„Igazuk van, sztrájkoljanak csak, ezek szerint náluk legalább van összetartás!” – utalt Anna a tescós dolgozók által belengetett sztrájkra. Ő egy másik boltláncnál pénztáros. „Okunk nekünk is lenne sztrájkolni, de inkább hallgatunk. A kolléganőm decemberben beteg lett, otthon akart maradni, erre a főnök felhívta, hogy ha nem jön be, többet nem is kell” – mesélte.
Egy kis sztrájk nálunk is jól jönne”
– teszi hozzá. A boltban minimális a létszám, ha valaki kiesik, a többiek megszakadnak. A főnök márciusban még az előző évi szabadságokat adja ki. Vasárnaponként ugyan (már) nem kell dolgozni, a rezsit viszont (még mindig) fizetni kell, hiányzik a pluszpénz. Anna valamivel 100 ezer forint alatt visz haza havonta. „De itt legalább van havi 10 ezer forint mankópénz, ha hiány lenne a kasszában, fizetik a bérletet, és adnak cafeteriát.
Más boltokhoz képest jól keresünk”
– mondta.
Nem csak a tescósok és a kereskedelemben dolgozók panaszkodnak általában a fizetésük miatt. A MÁV-osok és a BKV-sok is sztrájkkal fenyegetőztek, ha nem kapnak emelést, a szakszervezetek végül megegyeztek a cégekkel. Márciusban még nem dőlt el, hogy a volánosok sztrájkolnak-e,
a Tesco sem egyezett még meg a dolgozókkal.
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az Origónak azt mondta, 2016-ra és 2017-re 15 százalékos béremelést kérnek, 2018-ra 10 százalékost.
Tavaly decemberben a munkavállalók egyik szakszervezete nem írta alá a minimálbérről szóló megállapodást, mert kevesellte, és mert a munkaadói oldal és a kormány nem kívánta rögzíteni, hogy a minimálbér nettó értéke 2018-ra érje el a létminimum szintjét.
Eközben a KSH hónapról hónapra és évről évre lejelenti, milyen szépen nőnek az átlagkeresetek, a kormány pedig minden adandó alkalommal hangsúlyozza a növekedést. De ha az átlagkereset nő, infláció pedig szinte nincs, mire föl a sok elégedetlenkedés?
Az a helyzet, hogy az átlagkereset nem mutatja valami jól, mennyit keres az átlagember. Az átlagkeresetet alaposan fel tudja húzni az is, ha a dolgozók egy kis része béremelést kap:
az átlag nő, a számok jobban teljesítenek, de ezt nagyon kevesen érzik.
Egy példával élve, ha egy osztályban van tíz gyerek, és az egyikük kap tíz almát, akkor átlagban minden gyereknek van egy almája. Csakhogy ténylegesen kilenc gyereknek nincs egy se.
Az egyszerű átlagnál sokkal életközelibb a medián. Ezt a statisztikusok úgy képezik, hogy a vizsgált mutató (például kereset vagy alma) szerint sorba állítják az elemeket, és megnézik, mi van a sor közepén. Az almás példára visszatérve ugyan az osztályban minden gyereknek átlagosan egy almája van, a medián értéke mégis nulla alma, hiszen a középen álló gyereknek nincs almája.
Másik jó vizsgálati módszer a decimálisok (tizedek) szerinti megosztás. Ez úgy működik, hogy a sorba állított elemeket tizedekre osztják, és aztán megnézik, hogy az első, második, harmadik (és így tovább) tizedekbe tartozó elemekhez mekkora értékek tartoznak. Az almás osztályban a vizsgálat azt az eredményt adná, hogy az osztály szegényebb kilenc tizedének nincs almája, a leggazdagabb tizednek viszont van tíz (átlagban még mindig minden gyereknek egy almája van).
Az egyszerű átlag elfedi azokat a különbségeket, amiket a decimális felosztás és a medián megmutat.
A KSH nem teszi közzé, hogy Magyarországon mekkora a mediánkereset (vagyis mennyit keres az, aki a dolgozók sorában középen áll), és azt sem, hogy a keresetek hogyan oszlanak meg decimálisok szerint. Nem arról van szó, hogy titkolják: nincsenek olyan adataik, amikből ki tudnák számolni. „A kereseti statisztika forrása a vállalkozások és a költségvetési intézmények havi bevallásai, amelyek aggregáltan tartalmazzák a dolgozók kereseti adatait, ezért
helyzeti középértékek ennek alapján nem számolhatók”
– közölte a szervezet az Origóval.
