Nagyobb költségtérítést kaphatnak az autóval munkába járók

Dugók a bevezető utakon, autópálya M3
Budapest, 2011. november 4. Torlódik a forgalom az M3-as autópálya bevezető szakaszán. Országszerte mintegy száz, a fővárosban 12 helyen tart félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA szakszervezeti szövetség. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Változtak a kiküldetés, munkába járás költségtérítésének szabályai - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján.
Vágólapra másolva!

Emelkedett január 1-jével a saját tulajdonú személygépkocsi hivatalos, üzleti célú használata esetén elszámolható általános személygépkocsi-normaköltség a korábbi kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra, továbbá

kilométerenként 15 forintra nőtt a munkába járás esetén költségtérítés címén adómentesen kifizethető összeg.

A közlemény rámutat: a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény szerint a munkaviszonyból származó, előző naptári évre elszámolt, és következő év január 10-ig kifizetett bevételt (ideértve a munkáltató által kifizetett társadalombiztosítási ellátást is) az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni.

Azokra is vonatkozik, akik autóval járnak munkába és azokra is, akik saját autójukat használják céges fuvarra Forrás: MTI/Máthé Zoltán

E rendelkezés alapján, ha a saját gépkocsit munkaviszony keretében hivatali, üzleti célra, munkába járásra használták 2016-ban, a

2017. január 10-ig kifizetett költségtérítéseknél kilométerenként 9 forint számolható el adókötelezettség nélkül.

Más a helyzet a személyes közreműködésnél

Az önálló és a nem munkaviszonyban folytatott nem önálló tevékenység (például személyes közreműködés) esetén viszont - eltérő törvényi rendelkezés hiányában - a 2017. január 1-jét követően kifizetett költségtérítéseknél kilométerenként 15 forint fizethető ki adómentesen akkor is, ha az említett költségek 2016-ban merültek fel a magánszemélynél.

Az adóhatóság emlékeztet: 2016. augusztus 1-jén megváltozott a kiküldetés fogalma a személyi jövedelemadóban, a munkáltató által elrendelt, a munkáltató tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében szükséges utazás minősül kiküldetésnek. Kiküldetésnek minősül, különösen a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében, a munkaszerződéstől eltérő helyen történő munkavégzés is.

Továbbra sem tekinthető azonban kiküldetésnek a lakóhelyről, tartózkodási helyről a munkahelyre történő oda- és visszautazás. Munkahelynek a munkáltató azon telephelye minősül, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi. Ilyen telephely hiányában vagy több ilyen telephely esetén a munkáltató székhelyét kell munkahelynek tekinteni.

2017. január 1-jétől a kirendelés helyett a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében más munkáltatónál történő munkavégzés miatt szükséges utazást nevesíti a törvény, ez azonban tartalmában azonos a korábban használatos kirendelés kifejezéssel, így nem jelent érdemi változást.