók azt vállalták, hogy az ezer fő alatti településeken is lehetővé teszik a mobilszolgáltatások elérhetőségét. Az NMHH célja az volt, hogy Magyarországon mindenki egyenlő eséllyel férhessen hozzá az infokommunikációs szolgáltatásokhoz. A négy nyertes szolgáltató 2034-ig használhatja a frekvenciákat. A nyertesek összesen 130,6 milliárd forintot kötelesek befizetni tíz napon belül a Magyar Államkincstárba. A húsz évre meghirdetett frekvenciákkal a lakosság több szolgáltató még több csomagja közül választhat majd, és az sem kizárt, hogy olcsóbban lehet majd telefonálni.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!