Részletes kereseti statisztikák híján a leghasználhatóbb számok a KSH Háztartási költségvetési és életkörülmények felméréséből származnak (a Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is ezeket használja). Ez úgy készül, hogy a KSH háztartásokat keres meg, és mindenféle kérdéseket tesz fel, többek közt a bevételeikről. Ezekből az adatokból már lehet mediánt és decimálisok szerinti felosztást számolni.
Jövedelem és kereset
A jövedelembe minden bevétel beletartozik, a kereset a munkából származó jövedelem, vagyis a fizetés. A Háztartási költségvetési és életkörülmények felmérésben a KSH megkérdezi, egy háztartásban összesen mennyi a jövedelem (kereset plusz szociális juttatások). A háztartás jövedelmét elosztják a háztartás tagjainak számával, így kapják az egy főre eső jövedelmet. Vagyis ha a háztartásban van olyan személy, akinek semmilyen jövedelme nincs (például gyerek), egy főre eső jövedelmet rá is számolnak.A KSH nemcsak a háztartások bevételeire kérdez rá, hanem arra is, mennyi pénzt tartanának szükségesnek a nagyon szűkös, szűkös, átlagos, jó, nagyon jó megélhetéshez. A legfrissebb, 2014-re vonatkozó felmérés adataiból a számokat összevetve egy szó szerint rémisztő grafikon kerekedik:
Először is, a társadalom legszegényebb tizedében a háztartások fejenként havi 26 ezer forint jövedelemből éltek. Ebbe beletartozik a munkából származó kereset, nyugdíj, családi pótlék, segély, minden. Eközben a legtehetősebb tized fejenként havi 220 ezer forintból gazdálkodhatott.
Az ugrás különösen nagy a kilencedik és a tizedik tized közt.
A megélhetéshez fejenként szükségesnek tartott havi összegek tizedről tizedre emelkednek, a tehetősebbek nyilván több pénzt tartanak szükségesnek. Ami az átlagos szintet illeti, a havi jövedelem csak a tizedik tizedben haladja meg az ahhoz szükségesnek tartott pénzt. Vagyis
a háztartások 90 százalékában kevesebb pénzből gazdálkodnak, mint amennyit az átlagos szintű megélhetéshez szükségesnek tartanak.
Ha a szűkös megélhetés szintjét nézzük, a jövedelem csak a hetedik tizedre előzi meg a szükségesnek tartott pénzt:
a háztartások 60 százaléka a szűkös megélhetéshez szükségesnek tartott pénznél kevesebből gazdálkodik.
A magasabb megélhetési szinteket a fenti ábrában már fel sem vettük a jövedelmek mellé, mert minek, de így festettek 2014-ben:
Aki azt gondolná, hogy a magyaroknak túl nagyok az elvárásaik, és nem a zsömle túl kicsi, azt cáfolják az Eurostat adatai. Vásárlóerő-paritáson (vagyis a különböző országokban a termékek árához igazítva)
a magyar mediánjövedelem Lettországéval, Litvániáéval és Horvátországéval versenyez.
Bulgária szépen jön felfelé, Románia még nagyon le van maradva. A visegrádi országok, Csehország, Lengyelország és Szlovákia már más ligában fociznak:
Bár nem volt ez mindig így, Lengyelország és Szlovákia 2008-ban kezdtek el felkapaszkodni. Növekedés Magyarországon is volt, csak közel sem akkora.
A minimálbérre visszatérve, Magyarországon vásárlóerő-paritáson nézve is nő, de más európai országokkal összehasonlítva nem eléggé. Csehországot már sikerült lehagyni, de Lengyelország és Szlovákia még messze van, ezekben az országokban ráadásul gyors a növekedés. Lettországról nem beszélve, amely nagy lépésekkel hagyta le Magyarországot.
Amiben Magyarország egész biztosan jobban teljesít, az a társadalom felső és alsó ötöde közti szakadék szélesítése. Ami azért közel sem olyan nagy, mint Bulgáriában vagy Romániában. Viszont nem olyan kicsi, mint Csehországban, ahol ráadásul évek óta stagnál, míg Magyarországon 2011 óta nő:
Egyszóval Magyarországon önmagában nézve is alacsonyak jövedelmek,
európai összehasonlításban pedig Magyarország leszakadt régiós versenytársaitól.
A tendenciákat látva lassan az a kérdés, mikor jön el a pillanat, amikor Romániával kell összevetni az adatokat.