Nyugalom, és kapcsoljunk rá az utolsó negyedévben

Fray Bentos húsgyár, UNESCO világörökségi lista
Egy régi naptár az iroda falán
Vágólapra másolva!
Nem egészen három hónap van hátra 2015-ből. Relatív, hogy sok vagy kevés ez az idő, az azonban biztos, hogy egy startup vagy kisvállalkozás még rengeteg dolgot belesűríthet ebbe az időszakba. 
Vágólapra másolva!

Elstartolt az utolsó negyedév

Az üzleti világban az évet negyedévekre osztják, ez alapján készülnek a jelentések, hasonlítják össze a cégek eredményeit a korábbi időszakokkal, illetve más cégekével, és ez alapján állapítják meg a trendeket. Andrew Filev, a Wrike feladatkezelő rendszer alapítója és vezérigazgatója összegyűjtötte, hogy a startupoknak és kisvállalatoknak mire érdemes összpontosítaniuk az erőforrásaikat az év még hátra lévő három hónapjában.

Filev szerint a startupoknak és a kisvállalatoknak az utolsó negyedév ideális időpont arra, hogy új projekteket tervezzenek, és megkezdjék a felkészülést a következő évre.

Nyugodtan lehet ambiciózus terveket szőni még az idei évre is,

és ha csak a 70 százalékukat sikerül teljesíteni, akkor is nagy eredmények érhatők el.

Elkezdődött a 2015-ös év utolsó negyedéve Forrás: AFP/Mauricio Rabuffetti

Október: jövő évi célok

Még ha a vállalaton belül inkább rövid távra folyik is tervezés, egy negyedévnél is rövidebbre, októberben érdemes elgondolkodni a jövő évről. Így lesz idő olyan változtatásokra, amelyek szükségesek a célok megvalósításához, például új csapattagok toborzására, felvételére és betanítására. Ha mindezzel decemberre marad, könnyen lehet, hogy már csak a következő év első negyedében kezdhető el a felkészülés, ami óriási lemaradás lehet.

Az október arra is kiváló alkalom, hogy visszajelzést kérjünk a munkatársainktól:

érdemes mindenkit megkérdezni, nem csak a vezetőséget.

A vásárlókkal vagy fogyasztókkal közvetlenül érintkező munkatársak hasznos és releváns meglátásokkal tudnak hozzájárulni a következő évi stratégiához. Ez különösen igaz a gyorsan növekvő startupoknál: minden csapattag észrevételeire szükség van a tervezéshez.

November: egyetértés a csapatban

A célok kitűzése után a következő lépés azok megosztása a kollégákkal. Először a vezetőkkel kell kommunikálni, hogy elkezdhessék felkészíteni a csapataikat. Ha a munkatársaknak tréningre lesz szükségük a következő évben, ezeket már novemberben meg kell tervezni. Ha rendezvénnyel indul az újév, jó ötlet novemberben nekilátni a szervezésnek, mert az ünnepek miatt könnyen ki lehet futni az időből.

A november remek lehetőség az elért eredmények értékelésére, a sikerek megünneplésére. Erre

a legjobb mód egy vállalati parti, közös vacsora,

vagy bármilyen alkalom, amely illik a céghez. Itt az ideje annak is, hogy azok az emberek is figyelmet és elismerést kapjanak, akik egész évben tolták a cég szekerét.

Fontos a csapatszellem fenntartása, miközben mindenkit rá kell venni arra, hogy gondolkodjon előre. A közelgő újév gondolata általában motiválóan hat az emberekre, mert mindenki úgy érzi, hogy tiszta lappal indul, így egészen újító ötletek is születhetnek ebben az időszakban. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a megvalósításhoz időre, kutatásra, kommunikációra és csapatmunkára lesz szükség.

Itt az ideje, hogy ambiciózus terveket szőjjünk Forrás: keepcalm-o-matic.co.uk

December: értékelék és fejlesztés

Mindig fontos, hogy a munka hatékonyságának értékelése, de decemberben erre a szokásosnál is alaposabban érdemes odafigyelni. Meg kell vizsgálni az elért eredményeket, a megvalósult fejlesztéseket. Ez az éves eredmények átnézése mellett a kollégák visszajelzéseinek kikérését is jelenti.

Filev az úgynevezett 360 fokos visszajelzés módszerét javasolja. Itt az egyén vagy szervezeti egység visszajelzést kaphat arról, hogy hogyan látja a környezete az adott csoportot a legfontosabb sikerességi szempontok alapján. A felmérést kérdőív segítségével végzik el.

A munkatársak teljesítményéről hasznosítható visszajelzést kell adni. „A további jó munkát nem számít annak” – hangsúlyozza Filev. Ez sok munkával jár, de

a munkatársak is értékelni fogják, ha észrevesszük erősségeiket, és rámutatunk a fejlesztésre szoruló területekre.

Különösen a startupok világában jellemző az óriási hajtás, ami miatt könyű megfeledkezni az értékelésről és a tervezésről. Decemberben lehet egyet szusszanni, megvizsgálni az eredményeket és az új lehetőségeket, mielőtt beindul az újév első negyedéve.