Szakadék a bírságok között

CBA vasárnapi nyitvatartás
CBA vasárnapi nyitvatartás
Vágólapra másolva!
Fogyasztóvédelmi bírságra a multik a többszörösét fizetik ki, mint hazai versenytársaik - írja a Népszabadság. A lapnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság csak a multikról közölt adatokat, a hazai üzletláncok bírságairól pontos adatot nem mondtak, mivel a bírságokat az üzemeltető cégekre rótták ki, amelyek nem feltétlenül szerepeltetik a nevükben a CBA, Coop vagy a Real nevet.  
Vágólapra másolva!

A nemzetközi áruházláncok százmilliókat fizettek ki bírságokra, míg hazai versenytársaiknál ennek töredéke volt a büntetési tétel, a hivatalok szerint ennek csak cégjogi okai vannak.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság adatai alapján azt látszik, hogy a piacvezető Tesco 2010 és 2014 között 302 millió forint bírságot fizetett, a céget 744 alkalommal büntették meg, az Auchan 197 millió, a Spar 113 millió forint büntetést kapott ugyanezen idő alatt – írja a Népszabadság.

Üzleti titok

A nevükben a Coopot is feltüntető cégeknél 80 bírságot róttak ki 9,7 millió forint értékben, míg a CBA-cégeknél 41 bírságot 4,1 millió forint összegben. Fodor Attila a CBA kommunikáció igazgatója az Origónak azt mondta, hogy mekkora bírságokat kaptak a CBA-üzletek az üzleti titok.

Üzleti titok a bírság összege Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Auchan perre megy

Az Auchan legutóbb márciusban kapott gigabírságot a Gazdasági Versenyhivataltól. Az Auchan Magyarország Kft. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal döntésével. A láncot 1 milliárd 61 millió 300 ezer forintra büntették, mert megsértette a kereskedelmi törvényt.

Gigabírságot kapott az Auchan Forrás: MTI/Kollányi Péter

Utólagos árkedvezmény-támogatás címén egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe. Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója közleményében jogi lépéseket helyezett kilátásba.