Ha ezt elfelejti, nem tud majd telefonálni

Vágólapra másolva!
Június 30-ig kell egyeztetniük az adataikat a feltöltőkártyás ügyfeleknek, különben megszűnik az előfizetésük. Több mint négymillió magyarországi szerződésre vonatkozik az előírás.
Vágólapra másolva!

Több millió hazai feltöltőkártyás ügyfélnek kell az adatait egyeztetnie a távközlési szolgáltatóknál június 30-ig. Az adategyeztetés azoknak kötelező, akik 2017. január 1-je előtt kötöttek szerződést, vagyis a kártyások zömére vonatkozik.

Megszűnhet a szerződés

Az egyeztetésre egy januárban életbe lépett jogszabály miatt van szükség. A szolgáltatók kötelesek ellenőrizni az új ügyfelek személyazonosságát, valamint egyeztetniük kell a már meglévő ügyfelekét.

Azt is összesíteniük kell, hány kártya tartozik egy emberhez, mivel magánszemély legfeljebb 10, cég pedig maximum 50 feltöltős SIM-káryát birtokolhat.

Aki nem egyezteti az adatait június 30-ig, annak július 1-jén megszűnik az előfizetése.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a hazai mobilszolgáltatókkal közösen május 2-ától kampányt indított, hogy felhívja az előfizetők figyelmét a határidőre.

Még nincsenek sorok, de biztosan lesznek

A szolgáltatók 2017. június 30-ig legalább kétszer SMS-ben küldenek értesítést az előfizetőknek az adategyeztetéshez szükséges adatokról, annak módjáról, a teendőkről. Arról is szólnak, hogy mi történik, ha valaki elmulasztja a kötelezettséget.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a feltöltőkártyás előfizetések száma. Arányuk is egyre kisebb lett, a 2010-es 54 százalékos részesedés tavalyra 40 százalékra esett. De még így is,

2016 végén a 11,8 millió előfizetésből 4,7 millió feltöltőkártyás volt.

Ez persze kevesebb embert és céget jelent, de még így is hatalmas tömeg várható.

A Világgazdaság a távközlési cégektől kapott tájékoztatás alapján arról írt, hogy egyelőre nem vagy csak ritkán alakul ki sorban állás az üzletekben az adategyeztetés miatt. De garantálható, hogy június végén sokan jelentkeznek majd adategyeztetésre.

Óvakodjunk a csalóktól

Az adategyeztetés miatt a cégek munkatársai személyesen senkit sem keresnek fel.

Az ilyen próbálkozások valószínűleg rossz szándékúak.

A szolgáltató SMS-ben értesíti az ügyfeleket, az adatok ellenőrzését pedig a cég üzleteiben, ügyfélpontjain, az interneten vagy telefonon lehet elintézni.

A távközlési cégek és a hatóság egységesen az Adategyeztetés elnevezésű oldalukon közölnek részletes információkat:

Magyar Telekom
Telenor
Vodafone

NMHH

Az is fontos, hogy a gyerekeknek és az időseknek vásárolt kártyákról se feledkezzünk meg. Az adategyeztetési kötelezettség azokra a kártyákra is vonatkozik, amelyeket riasztókban, kapunyitókban, mérőórákban használnak.

Ha sikeres az adategyeztetés és az ellenőrzés, akkor a procedúrát egy év múlva meg kell ismételni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!